Seregély István: Csak egész életet lehet papságra szánni

Nézőpont – 2015. június 3., szerda | 18:00

Seregély István nyugalmazott egri érseket hatvan éve, 1955. június 19-én szentelték pappá. A püspöki konferencia nyári rendes üléséhez kapcsolódva június 3-án mutatott be gyémántmisét Budapesten, a testület székházában. Papi jubileuma alkalmából beszélgettünk a nyugalmazott főpásztorral.


– Mit jelent ez a szép évforduló Önnek?

– Egy ilyen évforduló nem érdem, az az Úristen ajándéka, de kiváló alkalom arra, hogy az ember az életére visszatekintve ráébredjen a Jóisten iránti hála kötelezettségére, főleg ha úgy érezheti, elmondhatja, hogy megjárta a kijelölt utat.

– Ebből a hatvan évből tizenötöt a püspöki konferencia elnökeként szolgált. Erre hogyan tekint ma vissza?

– Tekintettel arra, hogy a diktatúra idején nem voltam kedvelt személy, tizenkilenc éves káplánság után, negyvenhárom évesen lehettem csak plébános, majd 1987-ben a második plébánosi helyemről, Kőszegről szólított Szent II. János Pál pápa az apostolutódok közé az akkor negyed Magyarország nagyságú Egri Főegyházmegye élére. Azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, hogy fogok megismerkedni egy ekkora területtel?! Ezzel együtt szembe találtam magamat az akkor már nagyon gyenge diktatúra elmúlásával és a rendszerváltással.


Három éve voltam püspök, amikor a püspöktársaim megválasztottak a püspöki konferencia elnökévé, s ezt még kétszer megismételték, amivel elfogadták a szolgálatomat. Ez alatt az idő alatt sok minden történt, például a Szentszék és a magyar állam közti diplomáciai kapcsolat újrafelvétele. Már én kísértem Agostino Casaroli bíborost Németh Miklós kormányának idejében, majd mikor az új magyar kormány felállt 1990 tavaszán, engem pedig megválasztottak a püspöki konferencia elnökének, nekem kellett felkeresnem őket a kapcsolatfelvétel miatt. Ezt követően a pápalátogatás és az azzal kapcsolatos tennivalók hagytak bennem mély emléket, ezeknek köszönhetően széles nemzetközi áttekintésre sikerült szert tennem. Ezután a magyar püspöki konferencia a pápa szándékára hozzáfogott az új egyházmegyei határok kialakításához, amire 1993 pünkösdjén került sor a Hungarorum gens kezdetű pápai dekrétummal. Két új egyházmegye jött létre, az Egri Főegyházmegye pedig elfogadható méretű és áttekinthető közigazgatású terület lett.

Nem sokkal ezután a második pápalátogatásra is sor került, és ugyancsak ebben az időben – ez Horn Gyula érdeme – meg lehetett kezdeni az egyház és a magyar kormány közti egyezmény előkészítését, sőt annak befejezését Angelo Acerbi nuncius szolgálata idejében. Az újabb kormányváltással a millenniumi események és az új évezredbe való belépés következett.

1993-ban kezdtem meg a CCEE-ben (Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa – a szerk.) alelnöki megbízatásomat, ezt a hivatalt nyolc éven át töltöttem be, ennek révén nagyon sok külföldi kapcsolat és utazás emlékét őrizhetem. Örömmel emlékezem vissza arra, hogy 2000-ben elindult Egerben az első magyar katolikus rádió, amely ma Szent István Rádió néven sugároz, majd az országos katolikus rádió megindulására is. 2005-ben elérkezett harmadik konferenciai elnöki megbízatásom vége, amikor már életkoromra való tekintettel – 74 éves voltam – nem választhattak újra, 75 éves koromban pedig a szabályoknak megfelelően be kellett adnom a nyugdíjazási kérelmemet a Vatikánnak. Egy évvel meghosszabbították a szolgálatomat, így 2007. március 15-ével kerültem véglegesen nyugdíjba, bár még egy ideig apostoli kormányzóként vezettem az egyházmegyét.


Nyolc éve a nyíregyházi papi otthon lakója vagyok, de megmaradtam papnak és püspöknek is, két egyházmegyében is (az egriben és a debrecen-nyíregyháziban) lelkipásztori szolgálatot igyekszem ellátni. Úgy érzem, hogy az erőm lassan elfogy: az életkor, nyolcvanas éveim rabolják az erőt és az egészséget. Egyelőre még itt vagyok, és hálát adok Istennek, hogy megünnepelhetem papszentelésem jubileumát, megköszönhetem Neki és azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy végig tudtam járni az Úristen által kijelölt utat.

– Hogyan emlékszik vissza a hatvan évvel ezelőtt történt papszentelésre és az ahhoz vezető útra?

– Abban az időben minket a szemináriumban azzal a nyilvános jóindulatú figyelmeztetéssel fogadtak: „Maga marha, három év múlva már senki sem jár templomba, mit akar?” Azóta egy kicsit változott a világ, és járnak templomba, bár a dekadens Európa hatását ugyancsak meg kell tapasztalnunk; de hogy megindult egy magyar szellemi, lelki és – mondhatnám – keresztény megújulás is, annak csak örülni lehet. A kommunizmus egyetlen előnye az volt, hogy nagyjából egymáshoz szorította a különböző keresztény felekezeteket, így eredményes ökumenikus együttműködésre is lehetőség nyílt. Lelkipásztorkodásban eltöltött éveimre jó szívvel emlékezem összességében, bár igen sok kellemetlenségem volt a zaklatások miatt, amelyeket a tőlem telhető ügyességgel igyekeztem átélni. Bízom benne, ahol jártam és szolgáltam, ott nem hagytam rossz emléket mások emlékezetében sem.


– Ahogy mondta, a korszellem abszolút nem kedvezett annak, hogy valaki elmenjen papnak az előző rendszerben. Ön hogy jutott el eddig a döntésig?

– Akkoriban az emberek szívesen kapaszkodtak az Úristen kezébe. Abban az időben sokkal nagyobb volt az érdeklődés az örök élet szolgálatát vezető papi küldetés iránt. Szeminarista koromban komolyan helyt kellett állni úgy a tanulásban, mint az intézet fegyelmének elsajátításában, mert könnyen megköszönték az embernek az addigi ottlétét.

– Mit mondana azoknak, akik ma azon gondolkodnak, hogy az Úristen szolgálatába álljanak?

– Egész életemben mindenkit bátorítottam, de egy kiemelkedő figyelmeztetést föltétlenül szükségesnek tartok: csak egész életet lehet papságra szánni, minden alkudozás gyakorlatilag alkalmatlanná tesz arra, hogy Jézus Krisztus küldetését, a rábízott feladatot a pap el tudja látni.


Seregély István nyugalmazott egri érseket ünnepi szentmise keretében köszöntötték a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai. A jubiláns főpásztor így kezdte szentbeszédét: „Az évforduló nem érdem, a Jóistennek az ajándéka. Meg kell köszönnöm, hogy életemet egyenes úton vezette, az ő fiának útján, és meghívott a szolgálatára. Még inkább köszönnöm kell, hogy nemcsak végigjártam ezt az utat, hanem öt szolgálati évtizeden át tőlem telhetően mindent megtettem, amit kizárólag neki engedelmeskedő szívvel tenni tudtam. Elmúltak a személyi feladatok, nincs szükség arra, hogy adminisztrációt végezzek, de papnak megmaradok addig, amíg örök gazdám nem szólít majd végső nyugalomra. Az életemet meghatározó jelmondat: »Krisztus az Út, az Igazság és az Élet.«”


Seregély István 1931. március 13-án született Szombathelyen. Középiskoláit a miskolci Fráter György Gimnáziumban végezte. Teológiai tanulmányait 1950-ben Szombathelyen kezdte, majd a szombathelyi szeminárium bezárása után Budapesten a Központi Szemináriumban folytatta és fejezte be. 1955. június 19-én szentelte pappá Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök.

1956-ig kisegítő studensként tevékenykedett Budapesten, majd káplánként működött Gyöngyösfalun, Nyőgéren, Bagodvitenyéden, Zalaegerszegen, ezt követően pedig Szombathelyen teljesített szolgálatot a székesegyházban. Doktori disszertációját 1960-ban készítette el. Tizenkilenc évi kápláni szolgálat után, 1974-ben Fábián Árpád szombathelyi megyéspüspök nevezte ki plébánosnak Kőszegszerdahelyre, ahol 1980-ban ünnepelte ezüstmiséjét. Plébánosi szolgálata idején a plébániához tartozó mind a négy templomot felújították, majd 1981–1987 között Kőszegen volt plébános, ahol kilenc templom renoválását szervezte, irányította.


Szent II. János Pál pápa 1987. június 5-én nevezte ki egri érsekké, július 25-én szentelték püspökké az egri bazilikában. 1990-től 2005-ig a Magyar Katolikus Püspöki Kar (Konferencia) elnöke, ezzel együtt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nagykancellárja, 1993-tól 2001-ig pedig a CCEE alelnöki tisztét is betöltötte. 2007. június 9-től nyugállományba vonult, de továbbra is aktívan tevékenykedik, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében és az Egri Főegyházmegyében is teljesít szolgálatot.

Forrás: MKPK Sajtószolgálata

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria