Sacrorum Canonum Scientia – Nemzetközi tanulmánykötet Erdő Péter bíboros 70. születésnapjára

A Budapesten 2022-ben kiadott 728 oldalas kötetről Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem ismertetését közöljük az alábbiakban.

Erdő Péter bíboros, prímás, az MTA rendes tagja tudományos, oktatási, oktatásszervezési és kutatói tevékenysége, valamint püspöki, lelkipásztori és az Apostoli Szentszék számos dikasztériumában végzett aktív munkája nagyon széles spektrumot ölel fel. Már Lékai László bíboros (†1986) felismerte a fiatal esztergomi egyházmegyés pap érdeklődését és tehetségét a kánonjogi források kutatása terén, aki így hazai tanulmányai és dorogi kápláni beosztása után a Pápai Lateráni Egyetem hallgatója lett. Itt védte meg 1980-ban A prímási hivatal a kánonjogi irodalomban, Gratianustól Pisai Huguccióig című doktori értekezését. Az elért tudományos eredmény fontosságát és megbecsülését jól jelzi, hogy már doktori fokozatának megszerzési évében óraadó tanárnak kérték fel Rómában, mind a Pápai Szent Anzelm Egyetemen, mind a Pápai Szent Gergely Egyetemen. Ez utóbbi intézményben 2002-ig, esztergom-budapesti érseki kinevezéséig vendégprofesszorként folyamatosan oktatott. Idehaza – számtalan műve mellett – nevéhez fűződik a hatályos kánonjogot kézikönyv szinten feldolgozó Egyházjog című kötet 1991-ben történt publikálása (ötödik átdolgozott kiadása: 2014); valamint a Codex Iuris Canonici magyar, értelmező jegyzetekkel és szakirodalommal ellátott fordítása 1984-ben (ötödik átdolgozott kiadása: 2015). Nemzetközileg elismert kánonjogászi munkásságát kellő hangsúllyal jellemzi, az 1995 és 2020 közötti olasz nyelvű tudományos eredményeinek legfontosabb következtetéseit összegző munkája, amely 2021-ben jelent meg Velencében, és rövid időn belül a legmagasabb szintű nemzetközi elismerést váltotta ki. Ez előtt a több mint negyven éves szerteágazó és kimagasló, szent tudományok terén végzett tudományos tevékenység előtt tisztelgett a nemzetközi kánonjogász és jogtörténész szakma Erdő Péter bíboros 70. születésnapja alkalmából.

Az ünnepi kötet szerkezeti felépítése egyszerű, azaz nem csoportosítja sem tematikusan, sem a kánonjogtudomány egyes területei szempontjából a közreműködő szerzők tanulmányait. A rendezési elvet így a szerzők nevének alfabetikus sorrendje jelenti. Ezért ehelyütt mindössze néhány különösen is jelentős szerző legrelevánsabb tanulmányát soroljuk fel. Mindezt úgy, hogy a hatályos kánonjogi elemzéseket elkülönítjük a kánonjogtörténeti munkáktól. Természetesen – ezt megelőzően – azt is szükséges hozzátennünk, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fakultási jogú Kánonjogi Intézetének aktív tanárai közül öten gazdagították gondolataikkal a kötetet (Kuminetz Géza, Lefkánits György, Schanda Balázs, Szabó Péter és Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem).

A hatályos kánonjogi elemzések közül nemcsak elhelyezkedése (a legelső tanulmány), hanem témája és jelentősége alapján is az első helyen szükséges megemlíteni Juan Ignacio Arrieta eljárásjogi munkáját. Ebben komoly forrás-összehasonlítási, joggyakorlati és jogelméleti síkon bemutatott érvek alapján állítja párhuzamba a perek és a közigazgatási határozatok hatására felmerülő viták elkerülési módjának alapelveit, méltányosság alapján (pp. 19–33).

Nagyon fontos és a jövőben a büntetőjog területén minden bizonnyal megkerülhetetlen elvi áttekintést nyújt Damián G. Astigueta S.J. a büntetőjog állami és egyházi alapelveinek összehasonlító leírásával (pp. 34–56). A jogszabály lényegének elméleti összegzésére vállalkozik Eduardo Baura az általa végzett jogtudományi eszmefuttatásban, amelyben kitér a törvényalkotás és a megalkotott jogszabály mint követendő norma igazolására, alkalmazva mindezt a kánoni jogalkotásra is (pp. 78–91).

