A Fejér megyei Kőszárhegyen, a Szabó István Művelődési Házban adták át ünnepélyes körülmények között a Katolikus Karitász iskolakezdési támogatását negyvenegy családnak.
„Legyen öröm az iskolakezdés!” mottóval a Katolikus Karitász idén már tizenegyedik alkalommal indítja el Magyarország legnagyobb iskolakezdési segélyprogramját. A kőszárhegyi iskolásoknak Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, karitászelnök adta át a tízezer forintos iskolatámogatási utalványokat és az ajándékokat. A segélyszervezet munkájának elismeréseként az eseményen részt vett Törő Gábor országgyűlési képviselő és Borján Péter polgármester is.
A kőszárhegyi karitászcsoport vezetője, Borjánné Nyúl Katalin köszöntötte a jelenlevőket, majd visszatekintett a helyi önkéntescsoport alapítására és 15 éves munkájára. Elmondta, csoportjuk hogyan kapcsolódott be a Katolikus Karitász pályázati programjaiba, melynek eredményeként több családnak is segíthettek a Szép Otthon Program vagy a Kandalló Program keretében. Mindezt az adományosztások, a gyermek- és ifjúsági programok és az idősek látogatása mellett tették.
Felhívta a fiatalok figyelmét, hogy ők is bekapcsolódhatnak többféle szolgálatba:
szívesen fogadnak segítőket a nyári gyermekprogramokon, örülnek a fiatal segítő kezeknek a rendezvényeken, de iskolai közösségi szolgálat lehet a kisebb gyerekek tanulásában való segítségnyújtás vagy akár az időseknek, betegeknek való bevásárlás, egyéb segítség.
Aki informatikában ügyes, vagy szívesen tudósítana eseményekről, az is találhat magának hasznos elfoglaltságot náluk.
Borján Péter, Kőszárhegy polgármestere az önkormányzat és a település lakosainak nevében is megköszönte az áldozatos, kitartó munkát, amivel a karitászcsoport, illetve az egyházmegyei karitász segíti a családokat. Kiemelte, az elmúlt közel két évtizedben önkormányzatuk munkáját az az alapelv határozta meg, hogy a sokszínű önkéntes aktivitás a helyi közösségi értékteremtés alapja.
Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője elismeréssel beszélt arról, hogy a kormányzati családtámogatási intézkedések és a karitász tevékenysége szoros egységben, cselekvően segíti a családok jövőjét.
Spányi Antal püspök, karitászelnök az utalványok átadása előtt személyes hangon szólt a gyerekekhez, és arra kérte őket, nézzék meg a Néri Szent Fülöpről szóló, Legyetek jók, ha tudtok című filmet. „Ez a film arra serkent bennünket,
tegyünk annyi jót, amit tudunk, és tegyünk olyan jót, amit csak mi tudunk megtenni.
Nagyon jó volt hallani, hogy kormányzati részről mennyi támogatást kapnak a családok. De vannak olyan szükségek, amelyekről az utcában lakóknál, a szomszédban, az iskolában egymás között beszélgetve szerzünk csak tudomást. A karitász azért tud ilyen hatékonyan tenni másokért, mert a karitászmunkatársak, önkéntesek – több tízezren az országban – ott élnek az emberek között, és látják, mire van szükségük, miben kell segíteni – hangsúlyozta a főpásztor. Majd arról beszélt: amikor eljön a szeptember, akár bevallja valaki, akár nem, öröm újra együtt lenni az iskolában. „Bár van, aki szomorúnak tartja a nyár elmúltát, de csillog a szeme, hogy találkozik az iskolatársakkal. Az új ismeretek szerzése, az új tanfelszerelés, az új könyv igenis öröm. Ehhez szeretne hozzájárulni a karitász, és én azt szeretném, hogy
amikor megkapjátok az ajándékokat, az új taneszközöket, akkor gondoljatok arra, hogy van, aki segít, aki konkrétan megmutatja a szeretetet nektek, mert Krisztus szeretetét akarja továbbadni mindenkinek.
Így próbáljatok örömmel menni az iskolába, próbáljatok jól teljesíteni, hogy magatoknak és másoknak örömet szerezzetek, és legyetek ti is majd olyan emberek, akik akarnak és tudnak másokon segíteni.”
Az összefogáshoz gyorsan és egyszerűen lehet csatlakozni az 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent) vagy online adományozással a Karitász honlapján – www.karitasz.hu – keresztül. A Katolikus Karitász központi bankszámláján is várja az adományokat „Iskolakezdés” megnevezéssel: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Fotó: Somogyi Tamás
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria