Sem a bűn, sem a hit nem magánügy – Elhunyt pázmányosokra emlékeztek az új év első vasárnapján

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának szép hagyománya és a közösség megtartó erejének élő példája, hogy az egykori piliscsabai campusra járt hallgatókból alakult Pázmányos Emlék Regiszter (PER), azaz az öregdiákok társasága évről évre minden új év első vasárnapján megemlékezik a kar elhunyt oktatóiról és hallgatóiról.

A szentmise olvasmánya Sirák fia könyvéből hangzott el, a szentlecke pedig Szent Pál apostol Efezusiaknak írt leveléből, amelyben az apostol arra emlékeztet:

Isten arra rendelt minket, hogy fogadott fiakká legyünk.

„Isten bölcsessége a választott nép között lakott” – emelte ki szentbeszédében az olvasmány nyomán Lovassy Attila, felhívva a figyelmet arra, hogy amikor azt olvassuk, Isten kijelöli választottjai sátrainak helyét, az egyúttal azt is jelenti, hogy felszólítást kapnak arra, hogy sátruk e pillanattól – megszólítottságuk pillanatától fogva – elbonthatatlan legyen. Maradjon mindig az Úr közelében, hogy azt mondhassák: „Dicsőséges nép közt vertem így gyökeret, az Úrnak részében, az ő örökrészén, s a szentek gyülekezetében megtelepedtem.” (vö. Sir 24,1–4.12–16)

A Szent János apostol evangéliumából felolvasott rész (Jn 1,1–18) pedig hitünk lényegét erősíti meg – mutatott rá Lovassy Attila: „És az Ige testté lett, és közöttünk lakott.” Szorosan kapcsolódik mindez a szentlecke (Ef 1,3–6.15–18) szavaihoz is: „Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki Lelkének minden áldásával megáldott minket a mennyekben lévő Krisztus által. Őbenne választott ki a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt minket, hogy akaratának tetszése szerint, Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.”

Megkaptuk tehát a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy világosságot gyújtson mindannyiunk lelkében. Isten reménységre hívott meg minket – és tette ezt öröktől fogva, hiszen Isten nem az időben létezik. Ez maga a misztérium, a Szentháromság teremtő misztériuma, melyben az Atya, a Fiú és a Szentlélek csupán egymáshoz való viszonyában különbözik, s abban, ahogyan mi, emberek megszóltjuk őket.

Sokszor hangzik el a kérdés, mi volt a teremtés előtt. Ez nem a megfelelő megközelítés, hanem korlátaink megnyilvánulása csupán – magyarázta Lovassy Attila, hozzátéve: ezt nehéz megértenünk nekünk, embereknek, hiszen mi magunk az időben élünk, melyben megértésünk is korlátozott.

A hit ajándéka, amikor megsejtjük, hogy a teremtő és éltető Szentháromság öröktől fogva dicsőséges szeretetközösségébe hív és vár bennünket, ahol az idők kezdetétől helyet készített számunkra is. 

A szentmise szónoka végül arra biztatta a PPKE BTK közösségéhez tartozó öregdiákokat, hogy világi tudományok művelőiként még inkább tartsák szem előtt azt, hogy a világosság fiaiként mennyire sokat tehetnek az evangelizációért is. Ha ugyanis befogadjuk a világosságot, mi magunk is világítani tudunk. És ez kötelességünk is. Ezért van az, hogy

sem a bűn, sem a hit nem magánügy, hiszen nem másra kaptunk meghívást, mint hogy öröktől való fogadott fiakként mi magunk is Krisztus világosságát és a reményt hirdessük a világban

– mutatott rá Lovassy Attila. – Ehhez pedig sokat hozzátesz a kar ezen hagyománya is, ahogyan az alumni szeretetben megőrzi halottai emlékét, és hogy lelküket közös imádságban időről időre Isten kegyelmébe ajánlja.

*

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1992-es újraalapítása óta a hallgatók, oktatók és munkatársak közül is sokan eltávoztak már az élők sorából. Voltak, akiknek az élete nagyobb nyilvánosságot kapott (például Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóé, aki a PPKE BTK történelem szakos hallgatója volt), míg mások kevésbé voltak a reflektorfényben. Azonban a bajban, gyászban és örömben egyaránt együtt lélegző közösség mindannyiuk emlékét szeretettel megőrizte. Ennek kapcsán merült fel az igény, hogy  az emlékezés pillanatait is közösen élhessék meg mindazok, akik a Pázmány-egyetem, főként a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar közösségébe tartoznak, hiszen

őket az évtizedeken át Piliscsabán működő campus és az ott együtt eltöltött idő különösen is összekovácsolta.

Végül a covidjárvány és a nyomában járó számtalan veszteség után 2022-ben határozta el Földvári-Oláh Csaba, a 2020 decemberében létrejött és azóta több mint 3500 tagot számláló Pázmányos Emlék Regiszter alapítója, hogy útjára indítja a PPKE BTK közösségének elhunyt tagjaiért minden év elején bemutatott szentmisék hagyományát.

„Sajnos 2024-ben is hosszabb lett a sor: Jelenits István SchP, Käfer István, Bíró Ferenc, Urbán Szabolcs tanár urak, illetve Varga Szilvia, Gálfi Melinda is elment, és egykori pázmányos diákokat is veszítettünk el megrázóan fiatalon: Vermes Róbertet, Polák Gyurit, Szilvai Líviát, Ambrus Mózest…” – sorolja a neveket már a szertartás végén Földvári-Oláh Csaba.

„Amikor búcsúzunk, elég felütnünk azt sok száz, sőt ezer emlékmozaikot felvillantó gyűjteményt, amely a piliscsabai campus közel három évtizedének számunkra legkedvesebb, legemlékezetesebb történéseit rostálja egybe” – teszi hozzá. (Az említett kötet egyik szerkesztője,  Sergő Z. András filmes szakember, újságíró, a  Filmtekerecs.hu alapítója ugyancsak fájóan fiatalon távozott a pázmányos öregdiákok közösségéből – A szerk.)

A tavaly ősszel elhunyt és a Pázmány bölcsészhallgatói által is nagyon tisztelt és szeretett Jelenits István professzor alakját is A Campus mi vagyunk című kötet segítségével idézte fel az egyik róla szóló „mozaikkal”: „Egy téli napon vígan elvoltunk az órakezdésre várva, amikor megjelent Jelenits tanár úr elnyűtt bőrtáskájával, hóna alatt megannyi kötettel, majd így szólt: »Elnézést a késésért. Sajnos késve jött a busz. Tudom, ez nem mentség, hiszen be kellett volna kalkulálnom. A tanár dolga, hogy szolgálja a diákot.« Olyan csönd volt, hogy tisztán hallani lehetett, ahogyan mindenki a karóráját kereste a pulcsija ujja alatt. Öt perce kezdődött el a szeminárium.” A jelenethez az alábbi megjegyzést fűzte a Pázmány Emlék Regiszter oldalán az egyetem egy másik oktatója, ami ugyancsak a könyvben olvasható: „Igen, az egész élete szolgálat volt. Soha nem engedte, hogy az egyetemi autó érte menjen a rendházba, és kihozza a campusra. Akár esett, akár fújt, akár fagyott, ő mindig ott állt a buszmegállóban, és várt a buszra. Végtelen alázattal…

Akit Pilinszky lelkiatyjának választ, az csak krisztusi lehet…”

Az esemény a Pázmányos Emlék Regiszter tagjainak kötetlen beszélgetésével és emlékezésével zárult.

Fotó: Merényi Zita

Horogszegi-Lenhardt Erika/Magyar Kurír