Regionális Szeretetláng találkozót tartottak Pápán

Kishírek – 2017. május 3., szerda | 12:10

A pápai imacsoport által szervezett regionális találkozó programját Mail József apát bevezető gondolatai után Mészáros Domonkos, a Szeretetláng mozgalom magyarországi lelkipásztori tanácsadója nyitott meg a Szent István vértanú-templomban május 1-jén.

A program Kindelmann Győző, a Szent István Társulat főszerkesztője, zeneszerző, író és a Szeretetláng mozgalom nemzetközi koordinátora gitáros énekével indult. Majd a Mária-jelenésekről beszéltek és vetítettek az iskolában a tanulóknak.

Kindelmann Győző előadása után a jelen lévő papok együtt mutatták be a szentmisét. A homíliát Mészáros Domonkos mondta, a zenei szolgálatot a pápai Szent Benedek kórus végezte. Délután Domonkos atya előadása következett, majd a zenés szentségimádás után szentségi áldással és énekléssel zárult az imanap.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria