Schaár Erzsébet rejtőzködő alakjai – Kiállítás a budafoki Magdolna Udvar termeiben

Schaár 1970-es életmű-kiállítása, amelynek a Műcsarnok adott otthont, jelentős visszhangot váltott ki.

Schaár Erzsébet (1908–1975) Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán. 1932-ben elnyerte a fiatal művészek Szinyei-díját. 1935-ben ment férjhez Vilt Tibor szobrászművészhez. Fiukkal, Vilt Pállal, aki filmrendező lett, Budafok népszerű családjai közé tartoztak. Az 1956-os forradalom utolsó napjait, sőt még a november 4-e utáni néhány hetet is egy másik jól ismert helyi család, Hetényiék pincéjében vészelték át Vén Emilékkel és a mi családunkkal, meg persze még másokkal együtt. A Budai Nagy Antal Gimnázium melletti egyik villa volt a Hetényiéké. A csepeli forradalmárok még november 4-e után is ellenálltak az oroszoknak, és előfordult, hogy véletlenül átlőttek a Duna fölött egy-egy lövedéket, ami aztán veszélyeztette Budafok lakosságát, ezért volt szükség erre az elővigyázatosságra. Ahogyan a szüleimtől hallottam, Emil bácsi a pincében gyakran hangoztatta, hogy „az ENSZ segít”. Ma már tudjuk, nem segített. Vén Emil (1902–1984), vagy ahogy mindannyian ismertük, Emilió, festőművész volt. A levert forradalom után nem írta alá Kádáréknak a hűségnyilatkozatot, ezért a hatvanas-hetvenes években hosszú időre ő is a mellőzött művészek sorsára jutott.

De térjünk rá most fő témánkra. Schaár Erzsébet halálának ötvenedik évfordulójára emlékkiállítást rendezett a budafoki Magdolna Udvar Schaár Erzsébet – Válogatás a Zimányi-gyűjteményből és Kincses Gyula fotóiból címmel. Festményeket kiállítani nem nehéz, némi válogatás után csak fel kell akasztani a műveket a falra. Ám szobrokat bevinni a kiállítótérbe, az bizony nem könnyű feladat. Már csak azért sem, mert ezek áltatában nagy méretű, súlyos alkotások, lehet, hogy az ajtón sem férnek be. A köztereken elhelyezett szobrok pedig nyilván egyáltalán nem mozdíthatók el a helyükről. Így aztán maradnak a kisplasztikák, szoborvázlatok, gipszek, érmek – ha vannak –, és a nem túl súlyos, kis méretű bronzok, meg persze a fényképek. Itt, a Magdolna Udvar kortárs kiállítótermeiben is ilyen alkotásokat láthatunk most.

Gyönki Viktória muzeális gyűjteményi referens, az itteni kiállítások és a helytörténeti múzeum lelkes vezetője bevezetésként elmondta, hogy a tárlat anyaga a Zimányi-gyűjteményből és Kincses Gyula fotóiból állt össze. „2026 fontos év a település történetében, hiszen százéves lesz Budafok mint város. Mi ezzel a kiállítással szeretnénk előretekinteni erre az ünnepi esztendőre. Reméljük, sokakhoz eljut majd ennek a híre, és eljönnek hozzánk, hogy megnézzék ezt a kiállítást” – hallhattuk Gyönki Viktóriától.

Az első terembe belépve először fotókat láthatunk Schaár Erzsébetről Balla Demetertől, Gadányi Györgytől és Féner Tamástól. Itt találjuk Schaár Erzsébet és Vilt Tibor szobrászállványát is, egy-egy öntöttgipsz kézzel.

A tárlatot Konkoly Ágnes művészettörténész nyitotta meg, aki egyebek mellett a következőket mondta: „Az apai ház pár lépésre innen, a Leányka utcában, a magas épületek helyén állt. A művésznő édesapja, Schaár Bernát pályakezdő állatorvosként érkezett Budafokra. Ő és családja, fiatalon elhunyt felesége, Szeréna, lányai, Erzsébet és Magda úgy szervesülnek ennek a kicsi, de száz év távlatából is láthatóan összetartó közösségnek az életébe, ahogyan később a szobrász Erzsébet házai, ablakai beépülnek az életművébe és a magyar művészettörténet szövetébe. Most pedig pillantsunk be műtermének boszorkánykonyhájába, valahogy úgy, ahogy kis figurái kukucskálnak ki-be itt látható kisplasztikáin az ajtók, ablakok résein keresztül. Az első teremben látható műterem, a portréfotók és a személyes tárgyak Schaár mindennapjaiba engednek betekintést.”

Nézzük meg most az alkotói pálya kezdetén, az indulás éveiben született szobrokat! Azonnal szembetűnik a Gyermekfej című, 1929-ben ólomból készített portré. A finoman, puhán domborított plasztika alatt a posztamens durva kőből van. Remek ellentétet képez ez a kétféle anyag, növelve a látvány feszültségét. Tudjuk, hogy gyermekarcot rajzolni és mintázni sokkal nehezebb, mint idős modellt megörökíteni. De ez utóbbira is láthatunk példát a kiállításon, egy asszonyportré Schaár Erzsébet édesanyját ábrázolja. „A gyermekfejek egyszerű alakzatokból, félgömbökből épülnek fel, felületüket Schaár simára csiszolta. A női portré szerkezetét ugyancsak redukált idomokkal mintázta, fraktúráját azonban változatos, gazdag gesztusokkal, anyagpászmákkal, fésűszerűen, barázdákkal tagolta, árnyalta. Schaár Erzsébet, édesapja, akárcsak Vilt Tibor, Fischer József, Slachta Margit vagy Pátzay Pál túlélték ugyan a vészkorszakot, veszteségük azonban hatalmas volt. Magda öngyilkos lett, a kiterjedt Schaár család egy része koncentrációs táborokban lelte halálát, köztük Bernát sógora, Budafok legendás orvosa, dr. Káldor Adolf is, akinek fia, Imre a budafokiaknak köszönhetően élte túl a háborút” – tudhattuk meg Konkoly Ágnestől.

Ha folytatjuk utunkat a kiállítóteremben, egy egészen más világba érkezünk: kéznyomokat rejtő, vékony, keskeny, Giacometti alakjaira hajazó kisplasztikákat láthatunk. Ilyen a Falnak támaszkodó, vagy a Ketten című gipszszobrocska az 1960-as évekből.

Híressé vált a bronzba öntött Székek (Egy kapcsolat története) című alkotás, amelyben Schaár Erzsébet emberalakok helyett székekkel fejezi ki gondolatait a párkapcsolatokról, vagy akár a saját, nem mindig kiegyensúlyozott házasságáról.

Schaár Erzsébet azonban leginkább a falak, ablakok, árkádok és a köztük megbúvó emberalakok ábrázolásával vált széles körben ismertté. E munkái közé tartozik például a Leselkedő. Igazán híressé az Utca című nagyszabású, életnagyságú alakokkal mintázott művével vált.

Ennek az alkotásnak a megértéséhez hadd hívjak segítségül egy részletet Kincses Gyula Az én Schaár Erzsébetem című írásából: „A tihanyi halbiológiai intézet kertjében állt (és áll) Schaár Erzsébet Tudósok című szobra. Azt gondolom, hogy sem azelőtt, sem azután nem volt rám mű ilyen hatással. Addig nem a művek üzenete, célja, hanem esztétikája volt az, ami megfogott, de itt valami más történt. A szobor akadémiai intézet kertjében áll, ami erősíti azt az érzést, hogy a tudomány templomát és papjait ábrázolja. Abban az időben a testetlen ábrázolás (pontosabban a test natúr téglatestként ábrázolása) és a fej hiperrealisztikus, de anatómiai formára egyszerűsített megmunkálása hatalmas kontraszt volt, és mind a szellem, a tudás erejét, tiszteletét sugározta. (…) Ezen a transzcendens élményen kívül itt jött az a megértés is, hogy Schaár Erzsébet átértelmezte a szobrászat fogalmát: ott és akkor értettem meg, hogy a szobor nem háromdimenziós fotó (Rákóczy elölről, oldalról és hátulról, körbejárhatóan), hanem térábrázolás, ami elsődlegesen a kontextusról szól. Schaár életművét megismerve kiderült, hogy ez tényleg művészetének központi eleme, elég fő művére, az Utcára utalni.”

A Schaár Erzsébet – Válogatás a Zimányi-gyűjteményből és Kincses Gyula fotóiból című kiállítás február 28-áig tekinthető meg Budafokon, a Magdolna Udvarban, a Kossuth Lajos utca 24. szám alatt.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. január 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.