Simone Weil: A hazát részvéttel szeretni...

A szép, értékes, törékeny és mulandó dolgok iránt érzett szívszorító gyengédség érzése másképpen szívet melengető, mint a nemzeti nagyság érzése. A benne rejlő energia tökéletesen tiszta és nagyon is intenzív. Az ember gyermekei vagy öreg szülei védelmében képes csak igazán valódi hősiességre, jóllehet hozzájuk nem kapcsolódik nagyság érzése. A haza iránt érzett tökéletesen tiszta szeretetben nagyon is sok közös vonás van az ember gyermekei, öreg szülei vagy éppen imádott asszonya iránt érzett szeretetével.

A gyengeség gondolata ugyanúgy táplálhatja a szeretetet, mint az erő tisztelete, ám az előbbi esetben sokkal tisztább.

A törékenység iránt érzett részvét elválaszthatatlan a valódi szépség iránti szeretettől, hiszen mindannyian szeretnénk, hogy a valóban szép dolgok örök életűek legyenek, ám nem azok.

Franciaországot lehet szeretni a dicsőségéért, ami látszólag örök életet biztosít számára térben és időben. De lehet szeretni úgy is, mint ami elpusztítható, hiszen földi dolog, s ami ezért csak még értékesebb. E kétféle szeretet gyökeresen különbözik egymástól; ráadásul valószínűleg még összeegyeztethetetlenek is, jóllehet nyelvileg nem teszünk különbséget közöttük. Akik a második módon szeretik hazájukat, kényszerből használhatják az elsőhöz tartozó szavakat is.

A keresztények számára egyedül a hazaszeretet második módja megengedett, mert egyedül az tükrözi a keresztény alázatot. Egyedül az kapcsolódik ahhoz a típusú szeretethez, amely méltó a valódi szeretet elnevezésre. És ne gondoljuk, hogy az efféle hazaszeretet kizárólag a bajban lévő hazára irányulhat.

A boldogság iránt ugyanúgy érezhetünk részvétet, mint a szerencsétlenség iránt, hiszen a boldogság földi, vagyis tökéletlen, törékeny és mulandó. Ráadásul egy ország életében mindig találunk éppen elég szerencsétlenséget.

Azt se gondoljuk, hogy az efféle hazaszeretet nem vesz tudomást mindarról a hiteles és tiszta nagyságról, ami csak fellelhető Franciaország múltjában, jelenében és alakuló jövőjében. Éppen ellenkezőleg. A részvét annál gyengédebb, annál szívszorítóbb, minél inkább látjuk részvétünk tárgyában a jót; a részvét a jó felismerésére késztet. Ha egy keresztény elképzeli magában Jézust a kereszten, részvétét nem csökkenti a tökéletesség érzése, sem a tökéletességet a részvét. Másrészt pedig az efféle szeretet nagyon is világosan látja az igazságtalanságokat, kegyetlenségeket, tévedéseket, hazugságokat, bűnöket, szégyenletes tetteket hazája múltjában és jelenében, képmutatás, szándékos elhallgatás nélkül; ám mindettől a részvéte hazája iránt egyáltalán nem csökken, csak még szívszorítóbbá válik. A részvétteljes szeretet számára a bűn nem eltávolodásra, hanem közeledésre ad okot, hogy megosztozzon, nem a bűnösségben, hanem a szégyenben. Az emberek bűnei sem csökkentették Jézus részvétét. Tehát

a részvét világosan látja a jót és a rosszat egyaránt, s mindkettőhöz szeretettel közeledik. Világunkban a részvét a szeretet egyedüli formája, mely valóban igaz és igazságos.

Simone Weil írása a Vigilia 2003. augusztusi számában olvasható (574–576.)

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír