Sion hegyi bencés apát: Maradunk a Szentföldön, menedéket nyújtunk mindenkinek a háború idején

Maradni, amikor mindenki elmegy. A háború sújtotta Szentföldön a Sion hegyén élő bencés szerzetesközösség a maradás mellett döntött. Ez hivatásuk lényege, és ma, talán még inkább, mint valaha, ezzel kézzelfogható jelképpé válnak a háborúban élő lakosság számára. Nikodemus Schnabel OSB erről beszélt a SIR hírügynökségnek Nursiai Szent Benedek emléknapjához közeledve, amelyet a bencés szerzetesek a szent halála napján, március 21-én ünnepelnek.

A szentföldi bencés közösség házai a jeruzsálemi Dormitio, azaz Szűz Mária elszenderülése apátságban, a Sion hegyen és a tabghai priorátusban találhatók, a Galileai-tó északi partján, ahol a kenyér- és halszaporítás szentélye áll.

Stabilitas loci

„A bencés élet legjellemzőbb sajátossága a helyhez kötöttség, a stabilitás (stabilitas loci) fogadalma – magyarázta az apát. – Amikor valaki ferencesnek vagy domonkosnak áll, akkor egy világszerte elterjedt rend tagja lesz. Egy bencés azonban egy konkrét monostor ajtaján kopogtat. Kiválaszt egy helyet, és megígéri, hogy azon a helyen szolgálja Istent egész életében.”

A jelenlegi háborús helyzetben ez az elkötelezettség még nagyobb jelentőséget nyer: „Közülünk sokaknak külföldön kellett volna lenniük megbeszélések vagy konferenciák miatt, de mindent lemondtunk. Most itt van az ideje, hogy százszázalékosan megéljük hivatásunkat: itt maradni és támogatni a mellettünk lévő embereket.”

Imádság a szirénák hangja mellett

„Ezekben a hónapokban – folytatta az apát –, itt Jeruzsálemben és Tabghában továbbra is monasztikus életünk ritmusát éljük: imádság, munka és tanulás.” Azonban a háború elkerülhetetlenül beszivárog a mindennapokba. Jeruzsálemben a bencés szerzetesek gyakran a Dormitio-bazilika kriptájában imádkoznak, azon a helyen, amelyet a keresztény hagyomány Szűz Mária elszenderülésével kapcsol össze.

„Ez egy nagyon biztonságos hely, szinte természetes menedék. Az egyik déli ima közben megszólaltak a szirénák, és hallottuk a rakéták robbanásait. De folytattuk az imádkozást.

A Szentföld talán legszebb menedékhelyén voltunk.”

A feszült légkör ellenére sokan továbbra is részt vesznek a szertartásokon. „Azt gondoltuk, hogy vasárnap kevesen leszünk, ellenben mintegy negyvenen jöttek. Itt biztonságos helyet találnak, ahol imádkozhatnak és Istennek ajánlhatják e föld szenvedéseit.”

A Sion hegy a Szűz Mária elszenderülése bazilikával

Menedékké vált monostorok

A monostor azonban valódi menedékké is vált azok számára, akik az országban rekedtek. „Zarándokokat szállásoltunk el, akiknek nem sikerült elhagyniuk az országot, mert törölték járataikat. Ebben az időben a házunk a védelem helyévé is vált” – mondta a német származású apát. Ugyanez történt Tabghában is, ahol a háború kezdetén zarándokcsoportok tartózkodtak. „A szerzetestestvérek a riadók alatt több tucat embert fogadtak be a menedékhelyeken.” Nikodemus Schnabel szerint ez a befogadás mélyen gyökerezik a bencés hagyományban. „Szent Benedek Regulájának 53. fejezete a vendégszeretetet állítja a középpontba. Valóban, ott ez olvasható: »Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust.«”

A vallások találkozási helye

A Sion hegyén álló monostor nemzetközi akadémiai programoknak is otthont ad, amelyek különböző keresztény felekezetekhez tartozó és más vallású hallgatókat vonnak be.

A háború egyik legnehezebb pillanatában együtt találtuk magunkat a menedékhelyen: zsidók, keresztények és muszlimok. Voltak köztünk keresztény teológushallgatók, mások iszlám teológiát tanultak, és ott voltak zsidó tanáraink is. Nagyon erős élmény volt

– emlékezik vissza az apát. – Olyan élmény, amely a bencés hagyomány szellemét tükrözi. Szent Benedek mindenkit befogadott, aki a kolostor ajtaján kopogtatott. Mi is nyitott ház szeretnénk lenni.”

A remény két szigete

A megosztottság és a félelmek által jellemzett helyzetben a bencés közösség igyekszik másfajta jelet adni. „Amikor a világban a falak egyre magasabbak lesznek, és az emberek »mi« és »ők« kategóriákban gondolkodnak, mi a remény szigetévé kívánunk válni. Sőt, két szigetté a jeruzsálemi és a tabghai monostorainkkal.” Itt bárki megtalálhatja az imádság és a találkozás helyét.

Nyitott ház vagyunk minden ember számára.”

A megsebzett földeken maradni

A bencés jelenlét az erőszaktól sújtott területeken nem új jelenség a rend történetében. Az apát felidézte Montecassino példáját, amelyet a második világháború alatt leromboltak, és ma háborús temetők veszik körül.

„A bencés kolostorok gyakran olyan helyeken épülnek, amelyeket a történelem megsebzett. A Szentföld is mélyen ilyen. Éppen itt válik a helyhez való kötöttség fogadalma jelképpé: amikor kitör a háború, mi nem menekülünk el, hanem maradunk.”

A feltámadásba vetett hit

Az üzenet, amelyről a bencés szerzetesek tanúságot akarnak tenni, az a keresztény remény üzenete. „Körülöttünk pusztítást és halált látunk. De a hit azt mondja nekünk, hogy nem a kereszté az utolsó szó. Hiszünk a feltámadásban és egy új kezdet lehetőségében.” Éppen ezért döntött úgy a közösség, hogy a lakosság mellett marad. „Meg akarjuk osztani e föld szenvedéseit, és Isten elé akarjuk vinni őket.”

A háború ellenére az apát a remény konkrét jeleit látja a város mindennapi életében. „Gyakran csak a politikai döntésekről beszélnek, és kevésbé az egyszerű emberekről. A valóságban Jeruzsálem sok lakója együtt kíván élni a másikkal. Vannak zsidók, keresztények és muszlimok, akik a megbékélésért dolgoznak.” Jeruzsálem, hangsúlyozta az apát, nem lenne ugyanaz a különféle közösségek nélkül. „Ezt a várost nehéz lenne elképzelni zsidók és muszlimok nélkül.

Mindannyian ehhez a helyhez tartozunk.”

Szerző: Daniele Rocchi

Forrás: AgenSIR

Fotó: Vatican News

Hollósi Judit/Magyar Kurír