Közel ötszáz programmal várja az érdeklődőket a XIX. Ars Sacra Fesztivál, amelynek fővédnöke Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás köztársasági elnök felesége és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
A rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján Dragonits Márta, az Ars Sacra Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Toroczkay Ilona és Kolek Ildikó kurátor mutatta be a nagyszabású rendezvényt, amelynek ünnepélyes megnyitója a szentévre való tekintettel a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-)templomban lesz szeptember 13-án 19.30-kor. Az ünnepi alkalmon a Gemma énekegyüttes ad koncertet.
A fesztivált immár harmadik alkalommal rendezik meg Miskolcon is, több mint félszáz programmal, illetve a külhoni helyszínek kiemelt központja lesz Nagyszeben, Kassa, Naszvad.
A sajtótájékoztatón Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere és Várhelyi Krisztina, a Miskolci Ars Sacra Fesztivál főszervezője beszélt a rendezvényekről. A polgármester elmondta, hogy ezzel a rendezvénnyel is szeretnék megtalálni a kulcsot a miskolci lakosok lelkéhez, jövőt, reményt adva számukra, „megszelidítve őket” hittel, zenével, a kultúra eszközeivel – ahogy azt városvezető elődje is tette.
Várhelyi Krisztina kiemelte, hogy a miskolci fesztivál programjait az Éltető Lélek Alapítvány fogja össze, a mintegy hatvan rendezvény szervezését közel húsz civil szervezet, számos városi intézmény, valamint a keresztény felekezetek segítették az ökumené jegyében.
Miskolcon középpontba kerülnek a lelkiségi programok: városi zarándoklatot, dicsőítő napot rendeznek, jelen lesz Böjte Csaba OFM, a zárókoncerten a Miskolci Szimfonikus Zenekar egy fiatal szerző, Nagy Nándor oratóriumát adja elő, és az érdeklődők meghallgathatják Selmeczi György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző Millenniumi ódáját is.
A filmvetítések, könyvbemutatók, kiállításmegnyitók mellett versmondó versenyt szerveznek Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök fővédnökségével, irodalmi előadásokkal emlékeznek meg Jókai Mórról, Szabó Lőrincről, Fekete Istvánról és a közelmúltban elhunyt Fecske Csabáról.
A budapesti sajtótájékoztatón az egyre bővülő programkínálattal jelentkező tokaji fesztiválhelyszín is „bemutatkozott”.
Az Ars Sacra rendezvényeinek több mint a fele a fővárosban zajlik majd. A fesztivál szellemiségéről szólva Dragonits Márta kuratóriumi elnök elmondta: a szent művészet felemel, utat mutat, reményt, életet ad, láthatóvá teszi a láthatatlant és nem utolsósorban közösséget teremt, párbeszédre indít. A szép, az igaz és a jó egymástól elválaszthatatlan, a szakrális művészet a lelki mélységeinkhez közeli, s egyben „megnyit a túlvilág felé”.
A kuratóriumi elnök Ferenc pápát idézve rámutatott: a szépségre nevelés egyben a reményre való nevelés is.
Toroczkay Ilona kurátor a kiemelt programokról beszélt. Elöljáróban hangsúlyozta, hogy a már kinyomtatott programfüzet nem tartalmaz minden eseményt, és néhány helyszín esetében változás is lehet, ezért érdemes figyelemmel kísérni a fesztivál folyamatosan frissülő honlapját.
A kurátor külön ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a gazdagréti Szent Angyalok-templom zongoraestjeit, a már rendszeres fellépőnek számító Klukon Edit–Ránki Dezső házaspárt, Hauser Adrienne zongoraművészt (aki a gazdagréti alkalmakra kölcsönadta a hangszerét), valamint Gráf Zsuzsannát, aki Bretz Gábor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekest kíséri zongorán.
Új helyszíneken is lesznek programok: a Várkert Bazárban többek között Lackfi János költőt hallhatják az érdeklődők, a Magyar Tudományos Akadémián pedig a nyíregyházi leánykar előadását.
Idén tudományos előadás is része a programsorozatnak, Prószéky Gábor Széchenyi-díjas magyar programtervező matematikus, nyelvész a művészetről a hitről és a mesterséges intelligenciáról tart előadást.
Toroczkay Ilona felhívta a figyelmet Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, az „Ars Sacra arca” előadására, az idén sorra kerülő Prokop Péter-kiállításra, Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó fotótárlatára, valamint a fővárosból kitekintve a Pannonhalmi Főapátság programjaira is.
Elhangzott, hogy a fesztivál keretében az Uránia Filmszínházban Kalkuttai Szent Terézről szóló filmet vetítenek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatóit pedig Fábry Kornél segédpüspök hívja személyes hangvételű beszélgetésre.
Új helyszín a Café Francesco is, ahol Kőszeghy Miklós ókortörténész beszél a bibliai alakok történetiségéről.
Az Ars Sacra Fesztiválon fellép egy ukrán kórus is, az érdeklődők részt vehetnek Harcsa Veronika jazzestjén, emellett szeptember 13-án lesz a Nyitott Templomok Napja.
Kolek Ildikó kurátor a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy a rendezvénysorozat keretében jótékonysági koncertet is szerveznek a Mátyás-templomban, egyúttal köszönetet mondott a programsorozat országos és helyi, önkormányzati támogatóinak. Külön megköszönte az egyházak segítségét, és az érdeklődőket arról is tájékoztatta, hogy az Ars Sacra Fesztivált támogatni lehet adományvonal segítségével, amely a ITT elérhető.
Fotó: Merényi Zita
Körössy László/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

























