A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház és a Veszprémi Érseki Főiskola idén nyáron kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amelyben vállalták, hogy egymás képzési-képzésszervezési, gyakorlóhelyi támogatásával összefognak többek között az ápolás és betegellátás vagy egyéb, az orvos- és egészségtudományi képzési területhez tartozó szakok szervezésében, illetve bármilyen egyéb, az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó felsőoktatási képzések közös megvalósításában. A megállapodáskor a két intézmény azt is kinyilvánította, hogy a felnőttképzés területén is keresik a kapcsolódási lehetőségeket.
A partnerség első lépéseként a főiskola kórházi önkéntes címmel felnőttképzést engedélyeztetett és hirdetett meg, amelyre 19 fő jelentkezett. A képzés 2024. november 15-én vette kezdetét és december 14-én zárult. A két intézmény jó együttműködését mutatja, hogy az oktatókat, trénereket is közösen állították ki. A 30 órás képzés során az önkéntesek nem csupán szakmai felkészítést kaptak, hanem olyan szemléletet és attitűdöt sajátítottak el, amelyek az egészségügyi szolgálat alapkövei: a segítőkészség, az empátia és a felelősségvállalás.
A tanúsítványokat Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Főiskola rektora és Czinkotay Frigyes, a Csolnoky Ferenc kórház főigazgatója adta át az önkénteseknek a december 14-én, a főiskola dísztermében tartott ünnepélyes eseményen.
A rektor köszöntőjében kiemelte, a stratégiai együttműködési megállapodás mérföldkőnek számít mindkét intézmény életében. A partnerség célja, hogy a vármegyei kórház és a Veszprémi Érseki Főiskola erőforrásaikat összehangolva járuljanak hozzá a térség egészségügyi és szociális alapellátásának fejlesztéséhez. Ennek első kézzel fogható eredménye a sikeresen lezajlott kórházi önkéntes felnőttképzési program. A képzésre beiratkozottak átfogó felkészítést kaptak a kórházi önkéntesmunkára azzal a céllal, hogy el tudják látni e speciális, kifejezetten a kórházi környezet által igényelt támogató feladatokat, a megfelelő attitűddel és felelősségvállalással. A 30 órás képzés során a résztvevők – trénerek irányítása mellett – elsajátíthatták a segítő beszélgetés alapjait, és biztonságos, autentikus közegben gyakorolhatták a megismert technikákat, módszereket. Az önkéntesjelöltek betekintést kaptak a kórház működésébe, felépítésébe, továbbá ízelítőt kaptak az ápoláshoz és gondozáshoz kapcsolódó alapvető és speciális ismeretekről.
Így tervezhető pályaperspektívát tudnak kínálni mind a katolikus és egyéb felekezeti, mind pedig a szakképzést választó diákoknak.
Czinkotay Frigyes hangsúlyozta, a kórház örömmel várja és fogadja a képzésen részt vett önkénteseket. Emlékeztetett, bár a kórházi önkéntesek segítő tevékenysége hasonlóságokat mutat az egészségügyi szakemberek, főként az ápolók munkájával, az önkéntesek nem egészségügyi jellegű feladatokat látnak el, főképp nem olyat, amelyhez szakmai tudás is szükséges. Feladataik közé a betegekkel való beszélgetés, az érzelmi támogatás biztosítása, a szabadidős tevékenységekben való közreműködés, a családtagok fogadása, a betegek gondozása és mobilitási problémáik megoldásának segítése, vagyis a betegek jóllétének erősítése tartozik. Mindez kiegészíti az egészségügyi szakemberek specifikus munkáját és humanizálja az egészségügyi ellátást. Ez pedig rendkívül nagy segítséget jelent a szakdolgozók számára, hiszen csökkenti leterheltségüket, ugyanakkor elviselhetőbbé teszi a kórházi tartózkodás idejét a betegek számára. A kórházi önkéntes tevékenység hozzájárul a betegek és hozzátartozóik elégedettségéhez, pozitív irányban befolyásolja az egészségügyi ellátás megítélését, a kórházról alkotott véleményt.
A két intézményvezető köszönetet mondott a képzésben részt vevő oktatóknak, trénereknek és gratulált az önkénteseknek.
A tanúsítványátadón Sebestyén József és Czinkotay Frigyes is kitért a stratégiai együttműködésben megfogalmazott nagyobb célrendszerre: a diplomát adó ápolás és betegellátás alapszak beindítására. A főiskola a kórházzal partnerségben az egészségügyi szakok tervezett elindításával a térség égető problémájára: az egészségügyi szakemberek hiányára kíván választ adni. A rektor hangsúlyozta, intézményük három alapvető célkitűzést követ: a családvédelmet, a teremtésvédelmet és a hitvédelmet, az egészségügyi képzésekkel ezeket az értékeket kívánják bekapcsolni a szemléletformálásba. A kórház főigazgatója pedig azt emelte ki, hogy a közös képzésfejlesztés egyben életpályamodellt is kínál az egészségügy iránt elkötelezettek számára, hiszen a középiskolai végzettség megszerzését követően Veszprémben, az érseki főiskolán folytathatnák tanulmányaikat a diploma megszerzésére törekvő szakemberek. Hozzátette, Veszprém vármegyében szinte 20-30 kilométerenként található egy kórház, ahol tárt karokkal várják a jól képzett, elhivatott, keresztény értékek mentén dolgozó munkatársakat, mind a középfokú, mind a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket.
Forrás és fotó: Veszprémi Érseki Főiskola
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria