Rózsafüzér-társulatok találkoztak az erdélyi Medgyesen

Kishírek – 2015. október 13., kedd | 12:29

Október 10-én a Szeben-Fogaras-Erzsébetvárosi Főesperesi Kerületben hagyományteremtő szándékkal létre hívott Rózsafüzér-társulatok Találkozóját idén másodjára szervezték meg, ezúttal Medgyesen.

A találkozóra a főesperesi kerületekből több mint százan érkeztek: a szebeni-belvárosi és teréziánumi, a fogarasi, a szentágotai, a bolyai, a vízaknai, a kiskapusi és a segesvári plébániákról.

A találkozó házigazdája, Babota Tibor medgyesi plébános köszöntő beszédében elmondta: „Nem a mai ünnep a fontos, hanem hogy együtt vagyunk.” Miután a dicsőséges rózsafüzért elimádkozták a medgyesi felnőttek és fiatalok vezetésével, ünnepi szentmisét mutattak be Szűz Mária tiszteletére, melynek főcelebránsa és szónoka Göthér Gergely szentágotai plébános volt, aki beszédében a rózsafüzér ima fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét.


A találkozó további részében a különböző plébániákról érkezett társulati tagok mutatkoztak be, melyet Puskás Attila nagyszebeni segédlelkész gondolataival zártak. A találkozó a szentolvasók megáldásával ért végett.

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria