Régi-új Mária-szobor várja a Pázmány Mikszáth téri épületébe betérőket

A megjelenteket Kozma Gábor, a PPKE BTK lelkiségi ügyekért felelős dékánhelyettese, az esemény moderátora köszöntötte.

Kuminetz Géza, a PPKE rektora elmélkedésében kiemelte: különösen ügyelnünk kell az értékrendünkre, vallásunkra, hiszen a vallásból kapunk ihletet igaz szóra, tettre, bölcs életvezetésre. Miért is a vallás az alfa és az omega, minden más értékrendünk forrása? – tette fel a kérdést. Azért, mert benne képeződik le önmagunkhoz, egymáshoz, a világhoz, és az Istenhez való viszonyunk. E viszonyokat igazságok, tanítások, misztériumok és az ezeket ábrázoló szimbólumok őrzik, adják hírül. Olykor ez a legegzaktabb közlés, csak szem kell hozzá, fül és élettapasztalat. Ezért a vallások a művészetek nagy ihletői, és talán maga a művészet is a vallásos érzületnek köszönheti létét – fűzte hozzá a rektor.

Kuminetz professzor emlékeztetett rá:

a mi templomaink építészetileg és képzőművészetileg is leképezik a katolikus hitet. Tanítanak, emlékeztetnek a létünkre, küldetésünkre.

Intézményeinkből sem hiányozhatnak a kápolnák, a feszületek, a szobrok, hitünk nagy misztériumainak, alakjainak művészi ábrázolásai. „Most, amikor Mária-szobrot készülünk avatni, emlékeztessen bennünket ez a szobor – valahányszor csak elmegyünk mellette – katolikus hitünk központi alakjára, Krisztus Urunkra, és arra is, hogy Mária által kaptuk őt. Emlékeztessen arra is, hogy Ő nekünk, magyaroknak nagy támogatónk. Mária minden édesanya felülmúlhatatlan példaképe, és jusson eszünkbe az is: a gyermekek olyat kapnak a jó szülőktől, amit meg nem szolgálhatnak, cserébe amit adhatnak, az a kegyelet, a tiszteletteljes szeretet és a hála” – fogalmazott a rektor.

Birher Nándor, a PPKE BTK dékánja ünnepi köszöntőjében nagyon fontosnak nevezte, hogyha készülünk valahová, tudjuk, hogy hová megyünk, de még fontosabb tudnunk, hogy kihez. A böcsészkar jelenlegi életében a hová megyünk? kérdésre nehéz választ adni, hiszen permanens költözésben van, folyamatosan megtapasztalják némi áthallással azt, amit Izaiás próféta így fejezett ki: „A hajlékunkat lebontják, ahogyan a pásztorok a sátrukat.” Fizikai értelemben valóban nem tudják, hová tartanak, de

a bölcsész számára soha nem a fizikai valóság az elsődleges, ő mindig a dolgokon túlit keresi, a személyeset. Fontosabb az a kérdés, kihez megyünk, ki vár bennünket. A bölcsész a találkozásokban él.

Kivel találkozunk, amikor elindulunk felfelé a lépcsőházban? Egészen eddig egy üres fülkével találkoztunk, aminek a háttérdíszítése egyeseket a napistenre emlékeztetett. A dékáni hivatal falán egy régi fakó fénykép világosan mutatta, hogy a mostanában üresen álló fülkében ott volt Krisztus szobra. A hiányt mindennap érezték, amikor felmentek a lépcsőn – mondta a bölcsészkar dékánja. Kiemelte, hogy kollégái elkezdtek nagy szeretettel ezzel az üggyel foglalkozni. Egy veszprémi spirituális atyát idézett, aki egyik prédikációjában azt fejtegette, mennyire fontos, hogy megtaláljuk azt, mi illik. A Pannónia típusú motorkerékpárjáról beszélt, amelynek meghibásodott egyik fogaskereke. Rendelt egyet postán, de olyat küldtek, ami nem illett oda, emiatt nem működött a motorkerékpár, ő pedig nem tudott elmenni misézni. „A kegyelem révén kiderült itt az épületben, mi az, ami illik az üres fülkébe: a gyermeket a kezében tartó, a gonoszt eltaposó Istenszülő. Küldetésünk, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek” – szögezte le a Pázmány BTK dékánja.

Egyúttal megköszönte mindenkinek a segítségét, két támogatót név szerint is megemlített: Czilli Mátét, aki rátalált a pincében heverő Mária-szoborra, amely úgy illeszkedik a fülkébe, mintha odatervezték volna, és Nedeczky Áront, aki az utolsó pillanatban megszervezte, hogy egy hatalmas kőtömb a pincéből felkerüljön a Mária-szobor alá talapzatként. Köszönhetően a kollegális együttműködésnek, tudható, hogy kihez megyünk, amikor felmegyünk a lépcsőn. A talapzaton ott is van a felirat: venite ad me…, jöjjetek hozzám – mondta a dékán. Ez a meghívás nagyon igaz a nehéz és átmeneti időkben, mint az 1920-as évek voltak – láthatjuk az évszámokat, a bentlakásos gimnázium alapításának az évét (a Sacre Coeur Sophiánum leánygimnázium az első budapesti katolikus leánygimnázium 1914-ben nyította meg kapuit az épületben – a Szerk.) –, de igaz ez az a mai időkre is.

Ez a kő mostanáig a pince egyik sarkában hevert, most pedig ismét hírül adja, hogy amit a történelem építői elvetettek, az ismét szegletkővé lett.

A Mária-szobor is kereste a helyét. Láthatjuk, hogy Mária királynő a Bölcsesség Széke, akihez sokszor fohászkodunk. Akkor is ő a királynő, ha a koronája letört. A középpontban a bájos és aranyos gyermek Jézus van, aki a keresztjével ledöfi a világot felfaló sárkányt. Az ártatlan megöli a bűnt, a saját kereszthalálával és a végtelen isteni szeretettel. A szeretet kiirt mindent, ami rossz, a világot megváltó Krisztus elpusztít minden rosszat. Ha valóban hozzá megyünk, nem veszíthetünk.

Minden egyes lépcsőfokkal közelebb kerülünk ahhoz az igazsághoz és szeretethez, ami minden ember vágya. A küzdelemnek ez az útja vezet a napjainkban annyira vágyott békéhez is.

Végül a dékán idézett a 118. zsoltárból: „Az Úr velem van, segítségemre siet, ellenfelem szégyenben marad. Bátorítóm és erősségem az Úr, Ő lett az én szabadítóm. Ez az Úrhoz vezető kapu, az igazak mennek be rajta. Az Úr az Isten, az Ő fénye világít nekünk. Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, irgalma örökké tart.” Ennek az irgalomnak egy pici jele ez a szobor, amelyik végre a helyére kerülhetett, és az az együttműködés is, amelynek segítségével sikerült elérni, hogy minden a helyére kerüljön, ahogyan illik.

Bizzer István művészettörténész a képes előadása után felavatott Mária-szobor ikonográfiáját és tipológiáját mutatta be. Leszögezte: ez a Mária-szobor egy komplex ikonográfiai típusba tartozik, amelynek hosszú a fejlődésvonala, és a Győzedelmes Nagyasszony tiszteletéhez kötődik. A Boldogságos Szűz nem önmagában jelenik meg, hanem egy sárkánykígyóval és a gyermek Jézussal. Mária a kígyó fején és farkán tapos, míg Jézust az ölében tartja. Koronát visel, ő a Mennyek Királynéja. Koronájának abroncsa tizenkét ékkővel díszes. Mária attribútuma az alma is, amit a kígyó a szájában tart. A Szűzanya istenszülőként is megmutatkozik, gyermeke lándzsát tartva harcol a kígyóval. Az attribútumok és a szereplők többféle mariológiai és üdvtörténeti jelentéssíkot kapcsolnak egybe, egyetlen értelmi összefüggéssé.

A művészettörténész emlékeztetett rá: a középkorban gyakran mennyei királynőként ábrázolták Krisztus anyját, sőt a kígyón taposó asszony alakja is belefoglaltatott ebbe az ikonográfiai formulába. A Teremtés könyvében (3,15) az Úr szól a kígyóhoz: ellenségeskedést támasztok közted és az asszony, a te ivadékod és az ő ivadéka között. Ő széttiporja majd a fejedet. Ez a motívum jelenik meg a különböző Mária-ábrázolásokban. Az egyházi hagyomány szerint ez a protoevangélium, hiszen itt hangzik el a Bibliában a krisztusi megváltás ígérete első ízben, azaz a bűn és a bűntelenség, a sátán és Jézus közötti küzdelembe itt vonódik be az asszony alakja, amelyet a keresztény tipológia a Szűzanyára vonatkoztat.

A kígyót tipró asszony fia pedig a Megváltó.

Bizzer István bemutatta a győri németek Győzedelmes Mária Kongregációjának díszalbumát 1646-ból. Ezen Mária mint Isten anyja, a sárkánykígyón taposó asszony jelenik meg. A kötet hetvenöt évvel a törökök ellen győztes lepantói csatát követően készült, Mária közbenjárásának emlékére.

A következő típus a Napba öltözött Asszony. A Teremtés könyvét gyakran összekötötték a Jelenések könyvének vonatkozó soraival: „Az égen nagy jel tűnt fel, egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból álló korona” (12–18), valamint feltűnik egy másik jel is, a nagy vörös sárkány. Itt megint csak a sárkány és az asszony, illetve a bűn és a bűntelenség között fennálló küzdelem jelenik meg. Az előadó bemutatta többek között Johann Vencel Bergl 1764-ben festett mennyezetképét a mariazelli bencés templomból, ezen Mária a Napba öltözött Asszony jeleit viseli, miközben mennybemenetelét és megkoronázását látjuk.

A Mária-ábrázolások harmadik fajtája pedig a Szeplőtelen Fogantatás típusa, az apokalipszis asszonyának attribútumaival, ez a népi ájtatosságban és az egyházművészetben is megjelenik, mandorlával vagy holdsarlóval a lába alatt, tizenkét csillagból álló dicsfénnyel, olykor koronával. Ez a típus megfigyelhető barokk kori emlékoszlopainkon, szobrainkon, ide sorolhatók a XVII. századi kőszegi vagy gödöllői Immaculata-oszlopok, de ilyen a pesti Szent Rókus-kápolna előtt álló Mária-oszlop is; ez az összekulcsolt kezű, imádkozó, vagy a mellére a kezét lágyan tevő Immaculata-típus.

Bizzer István összegzésként újra hangsúlyozta: a pázmányos szobor nem egyetlen jelentéskörhöz kapcsolódik; az évszázadok, a vallási fejlődés során egymásra épültek a különböző motívumok, a Győzedelmes Mária-típus pedig ilyen rétegzett, komplex összefüggést rejt magában.

Az ünnepi rendezvényen Medgyesy-Schmikli Norbert tanszékvezető és az általa vezetett szkóla a magyar néphagyományból származó Mária-énekeket énekelt.

Az ünnepség csúcspontjaként Caprioli Alessandro egyetemi lelkész megáldotta a Mária-szobrot, amely a földszint és első emelet lépcsőfordulójánál lévő fülkében helyezkedik el a Sophianum lépcsőházában.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír