Reményteli várakozás a kassai cigánytelepen – Ferenc pápa oda látogat, ahonnan mindenki elmenekül

A Luník IX elnevezésű telepről mindig mindenki elmenekült. Elmenekültek a katonák, a rendőrök, akiknek a kommunista rezsim ott utalt ki lakásokat a hetvenes évek végén. Elmenekültek a tanítónők, akiket kimerített a fegyelmezetlen és iskolakerülő gyerekekkel való munka. Elmenekültek a papok, akiket az egyházmegye küldött misszióba, és elmenekültek sokan maguk a romák is, akik szenvednek az uzsorától, a klánok harcától, de leginkább a megalázó életkörülményektől ezekben a düledező házakban, ahol nincs fűtés és ivóvíz sem.

A telep eredetileg a hadsereg katonáinak lakóhelye lett volna, majd egy 1990-es törvénnyel külön városnegyeddé nyilvánították autonóm irányítással. Ma ez a kicsiny földterület a romák által legsűrűbben lakott rész Szlovákiában, és valószínűleg egész Európában. Körülbelül 4300-an laknak itt, bár nehéz megmondani, pontosan hányan, mert sokan mennek el Belgiumba, Angliába vagy kassai szükséglakásokba, ugyanakkor nagyon magas a születésszám is. Korábban nyolcezren is laktak itt, de a 2000-es években kezdődött kivándorlással a lakosok száma jelentősen csökkent.

Nehéz mindennapos harc folyik itt a legnagyobb nyomorban, a hét-nyolc düledező, piszkos emeletes házban. A gyerekek a kiszáradt, szeméttel teli folyómederben játszanak vagy a környező erdőkben bóklásznak. Nyolcszázan iratkoztak be az iskolába, de a tanárok és a szülők nem tudják kordában tartani őket, akkor járnak csak, ha kedvük van hozzá.

Az emberek elfeledkeztek erről a helyről, de Isten nem – erről tanúskodik a szaléziak kis csoportja, az egyetlenek, akik nem menekültek el már tizenhárom éve erről a telepről. 2008. október 1-je óta folytatnak itt intenzív pasztorációt, küzdenek a gyerekek neveléséért, oktatásáért, azért, hogy a fiatalok szakmát tanuljanak, hogy ne a bűnözés világában végezzék.

Ide érkezik szeptember 14-én, kedden délután Ferenc pápa. „Isten sugallta látogatás” – mondta el a Vatikáni Rádiónak Besenyei Péter szalézi pap, aki életét a romák szolgálatának szentelte és aki évek óta szívén viseli a telepi roma közösség ügyét. Két könyvet is írt róluk, A cigányok csendje és Öljük meg a bennünk rejlő fajgyűlölőt címmel. Ő beszél majd a pápának a gettó problémáiról és az általa vezetett Szalézi Missziós Központról, ami egy városnegyed a városnegyeden belül, a kassai önkormányzat segítségével épült fel 2012-ben. Itt laknak egy külön házban a misszió szalézi papjai, van tornaterem, találkozóhely a csoportoknak és egy templom, a Feltámadt Jézusnak szentelve. A romák számára fontos hely, ahol mindent megtalálnak, amire szükségük van, beleértve a mosodát is.

Intézményi hiányosságot pótol a központ: „A kormány hosszú éveken keresztül segített, amióta 1987-ban a rezsim úgy döntött, az ABC-szabály szerint építi fel a negyedet: A mint armia, vagyis katonák; B mint bezpečnosť, vagyis rendőrök és C mint cigáni, cigányok. Ezzel a hármas kapcsolódással gondolták megoldani a cigánykérdést, de néhány év elteltével mindenki elmenekült, csak a cigányok maradtak. Kezdetben sokféle szolgáltatást nyújtottak nekik, de az egymást követő kormányok számára a romák ügye soha nem szerepelt a legfontosabb kérdések között. Nekünk mint egyháznak az a célunk, hogy hosszú távon dolgozzunk itt” – nyilatkozta.

A szaléziak jelenléte biztonságot, megnyugvást jelent a szlovákoknak, akik nem vesznek tudomást a Luník létezéséről, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha nem létezne. „Vannak, akik kezdtek idejárni segíteni. Maguk a romák is fokozatosan áttörik a közöny falát a külvilág felé” – mondja a szalézi misszionárius. Az integráció azonban még csak vágyott cél, vagy legalábbis néhányak privilégiuma, akik tudtak és akartak integrálódni, munkát találni és a gyerekeiket a Luník árnyától távolabbra beiskolázni. Péter atya elmagyarázta, hogy nem könnyű nekik, az előítéletek, a fajgyűlölet komoly akadályt jelent. A cégek nem veszik fel őket, vagy ha fel is veszik, nem beszélnek nyíltan arról, mintha szégyellnék, hogy romák is dolgoznak náluk. Komoly probléma, hogy sokan teljesen tanulatlanok, a kőművesmunkákat sem tudják elvégezni. Nem csak az erőforrás hiányzik, hanem a motiváció is: „Nincsenek előttük pozitív példák, az a kevés, aki fel tudott emelkedni, soha nem jön vissza Luníkba.”

Az elszigetelődés is nagy probléma. Amikor az iskolában megpróbáltak vegyes osztályokat kialakítani, nemcsak a nem cigány szülők vették ki a gyerekeiket, hanem a cigányok is éveken át akadályozták, hogy bárki is megközelítse őket a lakóhelyükön. Még a gyerekek is inzultálták, bántották azokat, akik megpróbáltak közeledni hozzájuk a telepen.

A szaléziak sokéves munkája van abban, hogy túlléptek ezen az elutasításon. Igyekeztek bizalommá formálni a bizalmatlanságot, kézfogássá az elutasító tekinteteket, együttműködéssé az ellenségeskedést. „Elkezdünk köszönni az embereknek, a nevükön szólítottuk őket” – meséli Péter atya. A romáknak lassacskán kezdett megváltozni a véleményük ezekről a papokról, akiket eleinte „fehér disznónak” neveztek. Rájuk bízták a gyerekeiket, elengedték őket nyári táborokba, színházba, sport- és zenei rendezvényekre.

A pusztulásból lassan felépítettek valamit, aminek már látszanak a gyümölcsei. A pápának éneklő kórus tagjai például helyi cigányok és római katolikus, görögkatolikus segítők, akik különböző helyekről érkeztek. Aktívan dolgoztak együtt a pápalátogatás előkészítésén, mert konkrét remény éledt fel bennük, hogy „valami megváltozhat”. A reményt megalapozza, hogy hetek óta dolgoznak a negyed megszépítésén: helyreállították az elektromosáram-ellátást, kitakarították az utcákat, kifestették a házakat. Az itt lakók viszont attól félnek, hogy a pápa távozásával újra visszasüllyednek a nyomorba.

Örülnek a pápának, azt mondják: „Minisztereknek és elnököknek nem sikerült változást elérniük itt. Csak a pápának sikerült.” Ferenc pápa közvetetten már most javított az életükön. „Sokan a romák közül nem hívők, de elismerik a Szentatya erkölcsi tekintélyét. Az, hogy az otthonukba jön, közelivé teszi őt a szemükben. »Meghívhatjuk ebédre?« »Meghívhatjuk egy sörre?« – kérdezgetik. Boldogok. Különösen boldogok az anyagiakban mérhető változások miatt. De mi azt szeretnénk, hogy spirituális változás legyen. A romák természetüknél fogva hívők, hisznek egy felsőbb létezőben, és mi minden lehetőséget megragadunk, hogy elvigyük nekik az evangéliumot. Eljönnek például megkereszteltetni a gyerekeiket, még ha kicsit mágikus rítusként is élik meg. Nekünk azonban alkalom a pasztorációra.” És a Luníkban ezek az alkalmak éltetik a pasztorációt.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír