Kismesterek a késő barokk korában – Schervitz Mátyás budai festőművész alkotásai

Mellbevágó az a színvonalbeli különbség, ami a reneszánsz művészeinek fölényes tudása és az utána következő korszak, főleg a 17–18. századi késő barokk festők és szobrászok művei között tapasztalható. Hogy minek köszönhető ez a nagy visszaesés, az nem ennek a cikknek a témája, annyi azonban bizonyos, hogy lehetetlen nem észrevenni a változásokat. Persze a barokknak is volt „reneszánsza”, gondoljunk csak az itáliai mesterekre, például a csodálatos képességű Lorenzo Berninire, aki nemcsak szobrászként, hanem építészként is remekelt, vagy Francesco Borrominire, aki a római San Carlo alle Quattro Fontane templomát tervezte a 17. században.

De ne legyünk igazságtalanok! Nem hasonlíthatunk mindenkit a világ legnagyobbjaihoz, hiszen akkor semmihez sem volna érdemes hozzáfogni még ma sem. Közép-Európa történelme, s különösen Magyarországé, bizony, másként alakult, mint a tőlünk nyugatra fekvő államoké. A másfél évszázadon át tartó török pusztítások nyomán helyre kellett állítani országunkat, a lakosság lélekszámát betelepülőkkel növelni, a lerombolt épületeket, templomokat újraépíteni. Ebben a hatalmas munkában sokan részt vettek, pénzes emberek, intézmények, iparosok, építészek, festők és szobrászok is. A művészek között nem mindenki volt első rangú mester, bőven akadtak másodvonalbeli, úgynevezett kismesterek is, akik egy-egy adott helyhez kötődtek, nem váltak híressé, képeiket nem szignálták. Nevük, jobb esetben, kolostorok háztörténeteiben vagy szerződéseken, számlákon maradt fenn. Kisebb-nagyobb életművüket a jelenlegi alapos kutatások fokozatosan emelik ki a névtelenség homályából, hiszen mindenképpen érdemes megtudni, kik voltak az alkotók abban az időben.

Ilyen kismester volt Schervitz Mátyás (1702–1771) festőművész is, akinek a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumában rendeztek most tárlatot Óbudán. Stílusosan a barokk Zichy-kastély nyújt átmeneti otthont a kamarakiállításnak. A terem bejáratánál, a plakáton a Mathias Xeravich név szerepel, eredetileg ugyanis így használhatta a mester. Schervitz Mátyás (Matija Žeravić) a vízivárosi illír (horvát vagy katolikus szláv) közösségből származott. Lelki vezetői a bosnyák (később kapisztránus) ferencesek voltak, akikhez a festő több szállal is kötődött – olvashatjuk Korhecz Papp Zsuzsanna Schervitz Mátyás budai festőművész című, szép kiállítású, nemrég megjelent könyvében. 

Falfestményeket nem lehet elhozni egy kiállításra, így, értelemszerűen, reprodukált nyomatokon nézhetjük meg ezeket az alkotásokat. A péceli Ráday-kastély építtetői Ráday Pál (1677–1733) és fia, Gedeon (1713–1792) a régi református középnemesi család legkiválóbb, műveltségben és tehetségben magasan kiemelkedő tagjai voltak. A Ráday Pál által emelt kúriát fia, Gedeon tovább bővítette mai, végleges formájára a budai Mayerhoffer építőmester család tervei alapján. Ráday Gedeon egy, a maga nemében egyedülálló, dekoratív falképsorozatot rendelt meg Schervitztől, amely bölcseleti témát jelenített meg. A társalkotó maga az építtető mecénás volt.

A jó néhány kép közül talán a Teológia az egyik legérdekesebb. Kissé naivnak hatnak ugyan ezek a falképek, de kétségtelenül bájosak. A főalakokat puttók veszik körül, a kis meztelen gyerekek néha a levegőben röpdösnek, máskor meg elmélyülten olvassák az evangéliumot, mint például az imént említett Teológia című képen is. 

A belső teremben két hamisítatlan 18. századi portrét láthatunk, amelyek gróf Zichy Miklóst és a feleségét ábrázolják 1760 körül. Egy másik nagy méretű olajfestményen, amely egykor a kiscelli Szentháromság trinitárius templom mellékoltárképe volt, Szent Ivót láthatjuk. A festmény a jogtudományok doktorát, az ügyvédek, a bírák, a közjegyzők és a pereskedők védőszentjét ábrázolja, amint szegények és árvák veszik körül a nagy tömegben. Schervitz Mátyás az önarcképét is ráfestette a vászonra, a bal oldalon kitekint a nézőre, figyelmébe ajánlva magát.

A kiállítás talán legszebb alkotása az 1768-ból származó, Immaculata Ádámmal és Évával című nagy méretű festmény a dunaföldvári Szent Anna-templomból. A kép főterében a Szeplőtelen Szűzanya látható fehér ruhában, feje körül tizenkét csillaggal, szíve magasságában a Szentlélekkel, lába alatt a holdsarlóval és a világmindenséget jelképező kék gömbbel. Éppen egy szál liliomot vesz át. Remek kompozíció, komoly ábrázolás, a kiállítás kiemelkedő darabja. 

A teremben van még néhány figyelemre méltó festmény, ilyen például a Kalazanci Szent József csodás gyógyítása című. Ezen kissé koravénnek látszó gyerekek a csodatévő Szent Józsefet bámulják: éppen helyreteszi a szemgolyóját egy fiúnak, aki játék közben elvesztette azt. Erről olvashatunk egy 18. századi kiadványban, amely a piarista rend alapítóját népszerűsíti. 

Schervitz Mátyás képeinek nagy része megsérült az idők folyamán. A hosszú időn át tartó helyreállítási munkálatokat dokumentálták, és tablókon mutatják be a tárlaton, így képet kaphatunk a művészettörténészek és a restaurátorok szakszerű és fáradságos munkájáról.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. szeptember 18-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.