Sydney-ben rendezik a következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust

Kitekintő – 2024. szeptember 17., kedd | 20:10

Véget ért a szeptember 8–15. között tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus az ecuadori Quitóban. A következő NEK Sydney-ben lesz – derült ki Böcskei László nagyváradi megyéspüspök videoüzenetéből, amelyet az idei világrendezvény záró szentmiséje után tettek közzé a nagyváradi egyházmegye Facebook-oldalán. Böcskei László püspök üzenetének szerkesztett változatát közöljük.

A mai szentmisével befejeződött az 53. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus itt, Quitóban, Ecuador fővárosában. Előző este a főváros nevezetes terén, a Szent Ferenc téren tartott szentmisében a város lakossága és a zarándokok sokasága is csatlakozott ehhez a rendezvényhez. A szentmisét egy nagyon megható, körülbelül másfél órás körmenet követte, amely a Szent Ferenc térről egy másik, az ecuadori nép számára fontos nemzeti szentélyhez vezetett, ami kötődik Jézus Szívéhez és Mária Szeplőtelen Szívéhez. Egészen latin-amerikai hangulatú körmenet volt. Mindenki részt vett; voltak, akik imában, énekben kísérték az oltáriszentséget, az eucharisztikus Krisztust. Több megálló volt, úgy, ahogyan a mi vidékünkön is szokásos az úrnapi körmenetben.

Az útvonal egész hosszúságában virágszőnyeg volt előkészítve. Ezen haladtunk az Oltáriszentség kíséretében, majd amikor célhoz értünk, a nemzeti szentélynél eucharisztikus szentségi áldást adott a pápai legátus, a bíboros, és mindenki elvonult az Oltáriszentség előtt. Nagyon szép volt, hogy az itteni népszokások is felvonultak, így tisztelegtek és így fejezték ki tiszteletüket, ragaszkodásukat a helyiek az Oltáriszentség iránt. Énekeltünk, imádkoztunk: imádkoztunk a világ problémái miatt, a helyi egyházakért, a hivatásokért, a békéért, a világ vezetőiért. Imádkoztunk mindenkiért, aki úton van, és keresi Istent, keresi a találkozást Istennel. Igazi áldás, kegyelem forrása és ideje volt ez a körmenet.

A záró szentmisében hálát adtunk mindazért, amit itt megtapasztalhattunk. Megköszöntük a rengeteg önkéntes munkáját, a szervezést és a kedvességet. Utóbbi különösképpen kiemelendő, hiszen nagyon kedvesek az ecuadori emberek, és így mutatkoztak meg előttünk a szervezők is.

Bejelentették a következő, 54. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszínét, amely ezúttal Sydney lesz Ausztráliában. Most már nem marad más hátra, mint hogy lassan összecsomagoljunk, és Isten segítségével elinduljunk vissza Európába, és ugyancsak Isten segítségével reméljük, hogy megérkezünk otthonunkba, egyházmegyénkbe. Addig is mindenkit szeretettel köszöntök! Imádsággal kísérjenek és imádsággal kísérjük mi is valamennyiüket!

Szöveg: A videoüzenet alapján összeállította Szász István Szilárd

Fotó: Romkat.ro (képernyőképek a videoüzenetből); Vatican News

Forrás: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Baltazar Enrique Porras Cardozo bíboros, érsek, pápai legátus