A koncertet a debreceni Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégium szervezi, ahogyan azt a reneszánsz alkotótábort is, amelyen a zenészek részt vesznek Markazon. A táborban festő- és fotóművészek, irodalmárok, kutatók és muzsikusok alkotnak együtt, augusztus 1. és 11. között. Előadások, felolvasások, kiállítások, beszélgetések és filmvetítések alkotják a tábor programját.
A résztvevő művészek az egész Kárpát-medencéből érkeztek: Magyarországról, a Felvidékről és Erdélyből.
A reneszánsz alkotótábort harmadik éve rendezik meg, s a markazi, illetve kisnánai vár hagyományaihoz kapcsolódva a későközépkori Kompolt nemzetség főúri udvarának világát idézik meg, ahol Kompolt Aba fejedelem muzsikusaiként, udvari festőiként és deákjaiként alkotnak a reneszánsz kor ihletében – zenei tekintetben az ihletforrást kiterjesztik a barokkra is.
A tábor helyszíne a markazi Röptető Közösségi Ház, a Boldogasszony Iskolanővérek debreceni szakkollégiumának markazi telephelye. A koncert Markazon augusztus 9-én lesz, Egerben, a bazilikában augusztus 10-én 19.30-kor lépnek fel a művészek.
Forrás és fotó: Boldogasszony Iskolanővérek
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria