Schweitzer József ny. országos főrabbi beszéde Salkaházi Sára boldoggáavatásán

Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a mai magasztos alkalommal az 1944. évi rémuralom napjaiban mártírhalált szenvedett Salkaházi Sára emlékezetét néhány szóban a zsidó felekezet iránta érzett hálájával, tiszteletével és nem múló emlékezetével egészítsem ki.

Ezeket a rettenetes időket magam és – mint diákleány – feleségem is itt éltük át az ártatlanok vérétől pirosló gyásztéren, Budapesten. Személyes tapasztalatból tudom, és velem együtt tudják az akkor itt élt sorstársaim és minden tisztességesen és emberségesen gondolkodó ember, hogy milyen veszedelmes és hősies feladat volt akkor zsidókat segíteni, még inkább menedéket nyújtani a reájuk leselkedő száz halál elől.

Egy akkoriban élt erdélyi magyar-zsidó írónő írta: szeretni mindig lehet. Tegyük hozzá: akkor szeretni és szeretetből, szolidaritásból cselekedni, zsidó életeket menteni példátlan hősiesség volt.

Mi adhatott Salkaházi Sárának erőt életmentő, hősies cselekedetéhez? Úgy vélem, mélységes istenhitét a zsoltárból is merítette, amely így szól: „ha a halál völgyében járok is, nem félek a rossztól, mert Te, Istenem, ott is velem vagy.”

Hitéből eredően magas fokon, mindhalálig teljesítette a szeretet parancsát. Emlékezem azokra is, akik vele egyszerre szenvedtek halált a Duna hullámsírjában. Bernovits Vilma hitoktatónő és három zsidó asszony. Közülük kettő nevét tudjuk, egy névtelen.

Az egyik halált szenvedett asszony Izraelbe jutott leánya már 1968-ban kezdeményezte Salkaházi Sára nevének megörökítését a Jád Vásem Jeruzsálemi Intézetnél, melynek feladata egyrészt a holokauszt tudományos kutatása, másrészt azon nem zsidó személyek nevének és emlékének megörökítése, aki zsidó felebarátaik életét akár saját életük kockáztatásával vagy feláldozásával mentették. Eképpen Salkaházi Sára embermentő cselekedetét Izrael népe már a megindult vizsgálat eredményeként 1972-ben megörökítette, arról ünnepélyes dokumentumot bocsátott ki, és Salkaházi Sára emlékére a Világ Igazainak ösvényén emlékfát ültetett. Még előbb kötelességből és lelkéből fakadóan tette ezt a magyar zsidóság, emléktáblával jelölve meg mártíriuma budapesti színhelyét.

Idézzük fel tiszteletreméltó emlékét azokkal a szentírási szavakkal, melyek a nevét megörökítő dokumentumon is olvashatóak.

Ve nátáti láhem jád váem áser jo nitáret.

Maradandó nevet és emléket adok néki; el nem pusztítható sohasem.

www.mazsihisz.hu/Magyar Kurír