Püspöki házszentelés a megújult abaújkéri görögkatolikus lakásotthonban

Hazai – 2016. január 19., kedd | 10:56

Január 17-én Orosz Atanáz miskolci püspök megszentelte a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény nemrég felújított abaújkéri Aranyos Lakásotthonát.

2015 decemberében a Miskolci Egyházmegye és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltsége megállapodást kötött, melynek köszönhetően megvalósult a lakásotthon épületének statikai megerősítése, felújítása.

A szerkezetileg megújult lakásotthont ünnepi házszenteléssel egybekötve Orosz Atanáz miskolci püspök áldotta meg. Az ünnepségen részt vett Radomszki Lászlóné, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének igazgatója,  Páll Miklós, a Miskolci Egyházmegye karitászigazgatója, Szuhai László, a Miskolci Egyházmegye főépítésze, Galambvári Péter, az Aranyos Lakásotthon lelkivezetője, Lónárt Csaba Attila, a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény igazgatója, valamint a lakásotthonban élő gyermekek és nevelők.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria