Szabó Balázs: „Az önkéntesség ajándék mindkét félnek”

− A szervezők szerint nagyon lelkesen vágtál bele a fővédnökségbe. Miért vállaltad el a felkérést?

− Először nagyon meglepődtem, kicsit meg is ijedtem, de nagyon örültem neki. Falun nőttem fel, ahol természetes volt egymás megsegítése, anélkül, hogy viszonzást várnánk. Az első csalódások akkor értek, amikor középiskolás koromban városba költöztem, ahol ez nem magától értetődő. Önzetlenül csinálni valamit a másik ember vagy a környezetünk érdekében emberadta jó dolog. Miért ne tennénk, ha bírjuk energiával, szellemiséggel? Hiszen semmi nem kell hozzá, csak alapvető emberi jószándék. Az önkéntes segítségnyújtás a maga nehéz és felemelő pillanataival együtt ajándék mindkét fél részére, ugyanúgy, ahogy egy jól sikerült koncert után a néző is, a zenész is úgy megy haza, hogy élete egyik legjobb napján van túl. Fontos erre felhívni az emberek figyelmét, ezért örültem a megkeresésnek. A 72 óra olyan ügy, amiről jó beszélni, ami mellé jó odaállni, aminek jó az élére állni.

− Volt időszak az életedben, amikor te magad is vállaltál önkéntes munkát?

− Igen, amikor Kecskeméten dolgoztam a Ciróka Bábszínházban. Ha jól emlékszem két-három éven keresztül havonta egyszer meglátogattuk a súlyos beteg, hosszú ideje kórházban fekvő gyerekeket. Előadtunk nekik egy kamaradarabot, utána játékos formában feldolgoztuk a témát, esetleg családi problémákról beszélgettünk velük, vagy csak „egyszerűen” ott maradtunk játszani egy kicsit.

− Mit jelent számodra kompromisszumok nélkül élni, kompromisszumok nélkül csinálni valamit?

− A kompromisszum nélküliség a magyar népmesei „hoztam is, meg nem is, jöttem is, meg nem is” ellentéte. Amikor nem csípünk le a munkából, mondván, hogy „szívesen segítek, de igazából mindjárt mennem kell”. Ha kompromisszumok nélkül dolgozunk, akkor nincsenek kiskapuk, kibúvók, hanem azt tesszük, amire szükség van, úgy, ahogy arra szükség van. Persze a hétköznapi életben sokszor muszáj kompromisszumokat kötni, ez a társadalom működéséhez elengedhetetlen. Viszont az is kell, hogy évente legalább egyszer, 72 óráig teljesen átadjuk magunkat valaminek, alkudozás nélkül hozzunk áldozatot, úgyis visszakapjuk, amikor nem is számítunk rá. Jó volna kiterjeszteni ezt hosszabb periódusra, akár egy életre is.

− Nem titok, hogy a 72 óra a három történelmi egyház által létrehozott Ökumenikus Ifjúsági Projektiroda programja…

Fontos, hogy az akció célja az összefogáson túl, a jóra irányul. Ezért lényeges, hogy a három egyház egyszerre van benne, mert azt az üzenetet közvetítik, hogy az önzetlen segítségnyújtás mindennél előrébbvaló. Ők „csak” a gyújtópont, a biztos háttér. Ez a történet akarva-akaratlanul mindenkit érint, vallástól, felekezettől függetlenül. Bárki részt vehet benne, és tehet valamit a másikért.

− Te is tevékenyen fogsz részt venni a programokon?

− Abszolút. Nem akarom az „arcot” adni, aki csak beszél arról a záró rendezvényen, milyen jó volt látni a mosolygó és jókedvű önkéntes fiatalokat. A megnyitón és a zárón biztosan fogok muzsikálni, bár nem koncertre kell számítani. A szombati program még nem körvonalazódott pontosan, lehet, több helyszínt is meglátogatok majd, nem csak egyet. A fővédnökség teljesen új dolog számomra, bevallom, nem is tudom, jó-e az, ahogy csinálom – még nem találtam meg a kézikönyvet, ahol a fővédnökség alapszabályai le vannak fektetve. De nagyon kíváncsi vagyok, és ha észreveszem, hogy valahol tudok segíteni, akkor biztosan oda fogok pattanni. Arra is jó alkalmat adnak a 72 óra programjai, hogy ne csak koncerteken találkozzam a fiatalokkal, hanem más keretek közt is, ami kicsit túlmutat a zenén, színházon. Remélem „el fognak csattani” jó beszélgetések miközben dolgozunk, vagy tervezzük, mit fogunk csinálni.

− Hogy fér bele mindez az idődbe a turnézás, a zenekar novemberi születésnapi koncertjére, illetve a januári, hollandiai fesztivál-szereplésre való felkészülés mellett?

− Két hónapja, amióta elvállaltam, igyekeztem mindent úgy görbíteni, hogy ez a pár nap ki tudjon maradni, és tényleg ott tudjak lenni. Ez az alkalom kicsit ünnep is. Mindamellett, hogy felhívjuk a figyelmet a 72 órára, lehetőség, hogy jobban megismerjem a szervezetet, illetve az önkéntességnek ezt a formáját. Érdekel is, akarom is, ezért úgy osztottam be az időmet a koncertek, a színházi fellépések, a zeneszerzés, interjúk és minden egyéb mellett, hogy a 72 óra hétvégéje beleférjen. Számomra ez a kompromisszum-nélküliség.

Fotó: Thaler Tamás

Sárdi Krisztina/Magyar Kurír