Sako pátriárka: A keresztények a remény jelei Irakban

Kitekintő – 2018. június 14., csütörtök | 17:31

Új lelkipásztori irányvonalra van szüksége az iraki egyháznak, hogy lelki, erkölcsi, anyagi segítséget nyújtson a visszatérő keresztényeknek. A közelmúltban bíborossá kinevezett Louis Raphaël Sako pátriárka a káld egyház lelkigyakorlatáról és az augusztusi szinódus célkitűzéseiről nyilatkozott.

Június 4. és 7. között nyolcvan iraki káld pap, szerzetes és püspök vett részt a nekik szervezett lelkigyakorlaton. Új lelkipásztori irányvonalra van szüksége az iraki keresztényeknek – fogalmazták meg találkozójukon, mely egyben előkészítése volt az augusztus 7. és 13. között összeülő szinódusnak, amelyen a jelenleg üres püspöki székek betöltéséről döntenek, továbbá olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a lelkipásztorkodás, a liturgia, a papképzés, illetve a keresztény falvak újjáépítésének segítése.

Az, hogy Sako pátriárka azon új bíborosok között van, akiket Ferenc pápa a június 29-i konzisztóriumon kreál, a remény jele, ami Irak és a Közel-Kelet megbékélésének erőfeszítéseit is táplálja.

A pátriárka a közelmúltban elmondta, hogy több mint nyolcezer keresztény család tért vissza a Ninivei-síkságra; a közelmúltban lezajlott választások pedig bizakodásra adnak okot, erős demokratikus és polgári kormány alakulhat, melyben Irak valamennyi etnikai és vallási összetevője képviselteti magát. Közben az ország északi részén Törökország újabb légitámadásokat hajtott végre a kurd katonai állások ellen; az iraki olajügyi miniszter pedig bejelentette, hogy csökkentették a nyersolaj kitermelését, az OPEC 2016 decemberi megállapodásának megfelelően.

Sako pátriárka a Vatican Newsnak elmondta: a júniusi lelkigyakorlat, amelyen nyolcvanan – püspökök, papok és szerzetesek – vettek részt, meghatározó volt számukra.

Beszéltünk a lelkiségünkről, arról, hogyan dolgozzunk önmagunkon, hogy új lelkipásztori irányt adjunk az embereknek, tehát tanúskodjunk a hitről, de mindezt nagy örömmel tegyük. Beszéltünk a reményről, az örömről, hogy megpróbáljuk szolgálni a híveket. Nem elég, hogy az emberek visszatérnek, meg is kell tartani őket a helyükön, reményt, lelki, erkölcsi és anyagi segítséget adni nekik. Élő a káld egyház: most szenteltek öt új fiatal papot, akik az Úrnak szentelik magukat, és az emberek szolgálatának. Ez nagy odaadást jelent, áldozatot egy olyan világban, ahol minden az egyénről szól, ahol az emberek az élvezetet keresik, ahol a pénz és a szex kultúráját követik. A híveknek bátorítaniuk kell ezeket a papokat, és köszönetet mondani nekik, hogy örömmel és hűséggel éljék meg papságukat – hangsúlyozta a káld pátriárka.

Elmondta, hogy az augusztus 7. és 13. között megrendezendő szinóduson az egyik fő téma a megüresedett székek betöltése lesz, például Moszulban és Isztambulban. Szükség van egy segédpüspökre Bagdadban is, mert az egyik segédpüspök elérte a nyugdíjkorhatárt, és benyújtotta lemondását. Sako pátriárka kiemelte a papok, szerzetesek képzésének fontosságát. A szinóduson megvitatják majd, hogyan töltsék meg élettel a diaszpórába kényszerült egyházmegyéket, hogyan segítsék a papságot és a híveket abban, hogy ne veszítsék el identitásukat, hagyományaikat Irakon kívül sem. Meg kell újítani a liturgiát, és meg kell tárgyalni az iraki káld egyház magánjogi státuszát, továbbá azon kell gondolkodniuk, hogyan segítsék a lakosság visszatérését otthonaikba, és miként támogassák házaik újjáépítését.

A tizenöt éve tartó háború után biztató jelek látszanak az Iszlám Állam legyőzésére; a keresztényeknek a Ninivei-síkságra való visszatérése is az újrakezdés lehetőségét ígéri. Az emberek türelemmel és nagy hittel viselték a nehézségeket, és ma nyitva előttük az út, hogy hazatérjenek otthonaikba. Ez a remény jele a keresztények számára, akiknek az a feladatuk, hogy ők maguk is a remény jelei legyenek minden iraki előtt – fogalmazott a káld főpásztor.

A bíborossá kreálás június 29-én nagy esemény lesz az iraki egyház, sőt az egész Közel-Kelet egyháza számára. Sako pátriárka szerint Ferenc pápa e kinevezéssel nem őt akarja megjutalmazni, hanem elsősorban Iraknak és a Közel-Keletnek üzen. Az új bíboros számára ez hívás, egy nagyobb és nyitottabb küldetés arra, hogy terjessze a párbeszéd, a béke és minden ember tiszteletének kultúráját. „Ez ugyanaz, amit a Szentatya végez, csak konkrétan itt, helyben. A pápa nem lehet jelen Irakban, Szíriában és mindenütt. Ott vannak a püspökök, pátriárkák, akiknek meg kell testesítenük a pápa felhívásait a kiengesztelődésre, a stabilitásra és minden ember tiszteletére.”

Louis Raphaël Sako elmondta, hogy hazájában mindenki támogatja őt – sok muszlim is van köztük, vallási vezetők, politikusok, akik gratuláltak, levelet írtak neki. „Irak most a kormányalakításra vár. Nem egy szektás kormányról beszélnek, hanem olyanról, amelyben mindenki képviselteti magát. Vannak azonban problémák, tárgyalások folynak. Reménykedjünk. Mi mindent megteszünk, hogy segítsük az irakiakat, hogy kijussanak ebből a feszült helyzetből.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria