Raï maronita pátriárka fogadta Azbej Tristant

Külhoni – 2024. december 19., csütörtök | 19:34

„A közel-keleti keresztények mindig számíthatnak ránk” – írta mai, december 19-i Facebook-bejegyzésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára azt követően, hogy bejrúti szolidaritási látogatása során audiencián fogadta Béchara Boutros Raï bíboros, a maroniták antiochiai pátriárkája.

„Őboldogságának ismertettem látogatásom célját, valamint a humanitárius segélyszállítmány részleteit” – közölte Azbej Tristan.

Kiemelte, hogy a támogatás részeként a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Honvédelmi Minisztériummal együttműködésben és a Hungary Helps – Magyarország segít program keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat és a Richter Gyógyszergyár közreműködésével 3,5 tonnányi segélyszállítmányt állított össze.

Az adomány élelmiszereket, gyógyszereket, aggregátorokat, tábori ágyakat és takarókat tartalmazott, amelyek hozzájárulnak a keresztény közösségek életkörülményeinek javításához.

Azbej Tristan kifejezte Magyarország elkötelezettségét Libanon stabilitása iránt, és hangsúlyozta: a közel-keleti konfliktus ártatlan áldozatai számíthatnak Magyarország támogatására.

Raï pátriárka megköszönte Magyarország segítségét, és emlékeztetett arra, hogy míg a keresztény kultúrájú nyugati országok magukra hagyták őket, Magyarország volt az egyetlen, amely közvetlenül segítő kezet nyújtott a közel-keleti egyházaknak az üldöztetés és a válságok idején – idézte fel az államtitkár.

A pátriárka felkérte a magyar kormányt, hogy közvetítsen Magyarország keresztény alapú nyugati politikai szövetségesei és a libanoni keresztény szereplők között, mert egy ilyen újjáépítési partnerség történelmi jelentőségű reményt adhatna minden Libanonban élő ember számára. Bejelentette továbbá, hogy az összefogás elősegítése érdekében kész jövőre Magyarországra látogatni – közölte Azbej Tristan.

Bejegyzésében hangsúlyozta: magyar részről mindent megtesznek a libanoni keresztény közösségek megerősítéséért és a szíriai keresztények védelméért.

Jelezte, hogy a pátriárkát nagy tisztelet övezi; nemcsak kiemelkedően fontos egyházi vezető, hanem a válságokkal küzdő ország egységének szimbóluma is a keresztények és sokszor a nem keresztények szemében egyaránt.

Forrás és fotó: Azbej Tristan Facebook-oldala/MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria