Feleségemmel együtt mélységes szomorúsággal értesültünk Ferenc pápa haláláról. Némiképp enyhíti szomorúságunkat az a tudat, hogy Őszentsége még köszönthette húsvét alkalmából az Egyházat és a világot, amelyet oly nagy odaadással szolgált egész életében.
Emlékezetünkben megőrizzük Őszentsége együttérzését, az Egyház egységéért való aggodalmát, fáradhatatlan elkötelezettségét valamennyi hívő közös ügyeiért, és mindazokért a jóakaratú emberekért, akik mások javáért fáradoznak. Világszerte számtalan emberre tett nagy hatást az a meggyőződése, hogy a teremtett világgal való törődés az Istenben való hit egzisztenciális kifejeződése.
Az emberekért és a bolygónkért való munkája révén sokak életét érintette meg.
A Királynéval együtt különös szeretettel emlékezünk találkozásainkra Őszentségével az elmúlt évek során, és nagyon meghatott minket, hogy lehetőségünk volt látogatást tenni nála a hónap elején. Őszinte részvétünket és mélységes együttérzésünket küldjük az Egyháznak, amelyet oly eltökélten szolgált, valamint a számtalan embernek szerte a világon, akiket életével lelkesített, és akik megrendülve gyászolják Jézus Krisztus e hű követőjének az elvesztését.
III. Károly brit király és Kamilla királyné huszadik házassági évfordulójukra, valamint az uralkodó édesapja, Fülöp herceg halálának negyedik évfordulójára is emlékeztek április 9-én, amikor Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta őket. Az eredetileg 2005. április 8-ra tervezett esküvőt azért halasztották másnapra, hogy Károly részt tudjon venni II. János Pál pápa temetésén.
Forrás: Royal.uk
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
(vn)
Kapcsolódó fotógaléria