Püspöki szentmisével emlékeztek meg Ambrus Sándor kántortanítóról Nagyharsányban

Az 1910-ben, Pécsen született Ambrus Sándor 1931-ben lett Nagyharsány segédtanítója. A gyermekek tanítása mellett szívügyének tekintette a módosabb gazdáknál dolgozó szegény sorsú munkások felkarolását. Megtanította őket írni, olvasni és számolni. Pedagógusi hivatása mellett a falu kántoraként is szolgált, és kulcsszerepet vállalt az 1936-ban megkezdett templomépítési munkálatokban is. Kiemelkedő közösségépítő tevékenységet folytatott, nevéhez fűződik a helyi énekkar és színjátszókör alapítása is.

Később, a kommunista diktatúra idején az államhatalom többször is nyomást gyakorolt rá, hogy fejezze be egyházi szolgálatát. Ambrus Sándor ezt a felszólítást határozottan megtagadta, amiért családjával együtt kényszerlakhelyre, a Nagyharsánytól mintegy 50 kilométerre fekvő Vázsnokra kellett költöznie.

12 év távollét után térhetett vissza szeretett falujába, melynek közössége most emlékhely kialakításával fejezte ki háláját a közösségépítő kántortanító iránt.

A település egykori kántortanítójának emlékére bemutatott szentmisén Felföldi László püspök személyes életünk küldetéséről beszélt prédikációjában.

Az emberi élet öröme, békéje és ragyogása azon múlik, hogy rátalálunk-e az Istentől nekünk szánt küldetésre. Mert ha nem adjuk át azt, amit kaptunk, az olyan, mint az elásott talentum.

Ambrus Sándor egy nehéz korban vállalta ezt a hivatást. Olyan időszakban volt kántor és tanító, amikor ebből hátránya származott, és amikor a világ válaszút elé állította az embereket: Istennel, vagy Isten nélkül? Sokan megélték ezt a belső feszültséget, de ő rendíthetetlenül tudta, hogy Istenhez tartozik. Nem engedte el a hitét, mert tisztában volt vele:

Isten nélkül nincs igazi tanítás, és nincs mit átadni a következő nemzedéknek.

Az Istennel való kapcsolat lényege, hogy meghalljuk Isten hangját – emelte ki szentbeszédében Felföldi László püspök. – Ha pedig megértjük, mit mond nekünk az Úr, az küldetést ad nekünk – ez pedig a szolgálat.

Ambrus Sándor pontosan így szolgált. Elfogadta a küldetését, segítette az analfabétákat, felemelte a közösséget. Megmutatta, hogy

az az igazán gazdag ember, aki adni tud. Nemcsak pénzt, hanem önmagát: a szolgálatát, a jelenlétét és a munkáját.

Végezetül arra buzdított a főpásztor, hogy mindenki gondolja át, milyen adományt kapott Istentől, amivel segíteni és szolgálni tud, mert az lesz az élet öröme. Az élet valódi ízét és ragyogását ugyanis azok a tetteink adják meg, amelyeket mindenféle hála és viszonzás nélkül, önkéntes szeretetben és jóságban teszünk.

Erre a különleges életre kell a fiatalokat is felkészíteni. Ugyanis

ahhoz, hogy az előttünk álló időszakban győztesek lehessünk – mint Isten szeretetének hordozói –, hit kell Istenben, hit egymásban és hit önmagunkban –

zárta elmélkedését a pécsi megyéspüspök.

A szentmise után Felföldi László megáldotta az Ambrus Sándor tiszteletére állított emléktáblát, melyet a templomba vezető, róla elnevezett út mentén helyeztek el.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír