Simone Weil: Rendszertelen elmélkedések az istenszeretetről (részlet)

„Létünk szövete, lényege minden pillanatban a szeretet, amelyet Isten áraszt felénk. Teremtő, éltető szeretete nem pusztán nagylelkűségének túláradása. Lemondás, áldozat is. Nemcsak a Passió, de maga a Teremtés is lemondás és áldozat Isten részéről. A Passió csak bevégzése annak. Isten már Teremtőként kiüresíti magát istenségéből. Egy rabszolga formáját ölti magára. Aláveti magát a szükségszerűségnek. Megalázkodik.

Szeretete önálló és szabad létezést biztosít olyan lényeknek, akik középszerűek, akik mások, mint ő, mások, mint a jó.

Szeretet által kiszolgáltatja őket bűnnek és szerencsétlenségnek. Mert ha nem mondana le róluk, nem léteznének. Jelenléte megfosztaná őket létüktől, miként a láng is elpusztítja a lepkét.

A vallás azt tanítja, hogy Isten a középszerűség különböző fokain álló véges lényeket teremtett. Megállapíthatjuk, hogy mi, emberek a határon állunk, azon a végső határon, amelyen túl már nem lehetséges sem felfogni, sem szeretni Istent. Alattunk csak az állatok találhatók. Olyan középszerűek vagyunk, olyan messze Istentől, amennyire csak egy értelmes teremtmény lehet. Ez nagy kiváltság.

Istennek értünk kell megtennie a leghosszabb utat, ha meg akar látogatni minket.

Amikor birtokába vette, meghódította, átváltoztatta szívünket, ránk vár a leghosszabb út, hogy elérjük őt. A szeretet arányos a távolsággal.

Isten felfoghatatlan szeretet által teremtett tőle oly távoleső lényeket. Felfoghatatlan szeretet által száll alá. Majd ők felfoghatatlan szeretet által emelkednek fel hozzá. Ez ugyanaz a szeretet. Csak a szeretet által tudnak felemelkedni, amit Istentől nyertek, amikor értük jött...”

Simone Weil RéfJexions sans ordre concernant I’amour de Dieu című írásának magyar fordítása Rendszertelen elmélkedések az istenszeretetről címmel a Vigilia 1998. augusztusi számában jelent meg. Teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír