Szabó Ferenc: Szőnyi Zsuzsa emlékezete

1967. őszén ismertem meg Zsuzsát és Matyit, amikor elkezdtem a munkát a Vatikáni Rádiónál. Amikor pedig Zsuzsa az olasz miniszterelnökség sajtóosztályáról nyugdíjba ment, 1989-ben meghívtam a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségébe, ahol évekig munkatársunk lett.

Mennyi szép közös emlék az elmúlt évtizedek során! A heti találkozásokon és a közös rádiós munkán túl: római séták, Ostia Antica, ahol Matyi festeni szeretett, itáliai városok és tengerpartok, kétszer körút Görögországban, sok kiállítás Magyarországon, mióta hazatelepült.

Több olasz és magyar kitüntetés után tavaly november 13-án is újabb kitüntetést vehetett át a Sándor-palotában Áder Jánostól. A dokumentumon ez állt: „Magyarország köztársasági elnöke Szőnyi Zsuzsa részére a magyar kultúra több évtizedes áldozatos szolgálatáért, sokoldalú irodalmi munkásságáért, példaértékű életútja elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozom.”

Tehát 1967 őszén lettem törzstagja a Várady Imre bácsi (volt bolognai professzor) által „Triznya-kocsmaként” emlegetett heti találkozóknak. Szőnyi István festő Zsuzsa lányánál és akvarellfestő férjénél Triznya Mátyásnál a külföldi és hazai magyar értelmiség színe javával megismerkedtem.

Több látogatóval igen érdekes beszélgetéseink voltak. Felsorolok néhány nevet: Várady, Barankovics, Fejtő, Kerényi, Huszárik, Hubay, Méray, Szörényi, Sárközy. Egyes írókat én vittem el Zsuzsáékhoz: Rónay Gyurkát és Nellit, Weöres Sándort és Károlyi Amyt, Vas Istvánt és Szántó Piroskát. Szörényi Lászlót… Itthon a Szőnyi- és Triznya-kiállítások alkalmával megdöbbenve tapasztaltam, mennyi magyar értelmiségi megfordult Rómában a „kocsmában”.

Szörényi Laci irodalomtörténész barátunk Zsuzsa A Triznya-kocsma című könyve előszavában jól jellemzi e sajátos emlékirat, illetve a „kocsma” jellegét: „A nyugati magyar irodalom és kultúra egy jórészt ismeretlen központjának krónikája. (…) Páratlan tanúságként szól az emigráns és a hazai magyarság egymásra találásának az elmúlt évtizedekben lezajlott fázisáról.”

Zsuzsa könyveinek megjelenése, majd hazaköltözése és itthoni szereplései után már jobban ismertté vált a Triznya-házaspár emigrálásának története, római élete, világméretű kapcsolattartásuk (tv-interjúk, Az aventinuszi tündér című film, országszerte kiállítások Szőnyi István és Triznya Mátyás festményeiből). Matyival akvarelljei mellé válogattunk verseimből; közös kötetünk Mielőtt szürkülnek a színek címmel először Rómában jelent meg 1987-ben, majd ugyanott újra, és itthon is több kiadást ért meg. A kötet egy kicsit katalógusul is szolgált Matyi kiállításain, illetve közös kiállításainkon (Baláca, Sümeg).

Matyi 1991-ben bekövetkezett halála után Szőnyi Zsuzsa neves írónővé lett: nemcsak az említett „Kocsma”-könyvekkel, hanem Márai Sándorral és Cs. Szabó Lászlóval folytatott levelezése kiadásával, valamint legújabban szüleivel való levelezésének két vaskos kötetével.

A Triznya-kocsma című emlékezését így dedikálta: „Szabó Ferinek, a legkedvesebb barátnak és a legszorgalmasabb ’kocsma-tölteléknek’, szeretettel T. Szőnyi Zsuzsa. A Rómából a szülőknek írt levélgyűjteményt, a Levelek Rómából kötetet pedig így: „Ferinek, a régi római barátnak, szeretettel: Zsuzsa.”

Az utóbbi hetekben döbbent fájdalommal láttuk gyengülését, és egyben lelki erejét a kisebbedés elfogadásában, viszonylagos derűjét a vég közeledtével is. Péntek délután felugrottam hozzá, és együtt néztük kedves sorozatunkat, a REX-felügyelőt. Nagyon lefogyott az utóbbi hónapokban, egyre nehezebben lélegzett… Ekkor láttam utoljára. Ma kora délután Győrben kaptam a telefonhívást, halálhírét. Régen sírtam (talán utoljára apám halálakor), de most nem tudtam visszatartani könnyeimet.

Amikor vasárnap e sorokat írom, látom, hogy a magyar sajtóban már számos emlékezés jelent meg az „Aventinusi tündérről”, Zsuzsa pályafutásáról.

Drága Zsuzsa! Isten veled! Hétfőn reggel érted ajánlottam fel szentmisémet. Nyugodj békében!

Szabó Ferenc SJ

Magyar Kurír