„Ebben a szent eucharisztiában, amelyben Krisztus halál felett aratott győzelmét ünnepeljük, meghatottan és hálával emlékezünk püspökünkre, Ferenc pápára. Hálát adunk Istennek, hogy az evangélium ragyogó jeleként adta nekünk őt” – fogalmazott a lateráni bazilikában Ferenc pápa lelki üdvéért bemutatott szentmise elején Baldassare Reina bíboros, aki a római egyházmegye általános helynöke.
„Az Egyház iránti szeretete, a legkisebbek iránti figyelme, prófétai bátorsága és Isten gyengédségének fáradhatatlan hirdetése továbbra is a keresztény emberek szívében él – mondta Reina bíboros megrendülve. – Lelkét az Atya irgalmába ajánljuk, hogy fogadja be örökkévaló országának békéjébe és örömébe.”
Egyesülve az imában
A lateráni bazilikában bemutatott szentmisén az egyházmegye papjai, diakónusai és szerzetesei mellett a világ minden tájáról érkezett papok és szerzetesek is részt vettek, akik a különböző pápai egyetemeken folytatják tanulmányaikat, vagy a terület plébániáin, illetve jótékonysági intézményekben végeznek szolgálatot. Jelen voltak a közélet képviselői is, köztük Róma polgármestere, Roberto Gualtieri is.
Mária Magdolna könnyei
„Egyházmegyénk ezen az estén Mária Magdolna könnyeit ontja – fogalmazott homíliájában Reina bíboros. – Jézus barátja még sötétben indult el Jézus sírjához, és a halott testével való utolsó találkozásban kereste a vigasztalást a veszteségére. Oly sok szeretet, könny és sötétség. És igen, a húsvéti hit is ilyen: behatol a sötétségbe, összegyűjti a könnyeket, szerető szívvel megért.”
A római egyházmegyében is elhangzik az asszonyhoz intézett kérdés: Miért sírsz? – folytatta Reina bíboros.
Siratjuk püspökünket, az evangélium tanúját, az irgalmasság apostolát, a béke prófétáját, a szegények barátját. Úgy érezzük magunkat, mint a pásztor nélküli juhok.”
A fájdalom olyan nagy, hogy az ember Mária Magdolnának érzi magát: „Elvesztünk a teste, a hangja, a gesztusai nélkül. Az ő népe voltunk, az ő egyházmegyéje.”
A küldetést a szív és az evangélium ötvözésével kell végezni
A fájdalomnak ebben az időszakában azonban észben kell tartanunk a Szentatya üzenetét és felhívását, hogy az evangéliumhoz hűen kövessük az Urat. „Példát mutatott nekünk azzal, hogy felkavarta a nyelvezetet és a stílust” – mondta Baldassare Reina.
Ferenc pápa példaértékű kérése volt az is, hogy legyünk közel a kirekesztettekhez: „Azt kérte, hogy lépjünk ki; ne várjuk, hogy az emberek jöjjenek hozzánk, hanem menjünk, és keressük meg őket, különösen azokat, akik nem számítanak arra, hogy figyelembe vegyék, várják, keressék őket, és hogy menjünk el a földrajzi és egzisztenciális perifériákra.
Megértette velünk, hogy az Igének szüksége van fizikai mivoltunkra, és hogy a küldetést a szívünk és az evangélium ötvözésével kell megvalósítanunk.
Az volt a kérése, hogy „alakítsuk át az Egyházat tábori kórházzá”. „A szívemben van, hogy határozottan ismétli a »mindig, mindig, mindig« kifejezést, hogy jelezze, a megbocsátás határokon túlmutató ajándék” – mondta a bíboros.
Felemelte szavát a békéért
Ferenc pápa számára „a szegények és a migránsok Jézus szentségét jelentették a közömbösség globalizációja által irányított világban” – mutatott rá Baldassare Reina.
A világ érzi a hangjának hiányát, „az ő szava volt az egyetlen, amely nem tudott belenyugodni a békekeresés kudarcába”. A béke „a Feltámadott szava”, amely legyőzi a remény halálát. „Így mi is, Jézus sírjának kertjében, látva az elmozdított követ, kérjük, hogy könnyítsen a szívünkre nehezedő súlyon” – fogalmazott a római egyházmegye általános helynöke.
„Éppen megünnepeltük a húsvétot – folytatta szentbeszédét –, majd megérkezett püspökünk, Ferenc pápa halálának híre.
Azt kérik tőlünk, mint Mária Magdolnától, hogy ne tartsuk vissza őt. Ne maradjunk a halálában, hanem engedjük el, hogy visszatérjen az Atyához.
Az ígéret, hogy Krisztus feltámadásában részesülünk, megtart bennünket a hitben, lehetővé teszi, hogy reménykedjünk, és megvigasztal fájdalmunkban.”
„Istenem, irgalmasság Atyja, üdvözöld szolgádat, a mi Ferenc pápánkat a mennyei Jeruzsálemben: add, hogy örökké szemlélje azt a titkot, amelyet hűségesen szolgált a földön” – hangzott el a hívek könyörgésében.
Tanításai megmaradnak
„Nagyon sajnáljuk a pápa halálát, nem volt hirtelen. Az állapota ismert volt, bár reméltük, hogy egy kicsit tovább élhet” – mondta egy római házaspár. Egy Japánból érkezett fiatal, a Római Konzervatórium diákja e szavakkal fejezte ki szomorúságát a szentmise után: „Nagyon megdöbbentem, sokat imádkoztam érte.”
Paola, egy római asszony elmondta, hogy gyalog jött a Casal Bertone negyedből, hogy részt vegyen a Ferenc pápáért tartott szentmisén: „Halálának híre megdöbbentett. Nagyon szerettem őt. Nagy pápa volt, mély ember, aki a szegényekért élt.”
A jelenlévők között volt néhány zarándok is, akik a szentév alkalmából vannak Rómában, így például indiai szerzetesnővérek egy csoportja, akik együtt imádkoztak.
„A pápánk elment – mondta egy római fiatal. – Elhagy minket, de tanításai továbbra is velünk maradnak.”
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria