Ragyog a felújított kolozsvári Szent Mihály-templom – KÉPGALÉRIÁVAL

Erdélyiként, nagyváradiként több ponton is kapcsolódik az életem Kolozsvárhoz. Amikor iskolás voltam, a határ átjárhatatlansága miatt a Szamos menti nagyváros volt számomra a nagyvilág, az a hely, ahová „fel” lehetett menni. Így gyermekkoromban számos kirándulás úti célja volt a családban és az ismerősök között sugdolózva csak kincses Kolozsvárként megidézett város, amelynek ízes neve már akkor büszkeséggel töltött el.

Kolozsvár volt akkori világom „külföldje” és csúcsa.

A rendszerváltás után, az esztergomi ferences gimnáziummal jártam először „klasszikus” erdélyi úton. Bánhidy László tanár úr ekkor egy életre meghozta a kedvemet ahhoz, hogy később magam is alaposan elmerüljek egy-egy térség, város természeti és kulturális értékeiben, épített örökségében, s utakat szervezzek és vezessek Erdélytől Itálián és a Baltikumon át Skandináviáig. Számtalan plébániai szervezésű erdélyi úttal a hátam mögött szomorú tapasztalatom maradt, hogy ha a tervezési szakaszban szóba jött Kolozsvár, korábban a város fura ura (a lassan jótékony feledésbe merülő Funar polgármester) miatt, majd a települést elkerülő és gyorsabb Székelyföldre jutást biztosító autópálya okán is többnyire az volt a kérés, javaslat: ne menjünk Kolozsvárra.

A felújított templomot László Attila esperes-plébános kalauzolásával jártuk be

Legtöbbször azért sikerült ellene tartanom a folyamatoknak, és így a „kötelező köröket” róva bejártuk a várost. A főbb nevezetességek, a Fő tér, a Farkas utcai templom, a Házsongárdi temető sorában nem volt kérdés, hogy ellátogassunk Erdély és a mai Románia második legnagyobb gótikus építményébe, a Szent Mihály-templomba is. (A legnagyobb a brassói Fekete templom.)

Be kell vallanom, ha bármikor betértünk ide (később többször volt alkalmam egyénileg is részt venni itt szentmisén), mindig igyekeztem leplezni, milyen nehezen lelkesedem a kolozsvári Szent Mihály-templomért.

Lelkem érzésére hatott, hogy a belső térbe lépve sötétség, szürkeség fogadott, ami az őszi-téli időszakban még inkább nyomasztó hangulatot árasztott. Ezen még az sem tudott segíteni, hogy tudatában voltam annak, milyen gazdag az épület történelmi múltja, melyet a látogatások alkalmával rendszerint sikerült is megismertetnem útitársaimmal. Elmondtam nekik, hogy a templomot akkor kezdték építeni, miután Károly Róbert 1316-ban városi jogot adott Kolozsvárnak, meg hogy az Erdélyi Fejedelemség idején többnyire protestáns, nagyobb részben unitárius kézben volt az épület, s ezalatt számos jelentős, de nem liturgikus esemény színhelyeként szolgált. Zápolya János özvegye, Izabella királyné e falak között mondott le Magyarország trónjáról, ami megnyitotta az utat az Erdélyi Fejedelemség létrejötte előtt. Itt iktatták a fejedelmek sorába Báthory Zsigmondot, itt választották uralkodóvá Rákóczi Zsigmondot, Báthory Gábort és Bethlen Gábort. Itt ravatalozták fel Bocskai Istvánt. A templom a Rákóczi-szabadságharc után került vissza a katolikusokhoz.

Pár nappal a templom augusztus 13-i ünnepélyes megáldása és az új misézőoltár felszentelése előtt ezekkel az emlékekkel lépek be a frissen felújított Szent Mihály főkapuján, melynek oromzatát Zsigmond magyar király és német-római császár címere és a főangyal szobra díszíti. Kísérőm László Attila kolozs-dobokai főesperes, plébános, aki harmadik éve vezeti a 2018-ban kezdődött felújítási munkálatokat, melyeket az M&M Design tervei alapján a KÉSZ Csoport romániai leányvállalata végez.

A templomtérbe megérkezve az első élmény az ámulaté. Szó szerint nem jutok szóhoz, hiszen a templom egésze, gótikus boltívestől, csak úgy ragyog. A sötétség, a szürkeség már a múlté, és pillanatok alatt egy láthatatlan erő emeli magasba a lelkemet.

Az első meglepetés a jobb kéz felől nyíló Schleuning-kápolnánál ér. A korábban inkább raktárra emlékeztető, részben eltakart kápolnánál egy magas, éppen bontás alatt álló létraépítmény jelzi, hogy csak nemrég fejeződött be a restaurálás. Amikor a mesteremberek megbontották a járófelületet, és valamivel több mint egy méter mélyre leástak, rátaláltak a pillérek díszes lábazatára.

Az a döntés született, hogy lépcsőket helyeznek el itt, amelyek levezetnek a kápolnához. Így a templom eredeti járószintjén is járhatunk, illetve megcsodálhatjuk a gondos kezek által helyreállított korábbi pillérek díszes lábazatát. A kápolna falainak vastagságából arra lehet következtetni, hogy annak idején itt tornyot szerettek volna építeni, ami azonban sosem készült el.

A kápolnában található, Jézus szenvedéstörténetét és az ítélkező Krisztust ábrázoló középkori freskó is eredeti színeiben pompázik.

A boltozat alatt újonnan elhelyezett neogótikus keresztelőmedencére mutatva a plébános a kápolna új funkciójáról is beszél: a jövőben itt kaphatják meg a gyermekek a keresztény beavatás első szentségét. 

A templom hajója 50 méter hosszú és 24 méter széles, háromapszisos. A gótikus boltívek által három részre osztott tér déli oldalán látszik, hogy valamennyi, már korábban is ismert freskó vagy töredék eredeti színeiben ragyog. A Jézus Szíve-szobor mögött arról is meggyőződhetünk, hogy freskók több rétegben is találhatók a templomban. Itt egy barokk falfestés a domináns: két angyal tart egy vörös színű drapériát, melyet baldachinnal koronáztak. A funkcióját homály fedi, vélelmezhető, hogy egy oltár háttere lehetett. Továbbhaladva a templom déli kápolnájába jutunk, amely az egyik legnagyobb és legértékesebb falfreskót őrzi. A kép valamikor a 16. század elején készülhetett, Szent Sebestyént és Szent Fábiánt ábrázolja. (Jól látható, hogy korábban ez alatt is volt már egy másik freskó.)

A templom legkorábban épült részéhez, a 20 méter hosszú és 10 méter széles szentélyhez érve szembetűnő, hogy a felújítás részeként új misézőoltár és ambó készült. A liturgikus bútorzat eddig a szentély első oszlopsorával volt határos. Most jó pár méterrel meghosszabbították a szentély járófelületét, és előrébb kapott helyet az oltár, mintegy a templom centrális elemeként, szíveként; közelebb került a hívekhez, még inkább szolgálva ezáltal a pap vezette közösségi szentmiseünneplést. A járófelület minőségi kivitelű megnagyobbításához kőlapokat használtak, így olybá tűnik, mintha eredetileg is így építették volna a szentélyt. László Attila a részletekbe is beavat.

Az új oltár Márton Judit mérnök, plébániai munkatárs tervei alapján készült, és komoly eszmei értéket képvisel, hiszen az eredeti oltárt, amely a Szociális Testvérek Társaságának kolozsvári központi rendházában állt, még Márton Áron szentelte fel.

A kommunizmus viharos éveiben elbontották, és darabjait a Schleuning-kápolnában helyezték el, ahol rejtve maradhatott, de a feledés várt rá. A felújítás során aztán az egykori oltárt átszállították a plébánia területére. Amikor László Attila rátalált, és megismerte a történetét, egyértelmű volt számára, hogy ennek az oltárnak méltó helyen kell állnia – később született a döntés, hogy e hely éppen a Szent Mihály-templom új liturgikus tere lesz. Az oltárkőben a korábbi szentek ereklyéi mellett kialakítottak egy helyet, hogy ha majd megtörténik Márton Áron boldoggá avatása, könnyen elhelyezhető legyen itt az új ereklye. A szentélyben találhatjuk a szent életű erdélyi püspökhöz köthető katedrát, amelyet püspökké szentelésekor és később is használt.

Ennek közelében, az oldalfalban bukkantak rá a felújítás során a középkori kialakítású, kis méretű szentségházra, amely az adott kor szentségőrzésének hiteles tanúja. A szentélyből a sekrestyébe lépve azonnal szemünkbe ötlik az eddigi szürkeségét levetkőző, kőből faragott sekrestyeajtó-keret.

A reneszánsz ajtókeretet 1528-ban készítette Johannes Klein plébános, akinek nemcsak nevét, hanem arcát is megőrizte a remekbe szabott alkotás.

A szentélytől balra található kis kápolnánál ugyancsak helyreállították az eredeti járószintet, és előkerült a középkori eredetű, 700 éves oltárkő is, a későbbi, e helyen álló barokk oltárt erre helyezték vissza. A feltárások során kiderült, hogy korábban temetkezési helyként is szolgált a templom. Az oltár lábazatánál most üvegfelület mögött több koponyát és más csontokat helyeztek el, ezek emlékeztetnek erre a jövőben.

Az északi falon igazi meglepetés várja a látogatót. Megnyitották és járhatóvá tették az úgynevezett királylépcsőt, amely nemcsak azért egyedi, mert annak idején csak koronás fők járhattak rajta, hanem azért is, mert két lépcsősor fut egymás mellett, amelyek középen többször találkoznak és összefonódnak. Ehhez hasonlót legközelebb a kassai dómban találhatunk. Hogy egykor valóban használták, azt az is alátámasztja, hogy a falban feltárták – és láthatóvá tették – a korábban elbontott királyi karzat pillérmaradványait.

Nem tudni, hogy a két lépcsősor kialakításánál miért választották annak idején az egymásba fonódó szerkezetet.

Csak az villan fel bennem, hogy a házassági felkészítések során a jövőben segítő minta lehet ez a „szerelmesek lépcsője”, szép kifejezéseként annak, amikor két ember úgy dönt, hogy egybekel, és a korábbi két élet immár összefonódva, együtt halad tovább.

A 19. században épített templomtorony aljában található kápolna, melybe a templomhajó északi falánál kialakított díszes kapun át léphetünk be, a hétköznapokban a szentségi kápolna céljait is szolgálja majd, ünnepnapokon pedig a kisgyermekes családok paradicsoma lesz. László Attila lelkesen mutatja a kápolna képét meghatározó Fadrusz-keresztet, a bejáratnál elhelyezett nagy üvegajtókat, valamint a hangosítást és a nagy felületű monitort, amelynek köszönhetően a gyermekek még inkább otthon érezhetik majd itt magukat a szentmisék idején.

A plébános említést tesz arról is, hogy milyen további ajándékot köszönhetnek a hosszú időn át tartó felújítási munkálatoknak, amelyekhez elengedhetetlen volt a templom felállványozása. A főszentélynek a 14. század második felében készült öt, figurális ábrázolással díszített pillérfejezete hétköznapi jeleneteket ábrázol, mégpedig a kor erdélyi művészetéhez képest meglepő részletességgel: kondás, szerelmespár, tettlegességig fajuló veszekedés és kőfaragómester is látható rajtuk. Ezeket egy tárlaton tervezik megmutatni, fényképeken.

Miközben a templomtérben sétálunk, a háttérben zene szól, nem is akármilyen minőségben: a felújított barokk orgonán játszik, éppen koncertre készül a művész. A zene, ha lehet, még magasabbra emeli a lelkünket. Ám ha azt gondolnánk, hogy a leírtakat nem lehet tovább fokozni, tévedünk. A nagyobbrészt európai uniós forrásból, magyar és román kormányzati támogatásból, illetve a hívek felajánlásaiból megújult templom egy új attrakcióval is várja a zarándokokat és a látogatókat.

Erdély legmagasabb (a kereszttel együtt 87 méteres) templomtornyát augusztus 13-án a történelemben először megnyitják a látogatók előtt.

A torony külső felújításkor a kőfaragók egy mementót is elrejtettek a falon: egy koronavírus-ábrázolást, melynek megtalálása nem csak a gyermekeknek szerez izgalmas perceket.

A toronybelsőt úgy alakították ki, hogy különböző szintjein kiállításokat rendezhessenek, s ezáltal még közelebb hozhassák a látogatókhoz a templomot. Mindjárt a toronytúra elején, az első lépcsőfokokat magunk mögött hagyva a saját szemünkkel is láthatjuk, hogy a torony és a templom csak kívülről nézve tűnik úgy, mintha összetartozna. A két épületet valójában nem építették egybe. Aki felmászik a 40 méternél is magasabban található utolsó látogatható szintre, az meggyőződhet arról, hogy a templomtoronyban öt harang lakik. Innen, a harangszintről lehet kilépni a teljesen biztonságossá tett, körbejárható külső erkélyre, amely páratlan panorámával ajándékozza meg a látogatót.

A Fő tér szívéből, annak magaslati pontjáról nemcsak Kolozsvár legismertebb városrészei és épületei tűnnek elő sosem látott szögből, hanem a várost körülvevő hegyes-dombos táj is azt a benyomást kelti, mintha egy pillanatra megállíthatnánk az időt. 

A toronyból több egyház főtemplomát is láthatjuk

Legyünk bár a torony magasában, vagy imádkozzunk a templomtérben, itt egyértelműen az az érzésünk, hogy hazaérkeztünk. A felújított Szent Mihály-templom tökéletesen beteljesíti a mindenkori templomok feladatát: olyan hely, ahol ablak nyílik az égre.

Nekünk már csak egyetlen dolgunk maradt:

fedezzük fel (újra) a magyar és az egyetemes kultúrtörténet ismét eredeti szépségében ragyogó katolikus szentélyét, utazzunk el Kolozsvárra.  

Szerző: Kuzmányi István

Fotó: Merényi Zita   

Magyar Kurír

A riport nyomtatott változata az Új Ember Mértékadó kulturális mellékletet 2022. augusztus 21-i számában jelenik meg.