Raï pátriárka: Nem a háborúk következményeit kellene orvosolni, hanem meg kellene előzni a háborúkat

– Hogyan tudja a mai válsághelyzetben Libanon megőrizni az identitását, ami a vallások békés együttélésének példája?

– II. János Pál azt mondta, Libanon több mint egy ország: a szabadság és az etnikai sokszínűség üzenete. És amikor erről beszélt, Libanon identitásáról beszélt: a térségben ugyanis ez az egyetlen ország, ahol teljes szabadság van, minden szinten, és elfogadják a különbözőséget, megvalósul a kultúrák, vallások együttélése. Másutt a térségben nem válik külön az egyház és az állam, itt pedig minden vallás egyenlő, elfogadott és szabad, elismerik az emberi jogokat. Az iszlám megjelenése óta együtt élünk a muszlimokkal, ha nem is mindig problémamentesen. A kereszténység jelenléte, hatása az iszlámra nagyon fontos, a szabadság és az emberi jogok biztosításának záloga. Mindaz, amit emberi jogoknak nevezünk, a kereszténység által került be. Fontos különbség a régió más országaival szemben, hogy Libanonban az ember gond nélkül válthat vallást. Libanonnak ezt a pluralitását, minden vallás egyenlőségét, a demokráciát az alkotmány garantálja, és ez nem változott a válsággal sem, amelyet a kívülről begyűrűzött problémák okoztak. A nemzetközi közösségnek el kellene ismernie Libanon semlegességét. Országunk így elősegíthetné az egész régió stabilitását, a szabadságot, az emberi jogok elismerését. Reményt keltő, hogy ma (szeptember 10-én, pénteken – A szerk.) 13 hónap után végre megalakult az új kormány, nagyon különleges, hogy éppen az eucharisztikus kongresszus idején történt.

– Az országban egyre több szíriai menekült él amellett, hogy hosszú ideje palesztin menekültek hazája is. Hogyan látja ezt a kérdést és hogyan segíti az Egyház a menekülteket?

– Libanonban a szíriai menekültek sok nemzetközi segítséget kapnak és munkájuk is van: sokan üzletet nyitnak, kereskednek, menekültként nem kell adót fizetniük. Szeretnek ott lenni, nem akarnak hazamenni, hiszen szabadság van, dolgozhatnak, jól érzik magukat. Az állam biztosítja számukra az oktatást, ingyen kapják a tankönyveket, az ENSZ-től havonta juttat nekik támogatást. Libanon nem bírja el kétmillió menekült súlyát, miközben négymillió lakosa van. És ami a legfontosabb, a politikai rendszer a népesség vallási eloszlásán alapul, lakosságarányosan képviseltetik magukat a politikában a keresztények és a muszlimok. Mivel a kétmillió menekült (félmillió palesztin és másfél millió szíriai) mind szunnita muszlim, és őket politikailag manipulálni lehet, ahogyan a palesztinokkal meg is tették 1975-ben, amikor ebből polgárháború lett muszlimok és keresztények között. Nem szeretnénk visszatérni a polgárháborúhoz. Itt másképpen működnek a dolgok, mint Európában. A másik fontos dolog, hogy ma a libanoni lakosság 50 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, miközben a menekültek dolgoznak és segélyt is kapnak. Ha ez nem változik, Libanon elveszti az identitását: már nem lesz a pluralizmus, a nyitottság, a békés együttélés helye. 

– Hogyan tudná a nemzetközi közösség segíteni a libanoni menekültek problémájának megoldását?

– Nem a háborúk következményeit kellene orvosolni, hanem meg kellene előzni a háborúkat. Nem szabad utat adni a nemzetközi hatalmaknak, hogy háborúba kezdjenek mindenütt, ahol csak akarnak. Irak és Szíria nagyon magas gazdasági és társadalmi színvonalon élt korábban, és ez mind összeomlott. Miért? A demokrácia jelszavával legalább ötven évre vetették vissza a fejlődésüket. A demokráciát a népnek kell megteremtenie, a nagyhatalmaknak engedniük kellene, hogy a népek megteremtsék a saját demokráciájukat, megtartsák a választásokat, ehelyett a nemzetközi politika közbelép, és rombol. Nekünk fel kell emelnünk a hangunkat azok ellen, akik háborút csinálnak, és elűzik a népet a házaikból. Mi a bűnük ezeknek az ártatlanoknak, amiért elűzték őket a földjükről? Vissza kell adni a méltóságukat! Mi úgy gondoljuk, hogy a méltóságukat a saját nemzetük körében kell visszakapniuk. Ezt mondjuk a mi kedves szíriai barátainknak, akik Libanonban élnek most: menjenek haza a népükhöz, a kultúrájukhoz, a történelmükhöz. A népeket nem a földterület teszi néppé, hanem a kultúrájuk, amit megteremtettek. Nem azért mondjuk a szíriaiaknak, hogy menjenek haza, mert gyűlöljük őket, hiszen befogadtuk őket, de nagyon nagy teher van rajtunk, nem bírjuk tovább. Nem tarthat el a négymillió lakos kétmillió menekültet 12 ezer négyzetméternyi területen, ebben a kicsiny országban, ami csupa hegy-völgy és tenger, ahol a világon a legnagyobb a népsűrűség. Megfulladunk. Nem elég azt mondani, milyen befogadó Libanon. Azt mondjuk hát a nemzetközi közösségnek, segítsék ezeket a népeket visszatérni a hazájukba, ahogyan lerombolták a hazájukat, most építsék is újjá. Ez Libanonra érvényes, minden országban más a helyzet, minden országnak mások az érdekei.