Carlos José Errázuriz, a tőle megszokott világos logikai rendszerbe elhelyezve, vizsgálja a kánonjog minden bizonnyal legfontosabb összefüggésének elvi alapjait: azaz a teológia és a kánonjog egymástól elválaszthatatlan kapcsolatát (pp. 217–232).

A szerzett jogok és a kiváltságok kérdésköre – mivel amennyibe az új Egyházi Törvénykönyv kifejezetten vissza nem vonta, és így továbbra is hatályban maradtak – 1983. november 27-től kezdve számos kérdést vetett fel a kánonjogtudósok körében. Bruno Esposito OP, aki az elmúlt években szisztematikusan halad a hatályos Egyházi Törvénykönyv első hat kánonjának exegetikus kommentálása területén, ennek a kérdésnek szentelte precíz analízisét (pp. 232–261).

Nagyon egyedi módon építette fel és fejtette ki álláspontját Giorgio Feliciani az egyházi mozgalmak sajátos küldetéséről, működéséről és a kortárs egyház mindennapi hiteles tevékenységében betöltött szerepéről. Valójában a Ferenc pápa által kiadott, különböző műfajú dokumentumok vonatkozó releváns részeire építette fel elemzését. Az összegzés minden tekintetben egyedülálló, és nemcsak a kánonjogi megközelítés részére szolgál új szempontokkal, hanem lelkiségteológiai vonatkozásból is figyelemre méltó (vö. a lelkiség megőrzése). Egyúttal tökéletes példája annak, miként lehetséges a jogalkotó szándékát kiegyensúlyozottan, a fellelhető párhuzamos helyek felhasználásával értelmezni (pp. 301–313).

Az idő jogviszonyokra gyakorolt hatása kikerült a kánonjogi kutatások fókuszából az elmúlt évtizedekben. Ebből a szempontból különösen is jelentősnek kell tekintenünk a téma beható vizsgálatát a hatályos kánonjog, kánoni jogalkotás és jogalkalmazás különböző szintjei és területei vonatkozásában. Julio García Martín CMF elemzése a jelen kötetben így mindenképpen hiánypótlónak tekinthető (pp. 314–336).

A hatályos jogi tanulmányok közül végül mindenképp ki kell emelni Patrick Valdrini világos áttekintését a szinodalitás kérdéséről, a püspök sajátos kormányzói hatalmának figyelembevételével (pp. 702–712).

A hatályos kánonjog szerzőinek és témáinak nemzetközi panorámájához hasonlóan, a kánonjogtörténeti munkák is imponálóan gazdag és kiemelkedő szintű tudományos eredményekkel gazdagítják nemcsak a kötetet, hanem magát a kánonjogtudományt is. Erre olyan nevek a garanciák, mint Orazio Condorelli, Charles Donahue Jr., Anne J. Duggan, Richard H. Helmholz, Anne Lefebvre-Teillard és Kenneth Pennington.

A teljes kötetet negyvenkét elismert szerző munkája alkotja, a hatályos és a kánonjogtörténet területéről. A munka elején Szabó Péternek, a fakultási jogú Kánonjogi Intézet elnökének a tollából olvasható rövid bevezetés (pp. 5–6), utána találjuk a Tabula Gratulatoriát, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik mindenképpen tisztelegni szerettek volna az ünnepelt előtt. Kiemelkedik közülük Zenon Grocholewski bíboros (†2020), a Nevelésügyi Kongregáció néhai prefektusa.

A felsoroltak alapján minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek tiszteletére összeállított Sacrorum Canonum Scientia (Szent kánonok tudománya) című idegen nyelvű kötet méltó módon emlékezik meg korunk egyik legkiemelkedőbb kánonjogászáról, aki az egyházjog minden területén a világegyház és a nemzetközi tudományosság szintjén megkerülhetetlen gondolatokkal gyarapította a szent tudományokat.

A Szent István Társulat által reprezentatív formában megjelentetett kötet és a benne olvasható tanulmányok – ahogy az ünnepelt eddigi szakmai munkája – a továbbiakban minden bizonnyal hivatkozási ponttá válnak a kánonjogtudomány mindennapos művelése folyamán.

Szerző: Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem

Fotó: Szent István Társulat

Magyar Kurír