Sasfészek a sziklaszirten – A romantikus Árva vára

A Zakopanét körülölelő magas hegyek, s az onnan nem messze fekvő tengerszem, a Morskie Oko, vagyis a Halas-tó után egy újabb lenyűgöző élmény várt ránk utunk során itt, az Árva folyó mentén.

A rendkívüli sziklaszirt benépesítésének kezdetei egészen az őskorba vezethetők vissza. A magaslaton a régészek sokféle tárgyat találtak, amelyek arra utalnak, hogy a szlávok már a 9. században jelen voltak ezen a tájon. A vár megépítését a tatárjárás után, az akkori magyar király, IV. Béla és uralkodni vágyó fia, V. István között dúló háború idején kezdeményezték. Az Árvát is magában foglaló Zólyom megyében akkoriban Balassa Mikó volt a főispán, ő vezette az építkezést. Ezekben az években húzták fel Árva vára legmagasabb részét, a fellegvárat. A citadella már az 1267-es évet megelőzően elkészült.

A vár az akkori északi országhatárt védő erődrendszer részét képezte. Helyőrségének feladatai közé tartozott a vár alatt vezető úton és a folyón áthaladó kereskedők és átutazók védelme. Ez az erődítmény, ahogyan a többi is, a térség közigazgatási központja volt.

Lépjünk be most az első kapun! Ennek első emeleti részén eredetileg őrház volt, itt tartózkodtak a várat őrző katonák. A ma már nem látható felvonóhíddal és árokkal együtt ez a kapu védelmezte a várat a betolakodókkal szemben. A falakon lőrések biztosították a katonáknak a szükséges védelmet.

A második kapu viszont ma is működő felvonóhíddal van felszerelve – ha szükség lenne rá, a vastag lánccal fel lehetne húzni a deszkákból ácsolt hidat. Odabent egy rendkívül gazdag, változatos építészeti együttes fogad bennünket: közel nyolcszáz éven át minden kor rajta hagyta a lenyomatát, építészeti örökségét. A vár olyan képet mutat, mintha pikkelyek vagy sejtek szabadon rakódtak volna egymásra, kisebbek és nagyobbak, színesek és fekete-fehérek, ahogyan a mindenkori igények és az építtető megkívánta.

Jelentős épület a második és a harmadik kapu között lévő úgynevezett Déli bástya, amelyet Thurzó György emeltetett a 16. század végén. Az utóbbi évtizedekben piros-fehér színekkel, geometrikus mintákkal festették ki. Így aztán teljesen reneszánsz hangulatot kölcsönöztek neki, meseszép lett.

A várba egyébként egy alagúton keresztül lehet bejutni, amelyet a bástyatestbe mélyítettek bele. Az alagút bejáratánál gróf Zichy Ferenc címere található a következő (eredetileg latin) szöveggel: „A vár tűzvész általi teljes kiégését követően a felújítást gróf Zichy Ferenc de Vasonkeö végeztette 1800-ban.” A tűz, amely a vártemplom egyik kéményének meghibásodása miatt keletkezett, minden fából készített bútort és ácsolt munkát felemésztett, a szobák, termek összes faburkolatát elégette. Az 1860-as években aztán újjáépítették az elpusztult farészeket. A vár szinte teljes egészében látogatható, a fellegvárat is beleértve; csak a legfelső szinten lévő, már messziről is jól látható erkélyre nem lehet kimenni.  

A harmadik kapu földszinti részén eredetileg őrház és fogda volt a bal oldalon, jobboldalt pedig a kovácsműhely bejárata foglal helyet. Az emeleten a cselédek lakószobái voltak. A harmadik kaputól balra az úgynevezett archív torony nem csupán védelmi funkciót látott el, hanem az árvai uraságok irattáraként is szolgált.

A legmagasabb rész, a felsővár a 13. századból származik. Az alsóvár nyugati és keleti bástyából, a Szent Mihály-kápolnából, a Thurzó-palotából, valamint a harmadik kapu és az archív torony közötti térségből áll. Végleges formáját a Thurzó család idejében, a 16. és a 17. század fordulóján nyerte el. Ma látható arculatát pedig, mint megtudtuk, a 20. század ötvenes éveiben kapta.

A vár alsó részének meghatározó épülete a már említett Szent Mihály-kápolna. Thurzó György építtette, és 1611-ben szentelték fel, eredetileg protestáns imaháznak rendezték be. Thurzó György 1616. december 24-én halt meg a biccsei kastélyban, és ott is temették el. Özvegye Czobor Erzsébet férje földi maradványait 1622-ben átvitette a sokkal biztonságosabb árvai várba. Manapság azonban sem neki, sem a feleségének nincsenek itt a hamvai, mert egykor ismeretlen helyre szállították őket.

A kápolna jobb oldalán Henkel Gábor és neje, Szunyogh Szidónia grófnő – Thurzó György nádor unokája –, valamint két kiskorú gyermekük nyugszik a föld alatt, érckoporsókban. Erről emléktábla tanúskodik, amelyet Erdődi gróf Pálffy József uradalmi kormányzó készíttetett 1900-ban. Ezt a talajszint alá süllyesztett kriptát abban az évben találták meg, véletlenül. Az ellenreformáció idején az eredeti reneszánsz, protestáns oltárt elvitték Necpalyba (Necpál), egy felvidéki községbe.

De lépjünk tovább, hiszen annyi az érdekesség a várban! Remekül berendezett konyha és ebédlő is van, ahol mindenféle edények másolatait tekinthetjük meg, sőt még egy vasból készített, forgatható nyársat is. A fogaskerékkel ellátott szerkezet lehetővé tette, hogy a hús fokozatosan és egyenletesen süljön.

A várban, a lőrésekben jó néhány helyen láthatunk kisebb méretű ágyúkat. Közülük az egyik sorozatlövésre is alkalmas volt: három csővel látták el, így amíg újratöltötték azt, amelyik kiürült, addig lőhettek a másikkal.

A termek sarkában a 16. és a 17. századból származó nehéz páncélok sorakoznak, üveg mögött. A teljes vértezet a lábfejtől az arcig valamennyi testrésznek védelmet nyújtott.

A középső várudvarból lehet bemenni az egykori konyha helyiségeibe, amelyekben most a korabeli ítélkezést bemutató kiállítás kapott helyet. Kaloda, emelő, bitófa és más kínzóeszközök láthatók itt, s persze a spanyolcsizma sem hiányozhat. Mint megtudtuk, azt a kalodát, amely a nyakra és a kézre egyaránt alkalmas volt, hegedűnek is nevezték. Árva vármegyében előszeretettel alkalmazták a testi fenyítést, a korban érvényben lévő törvények alapján.

A nyugati és a keleti bástyák a 16. század negyvenes éveiben épültek. A vár elleni támadás esetén mindkét bástya védőpillérként szolgált. Figyelemre méltó a külső falak vastagsága, mintegy négy-öt méteresek. A nyugati bástyában értékes kazettás belső mennyezet látható, a 17. század közepéről való. Ezt nem pusztította el a tűzvész, valószínűleg éppen a vastag falaknak köszönhetően.

A várból remek kilátás nyílik körben mindenfelé. Ottjártunkkor tiszta volt az idő, nagyon messzire el lehetett látni a száztizenkét méter magas, meredek sziklaszirten álló felső várból. Az erődítmény alatt takaros kis település található, étteremmel és kávézóval, ahol igen jó kapucsínót lehet inni. A turisták útbaigazítását pedig mindenütt fiatal, jókedvű, nyelveket jól beszélő személyzet segíti.

Persze a várban jó néhány helyiség látogatható még, egyebek mellett hálószobák és egy alkimistaműhely is. Emellett művészeti galéria is várja a vendégeket, valamint egy remek kiállítás a várat körülvevő lápvidékről.

Látogatásunk végére érve muszáj volt időben hazaindulnunk. Errefelé nincs autópálya, így csak kisebb utakon juthatunk haza Szlovákiából Magyarországra.

Ahogy közeledik a beígért forró nyár, a júliusi-augusztusi rekkenő hőség, egyre nehezebben lehet majd kirándulni a kánikulában. Addig azonban talán lesz még néhány nap, amikor nem olyan nagy a hőség. Szívből ajánlom a kedves olvasóknak, hogy látogassák meg ezt a csodás várat, akár egy hétvégi kirándulás alkalmával.  

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. július 6-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.