Róma a szívünkben – Görög nap a miskolci jezsuita gimnáziumban

Hazai – 2025. június 12., csütörtök | 9:00

A görögkatolikus középiskolások találkozóját rendezték meg június 4-én a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban. A görög napról Varga-Juhász Bernadett írt beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.

A görög nap lassan két évtizedes hagyományra tekint vissza: a program során a Miskolc különböző egyházi iskoláiban tanuló görögkatolikus diákok találkozhatnak egymással. Idén a görögkatolikus általános iskola legidősebb diákjait is meghívta Boronkai József atya, a rendezvény főszervezője.

A nap tematikáját a 2025-ös szentév jegyében állították össze.

Napindító imádságként a feltámadási szertartás himnuszait énekelték el. A szertartáson Juhász Géza főhelynök és Kovács György iskolalelkész is szolgáltak. A szervezők szándéka az volt, hogy egyetlen ünnepi ívbe sűrítsék a húsvét örömét, a mennybemenetelt és a Szentlélek eljövetelére való várakozást.

Különleges momentuma volt a szertartásnak, amikor a részt vevő mintegy kétszáz diák Krisztus sírleple alatt haladt át – ez a gesztus egyúttal a szent kapukon való áthaladásra is utalt, ami a 2025-ös jubileumi év zarándoklatainak egyik fontos momentuma.

A nap során a diákok szimbolikusan, játékos feladatokon keresztül „eljutottak” Rómába. Az egyik programhelyszín a „Colosseum”, azaz a sportpálya volt, ahol sport- és ügyességi játékokon vehettek részt.

Az avasi templom előtti tér jelképesen a Forum Romanummá vált erre a napra. A feladatok mindegyike valamilyen építkezéshez kapcsolódott, például építőkockákból a szentévi kaput, vagy dominóból utat kellett építeni.

A templom és a kápolna a Vatikán jelképévé vált. Itt ismeretterjesztő feladatokat oldottak meg a csapatok.

A napot Gedeon András koncertje, majd közös éneklés zárta.

Bővebb beszámoló és képgaléria ITT.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria