Ráomlott az érsekség épülete, csodás módon maradt életben Aleppó melkita érseke

„A földrengésre ébredtem. Rettenetes, végtelennek tűnő rengés volt, amelyet újabbak követtek, egy percig, talán kettőig, nem tudom. Hatalmas rengések. Mozdulatlan maradtam, képtelen voltam megmozdulni. Az Úr segítségét kértem” – idézte fel Jeanbart, az aleppói melkita görögkatolikusok emeritus érseke a hatalmas pusztítással járó földrengést, amelynek több mint 41 ezer halottja és több tízezer sérültje van Törökországban és Szíriában. Az érsekség épülete szó szerint összeomlott a rengésben, igazi csodaként éli meg, hogy életben maradt. „Sajnos – teszi hozzá szomorúan – ugyanezt nem mondhatom el a velem egy épületben lakó hittestvéremről, Imad Daher atyáról, aki meghalt az épület összeomlásakor.”

„Semmi előjele nem volt annak, amit aztán a saját szememmel láttam – meséli. – A szobám ajtaja csukva volt, nem tudtam kinyitni. Végül nagy nehezen kinyitottam, és azt láttam, hogy csak egy méternyi padló maradt meg előttem, az épület többi része összeomlott. Semmi nem maradt belőle, a hat emelet kártyavárként mind egymásra zuhant. Ekkor felfogtam, hogy nem sérültem meg, felöltöztem, és megpróbáltam kiutat keresni.” A keresés közben „folyamatosan hívtak papok, barátok, tudni akarták, hogy életben vagyok-e, vagy sem. Néhányan közülük – ahogyan később elmesélték – látták, ahogyan összeomlik az épület, és aggódtak az életemért”.

„Kis szerencsével sikerült feljutnom az épségben maradt erkélyre. Itt a mentők – azokban a pillanatokban angyaloknak gondoltam őket – létrákon értek el hozzám, kiszedtek a romok közül, és biztonságba helyeztek. Csoda történt, csak egy jelentéktelen karcolás volt rajtam.”

„79 éves vagyok, és még soha nem láttam ekkora pusztítást, még a háború alatt sem Aleppóban. Néhány óra múlva megtalálták Daher atya holttestét, akinek temetését itt, Aleppóban 1500 hívő részvételével tartották meg, majd dél-libanoni szülőfalujában temették el.”

Jeanbart érsek már biztonságos helyen van a latin plébánián, gondolatai azonban Aleppó népe körül forognak, akik, mint mondja, „hatalmas véráldozattal fizettek a háborúért, a szegénységért, a covidért és most a földrengésért.

Én magam a hátralévő éveimet imádkozással, írással, meditációval, családok látogatásával, pihenéssel szerettem volna tölteni 53 év intenzív munka után. De most úgy érzem, hogy újra kell kezdenünk. Ahogyan tettük a háború alatt, és ahogyan most is tesszük majd Aleppó újjáépítésével… A pusztítás óriási, megdöbbentő, mindenkit elbizonytalanítana. De nem a nulláról indulunk”.

Jeanbart érsek hangja új erőre kap, amikor arról beszél: „úgy tűnik, hogy az összes épület, amelyet az elmúlt évek során a keresztények és a város legkiszolgáltatottabb lakói számára építettünk, talpon maradt, és ugyanez vonatkozik a klinikákra, a szakképzési központokra, a szolidaritási boltunkra. Az a feladat, hogy ezeket minél hamarabb újra működésbe hozzuk. Ez annak a jele, hogy rendesen lettek felépítve” – teszi hozzá mosolyogva.

Azokban az években, amikor Jean-Clement Jeanbart állt az érsekség élén, számos egyház és olyan egyházi szervezetek, mint a Caritas és a Szükséget Szenvedő Egyház (ACS) segítségének köszönhetően több mint húsz projektet vitt véghez, amelyek eredményeként több száz lakás épült fel és újult meg: „a legutóbbi 94 házat csak egy hónapja adták át 94 fiatal keresztény családnak” – mondta el. Iskolákat, orvosi rendelőket, napközi otthonokat és szakképző műhelyeket alapítottak ápolók, kozmetikusok, ácsok, szerelők, vízvezeték- és villanyszerelők képzésére, ahol fiatalok ezrei tanultak.

„Ez ma Aleppó öröksége, nem a romok. Itt vannak ezek az emberek, akik hozzá tudnak járulni a földrengés utáni újjáépítéshez, mert szakmailag felkészültek” – tette hozzá büszkén. „Aleppó jövője ezeken az embereken múlik, de fontos, hogy itt maradjanak. A földrengés menekülésre, kivándorlásra készteti az embereket, és ez megrémít.”

A bibliai hagyomány szerint Szíria Szent Pál földje, ennek fényében „itt az ideje, hogy minden remény ellenében reménykedjünk… Az előttünk álló kihívás az, hogy itt maradjunk újjáépíteni a várost”.

„Rengetegen alszanak autókban vagy befogadóközpontokban, mert félnek. Mindenből hiány van, vízből, élelemből, áramból, üzemanyagból. Az egyházak mindent megtesznek, hogy anyagi és erkölcsi segítséget nyújtsanak a földrengés áldozatainak, a segélyek úton vannak, de nagy szükség van arra, hogy visszaadjuk a rettegésben élő lakosság bizalmát és reményét. Fontos lépés lenne a szankciók eltörlése. Ezek megszüntetése azt jelentené, hogy új lendületet venne országunk, amelyet segíteni kell ugyan, de amelynek minden emberi ereje és képessége megvan ahhoz, hogy saját erejéből újra elinduljon. Reméljük, hogy a földrengés megnyitja a nemzetközi közösség szívét.”

„Szeretnék köszönetet mondani minden egyháznak az elmúlt években nyújtott segítségért. Köszönöm az olasz egyháznak, amely mindig közel állt hozzánk, és továbbra is ezt teszi. Hallottam, hogy március 26-án gyűjtést szerveznek a földrengés áldozataiért. Ezek fontos gesztusok, amelyek erősítik a közösség és az egység érzését. Alig több mint tíz nappal a földrengés után, a körülöttünk lévő pusztítást látva megérett bennem a bizonyosság:

Aleppónak fel kell támadnia.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Agensir

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír