„Semmit Nélküled, semmit nélkülünk” – A magyar Schönstatt-kápolna jubileumát ünnepelték

Hazai – 2023. április 19., szerda | 9:01

A magyar Schönstatt-kápolna felszentelésének 18. évfordulóját ünnepelték Óbudaváron április 15-én. A szentmisét Fodor János, a Veszprémi Főegyházmegye családreferense mutatta be.

Az idén csendes, de folyamatos eső érkezett az ünnepi napra. Ezt a csíksomlyói hagyományoknak megfelelően áldásnak értelmezték a résztvevők. A Covid-járvány idején egymástól megtartott, és megszokott másfél méteres távolság pár centiméterre apadt, ahogy a kápolna előtti sátor alatt menedéket kerestek a családok.

Fodor János, a szentmise celebránsa rugalmasan és szeretettel alkalmazkodott a helyzethez. Baladincz József, a helyi plébános a szentmise előtt és alatt gyóntatott az épülő új szállásépületben, mely még csak szerkezetkész állapotban van. Ilyen módon az irgalmas és gondoskodó Atya már birtokba is vette az új házat.

Fodor János beszédében arra buzdított, hogy a háziszentélyeink legyenek azok a helyek, ahol Isten megérinthet minket. Emlékeztetett az óbudavári kápolna fontosságára: milyen komoly erőforrást jelent sok-sok családnak. Amikor reggelenként otthon a házi szentélyben imádkozunk, kérjük, hogy legyen velünk Jézus egész nap. Kérdés azonban, hogy mi vele vagyunk-e a nap folyamán. Tilmann Beller atya gondolatát idézte: növekedjünk mindennap, lassan-lassan, szinte alig, mint egy növény.

A szentbeszéd után négy házaspár kötött szeretetszövetséget. A schönstatti lelkiség lényege ez a gesztus, mellyel az otthonukba hívták Máriát, hogy telepedjen le náluk, gondoskodjon a családtagok, szülők és gyermekek neveléséről. Kérik őt, hogy segítsen az igazi krisztusi légkör megteremtésében, amelyben Istenben mélyen gyökerező, erős keresztények növekedhetnek. A házaspárok kifejezték szándékukat, hogy mindennapi munkájukkal és igyekezetükkel bizonyítják szándékuk komolyságát, és felajánlják szolgálataikat Isten országáért. Első apostoli területük pedig a saját családjuk.

A szentmise után az előadóteremben folytatódott az együttlét, Soós Viktor vezetésével rövid filmrészletekkel és személyes emlékekkel Gódány Róbert és Rita, az alapító házaspár alakját idézte fel az ünneplő közösség.

A beszámolók kiemelték Gódány Róbert és Rita gondviselésre hagyatkozó, élő, eleven hitét, bátorságát, mindenkire nyitott szívüket; Róbert nagy műveltségét, mély gondolkodását, amely rendelkezett a megkülönböztetés adományával is; Rita vidám, szelíd, nyugodt erejét, imádságos, személyes szeretetét. Életútjukat szemlélve gyönyörűen kirajzolódik a „semmit Nélküled, semmit nélkülünk” igazsága. Az isteni vezetésre hagyatkozás, a mozgalom megalapítója, Kentenich József által kitaposott ösvényen haladás, a Szűzanya nevelői munkájával való együttműködés hatalmas gyümölcsöket teremhet!

1980-ban, amikor még a rendszerváltás közeledte nem volt érzékelhető, ők hazaköltöztek Ausztriából öt gyermekükkel a Balaton-felvidékre, a pici Óbudavárra. Szerették volna, ha gyermekeik magyarként nőnek fel. 1983 tavaszán találkoztak először Veszprémben két másik fiatal családdal és Tilmann Bellerrel, aki Bécsből érkezett a meglátogatásukra, egy esti beszélgetésre, és az éjszakába nyúló párbeszéd lángra lobbantotta a szíveket. Ezt a találkozót tartják a magyar Schönstatt Mozgalom elindulásának, idén ennek már negyven éve. Az ő otthonuk volt az első években a nyári egyhetes családnapok helyszíne.

Róbert és Rita házi szentélye volt az első előhírnöke az óbudavári Schönstatt-kápolnának, melynek kegyelemi hatásai az otthonosság az Atya szívében, a lelki átalakulás és az apostoli gyümölcsözőség. Róbert az egyik megtekintett filmrészletben elmesélte egy pár perces személyes találkozását Kentenich atyával. Az 1960-as években a fiatal Róbert azt mondta Kentenich atyának: „A cél az, hogy sok kis Kentenich atya legyen a világban”. „Nem, nem az – válaszolta kedvesen az atya –, egy nagy Róbert legyen, az a cél!”

A közösség hálát adott Róbert és Rita életéért és életművéért, a sok áldásért, amit általuk kapott. Példájuk üzeni: Ha rábízzuk magunkat Mária nevelői munkájára, akkor meg tudjuk valósítani, amit a szerető Atya rólunk elgondolt. Karizmánk sürget minket!

Szöveg: Török Endrédy Orsolya

Fotó: Papp Ármin

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria