Sajátos hangsúlyok, szokatlan együttesek – A főváros képtára a BTM Vármúzeumban

Általában mindig a férfiak vannak előtérben, legalábbis a politikai szférában, és a sok száz év alatt ez nem sokat változott. Eötvös Józsefről sokat tudhatunk, kép és szobor is jó néhány készült róla az elmúlt több mint százötven évben. Fia, Eötvös Loránd, akiről a budapesti egyetem a nevét kapta, a magyar tudomány történetéből szintén ismert személyiség. No de ki volt Rosty Ágnes?

A képet a biedermeier idején Barabás Miklós festette róla, aki a 19. század folyamán megörökítette a közélet legfontosabb alakjait. Valósághű ábrázolásait kortársai igen sokra becsülték. Az arisztokrata családból származó Rosty Ágnest hajadonfőtt, a kor divatos frizurájával, fekete ruhában, a mellén rózsával, vörös kasmírkendővel a vállán festette meg a művész. A kép báró Eötvös Józseffel kötött házassága első évében készült. Párdarabja férjét ábrázolja, aki „Egész lényével felesége felé fordul. (…) Összekapcsolódó pillantásuk, minden mást kizáró egymásra figyelésük megbonthatatlan érzelmeiket jelzi, a 19. századi, házastársakat ábrázoló festmények körében ritka intimitással és intenzitással telítve a képeket” – írta Bicskei Éva művészettörténész. A két alkotást azért nem láthatjuk egymás mellett, mert az utókor külön gyűjteményekbe sorolta őket. Eötvös József portréját a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokába helyezték, Rosty Ágnes képmása pedig a Székesfővárosi Múzeumba került, így a mostani gyűjteményi kiállításon sem szerepelnek együtt.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában június 7-én nyílt meg A főváros képtára – Művek és történetek című időszaki kiállítás, ahol százötven alkotást nézhetünk meg a 19. század végétől napjainkig. A Fővárosi Képtár történetéről részletesen olvashatunk a tárlaton. A képtár raktára Óbudán, a Kiscelli Múzeumban van, ahol mintegy negyvenezer tárgyat őriznek: a legrégebbiek a 15. századból, a legújabbak az elmúlt évekből valók. Ennek a hatalmas gyűjteménynek nincs állandó kiállítása, darabjai csak alkalmi együttesekben szerepelnek. A budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeumban most egy remek válogatást tekinthetünk meg, amelyben a már ismert alkotásokon kívül eddig még nem látott műveket is felfedezhetünk.

A tárlaton az imént már részletesen ismertetett Barabás-képen túl a magyar modernizmus előfutárának tekintett Rippl-Rónaitól is találunk festményeket. A Szüleim negyvenéves házasság után (1897) című, majdnem életnagyságú alkotása komor hatást kelt visszafogott, szürkésbarnás színeivel. Erős fekete kontúrok jellemzik, régi, megsárgult családi fényképekre emlékeztet a festmény. Rippl-Rónai ezt írta a szüleiről Malonyai Dezsőnek 1905-ben: „(…) nincs olyan apja-anyja senkinek a világon, mint nekem, arról kezeskedem. Ezeknek a lelke, szíve, mindene nemes – okmány nélkül. Én az árnyékukba sem lépek”. A remek kép magánkézben, Völgyessy Ferenc gyűjteményében volt, örökösétől vásárolták meg 1968-ban.

De lépjünk tovább, hiszen rengeteg a látnivaló, és lapunk hasábjain sajnos csak a leglényegesebbnek tartott művekre van helyünk. Csók István Krumplitisztogatók (1889) című festménye az újdonságok közé tartozik. Nagyon jó, hogy időnként előveszik a raktárak mélyén megbúvó alkotásokat. Az egyébként inkább Züzü-képeiről (kislányáról készült festményeiről) ismert Csók István itt még a müncheni finom naturalizmus időszakában volt, ez az a műve, amellyel feltűnést keltett az 1889-es párizsi világkiállításon. A kiállítás zsűrije „befogadta és említésre méltónak” ismerte el ezt a képet. Ugyanitt Munkácsy Mihály és Rippl-Rónai József munkáit is bemutatták. Csók a visszaemlékezései szerint Ferenczy Károllyal és Iványi-Grünwald Bélával nézte végig a kiállítást, amelynek képanyagában számos, az övéhez hasonló hangvételű, naturalista ihletésű mű szerepelhetett.

A szobrászok is jelen vannak a Budapesti Történeti Múzeum tárlatán. Kósa Györgyné Molnár Mária (1899–1944) Jézus tanítványaival című, sokalakos kisplasztikája eddig még szintén nem volt kiállítva. Ő a kevésbé ismert művészek közé tartozik, viszont az itt látható szoborcsoportja alapján érdemes megemlékeznünk róla. A kissé elnagyolt, stilizált kompozíció erőteljes érzelmeket fejez ki. Látszik, hogy az alkotót az emberek közötti viszony és az emberfelettivel való kapcsolat foglalkoztatta. Szimbolista és expresszionista jegyeket egyaránt magán visel ez a műve. „Nem törekszik a naturalizmusra, hanem inkább a tömegből indul ki, és a részletek csak mint a tömeget tagoló, ritmust képző elemek érdeklik” – olvashatjuk a képhez tartozó magyarázatban. A szobor patinázott gipszből készült. A többalakos kompozíció középpontjában Krisztus áll, akit tanítványainak térdelő-kuporgó csoportja vesz körül. A tanítványok arca a mesterükhöz való ragaszkodásukat fejezi ki, mágnesként vonzódnak hozzá. Igazi, egyedülálló szobrászati megfogalmazása ez a Megváltó földi működésének.

Beck Ö. Fülöp Kuruc fej (1912) című feketegránit-faragása is figyelemre méltó, erőteljes munka. A kemény kő remekül illik a témához. Beck Ö. Fülöp elsősorban talán érmeiről ismert, valamint más, kisebb méretű szobrászati alkotásairól.

A tárlatot tematikus, elemző szövegek kísérik, amelyekből nagyszerűen tájékozódhatunk. A festészet és a szobrászat mellett egyéb műfajok is megjelennek, például a gobelin. A kiállításon Ferenczy Noémi Múzsa (1937) című szövött falikárpitját is láthatjuk.

Szőnyi István Vasárnap délután című nagy méretű temperaképe kissé vázlatosnak hat; az embernek az az érzése, hogy még folytatni lehetne. Világos, derűs színek, egyfajta súlytalan harmónia sugárzik a képről. Az alkotás a valóságban ma már biztosan nem létező romlatlan paraszti világot ábrázolja, amelyet az újpesti festő előnyben részesített a nagyvárosi zűrzavarral szemben.

Persze jelen van a tárlaton a szocializmus, sőt a Rákosi-kor teoretikus, irányított kultúrpolitikájának idejéből származó, a realizmus talaján kialakult művészet is. Ezt képviseli Kerényi Jenő Felvonulók, Hincz Gyula Népek barátsága, Dienes János A térkép című alkotása.

Csernus Tibor Nádas című festménye mindenképpen kiemelkedik a sok mű közül. Ez már a hatvanas évek világa, a kádári konszolidáció időszaka. Csernust nem értették, különös képei nem illettek bele a politikai rendszer ideológiájába. Szürnaturalistának nevezett alkotásai kilógtak a sorból. Műveit nem állíthatta ki, megbízásokat nem kapott, kisebb grafikai munkákból tartotta el magát. Így aztán nem csoda, hogy amikor Párizsban kiállítást rendezhetett, feleségével együtt úgy döntött, hogy kint marad.

Ahogyan haladunk a nyolcvanas-kilencvenes évek felé, egyre elvontabb alkotásokkal találkozunk, s meg is érkezünk a kortárs művészethez. Innen már csak egyetlen műre hívnám fel a figyelmet: Eperjesi Ágnesnek az Érezze megtiszteltetésnek című performanszdokumentáció alapján készített, Pátosz és kritika (2019) című, vörös plasztikból 3D-nyomtatással megformázott portréjára, amely az egykori szépségkirálynő, Molnár Csilla Andrea fejét ábrázolja. Pauer Gyula szobrász és társai botrányos működésének eredménye lett annak idején az 1945 utáni első hazai szépségverseny győzteséről, erről a fiatal lányról készült életnagyságú akt, amit a szobrász még csak nem is mintázott, hanem gipszből kiöntött. Több szót nem érdemel, az interneten ma már sok minden megtalálható minderről.

A főváros képtára – Művek és történetek című kiállítás 2025. február 2-áig tekinthető meg a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. július 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.