– Hogyan segíti az Egyház a kereszténység megmaradását ezen a területen?

– A helyi egyház, a szentföldi egyház, a világ számos egyházmegyéje nagyon sokat segít. Az államok azonban nem tesznek semmit. Vannak katolikus iskoláink, kórházaink, egyetemünk, szociális intézményeink… Mindezek az intézmények nagyon nehéz helyzetben vannak most, pénzre lenne szükségük. De az állam nem segít, és más államok sem, csak az egyházi intézmények. A muszlimok is, akik megtehetik, a keresztény iskolákba küldik a gyerekeiket, mert nagyon magas, világszínvonalon elismert oktatást nyújtanak. Az állam azonban nem segíti ezeket az iskolákat, a családok fizetik a költségeket, a fizetésük harmadát erre költik. Ha a válság miatt most nem kapják meg az iskolák a tandíjat, nem tudják fizetni a tanárokat. Az iskolák, kórházak sok dolgozót kell hogy elküldjenek, a legjobb tanárokat, orvosokat, ápolókat, bankárokat, üzletembereket veszítjük el, mert hatalmas az infláció, az év elején egy dollár 1500 libanoni lírával volt egyenértékű, most pedig 20 ezerrel. És ebben az óriási gazdasági, társadalmi válságban hosszú időn át nem volt kormányunk. Éppen ma sikerült hosszú idő után kormányt alakítani. A világjárvány újabb terhet helyezett az amúgy is elszegényedő lakosságra, a libanoniak már ennivalót és gyógyszert sem tudnak venni maguknak. Ezért kivándorolnak. Ha a menekültek letelepednek, a helyiek pedig kivándorolnak, mi marad abból a Libanonból, amiről II. János Pál pápa beszélt, a libanoni kultúrából?

– Ez a csendes migráció feltehetően a fiatalokat érinti leginkább, akik újra felépíthetnék az országot. Mit tehet az Egyház, amely szintén a fiatalok által élhet a jövőben?

– Ez a legnagyobb aggodalmunk, hogy elveszítjük a fiatalokat. A mi fiataljaink mind egyetemre járnak, egyetemen végeztek, hiszen nekünk egyetlen erőforrásunk az intellektus. Tanulnak, de nem kapnak munkát, kivándorolnak. A fiatalok, ha kérhetnek valamit az édesapjuktól, vízumot kérnek, hogy elmehessenek, mindegy hova: Amerikába, Franciaországba, Ausztráliába… Nagyon nagy válságot élünk meg, elveszítjük az emberi erőforrásainkat. Az Egyház igyekszik megtartani őket, de az államnak segítenie kell, mert az Egyház nem végez gazdasági tevékenységet. Segít, megteszi azt, ami szükséges ahhoz, hogy az emberek életben maradjanak, de anyagilag nem tudja felemelni őket.

– Mit jelent az Ön számára az eucharisztikus kongresszus, miért tartotta fontosnak, hogy eljöjjön?

– Az Eucharisztia ünneplése minden keresztény életének középpontja, a keleti katolikusok számára is. Erdő Péter bíboros hívott meg, hiszen a liturgiáink különbözősége mellett ugyanaz a hitünk az Eucharisztiában. Számos keleti egyház van jelen a kongresszuson, a maronita, szír, a káld egyház például, és ez a sokszínűség az egyház gazdagságát jelenti. Gazdagítottak minket a katekézisek és a szentmise közös ünneplése, így teológiai és liturgikus szempontból is gazdagabban térünk haza országainkba. Nagyon fontos tapasztalat ez számunkra, felfedeztük azt is, hogy láttuk a magyar nép nagy hitét.

– Milyennek látta az országunkat?

– A magyarokban egy hittel teli népet fedeztünk fel, az imádság embereit, akik fegyelmezettek. Egy olyan népet láttam, amely szereti a vallást, az egyházat, kitartó az imádságban. Mindennap ott voltak az előadásokon, aktívan részt vettek, nem járkáltak ki-be, és ez ígéretes a jövő szempontjából. Azt láttam, hogy az állam támogatja az egyházat, megvédi ezeket az értékeket. Nincs szakadék az egyház és az állam között, sőt inkább összhang van. Nagyon megható volt, hogy a köztársasági elnök is tanúságot tett a hitéről, ez nem szokványos dolog. Én is meghatódtam. II. János Pál pápának nagyon fontos volt, hogy az európaiak felismerjék keresztény gyökereiket: Magyarország bevezette ezt az alkotmányába. Azt üzenem a magyar népnek, járjon tovább a keresztény kultúra útján, mert ezek nélkül az emberi értékek nélkül az életnek nincs értelme.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír