Rózsafüzér Királynője-búcsút ünnepeltek Sopronban

Megszentelt élet – 2016. október 10., hétfő | 17:01

Október 1-jén és 2-án tartották a Rózsafüzér Királynője-búcsút a domonkosok soproni Szent Júdás Tádé-templomában. A zarándokok nemcsak a városból, de a környező falvakból is érkeztek az ünnepre, többen gyalogosan.

A szombati déli szentmisével – amit a város és hazánk megtéréséért ajánlottak fel – kezdődött a búcsúi program. Délután Bejczi Tibor OP tartott előadást a rózsafüzérről, utána a hívekkel közösen elimádkozta a rózsafüzért a világosság titkaival, melyekről elmélkedett is.

Az esti szentmise főcelebránsa Jean-Yves Brachet OP volt, aki homíliájában az egyházról mint családról beszélt. A szertartás után a Széchenyi téren gyertyás körmenetet tartottak, melyen a rózsafüzért az örvendetes titkokkal mondták a zarándokok. A templomba visszaérve a soproni egyházközségek rózsafüzér társulatainak közös imádságával folytatódott az ünnepség. Ekkor a fájdalmas titkokról elmélkedhettek a résztvevők. Ezt követően a kármeliták soproni Világban Élő Kármel közössége tartott imaórát, amit Szeretetláng-imaóra követett, majd a domonkosok jubileumi évében alapított soproni világi domonkos közösség tartott szentségimádást. Az éjféli szentmisét követően folyamatos szentségimádásban vehettek részt a zarándokok a reggeli szentmiséig.

Vasárnap a búcsúi ünnepi szentmise szónoka Barna Máté OP vikárius volt, aki a búcsú fogalmáról beszélt. A nap folyamán három okból is elnyerhető volt a búcsú: a templom ünnepe, az irgalmasság kapuján való átlépés, illetve a domonkos rend alapításának 800. évfordulója kapcsán. Az ünnep méltóságához nagymértékben hozzájárult a Makkos Ágnes által vezényelt kórus és Tirnitz Tamás orgonaművész zenei szolgálata.

A kétnapos ünnepség vasárnap délután horvát nyelvű szentmisével zárult, melyet a Burgenlandban élő és szolgáló újmisés Stefan Jahns mutatott be.

Forrás: Domonkos.hu

Fotó: Patocskainé Katalin, Pápai József

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria