A Magyar Katolikus Rádió idén ünnepelte alapításának 20. évfordulóját, melynek keretében többek között jubileumi kisfilmmel és az elmúlt 20 esztendőt bemutató kiadvánnyal is készült. Az utóbbi könyv formájában is megjelent, maradandó emléket hagyva az utókor számára. A rádió színes programokkal, ajándékokkal, koncertekkel, élő közvetítéssel és stúdiólátogatással egybekötött nagyszabású nyílt nappal is ünnepelte a jubileumot. Nagyrendezvényén mintegy ötszáz fő osztozhatott együtt az elmúlt 20 év sikereiben, bizonyítva ezzel a közösség erejét és a rádió töretlen népszerűségét.
A rádió munkatársainak kiemelkedő teljesítményét a 2024-es évben több alkalommal is elismerték: májusban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia díjakat és elismerő okleveleket adományozott a Katolikus Rádió több munkatársának. A püspökök testülete Pro Ecclesia Hungariae díjjal tüntette ki Szikora József főszerkesztőt. Öt munkatárs Pro Comunicatione Christiana díjat, további 23 pedig elismerő oklevelet vehetett át, ami a rádió kollektív szakmai elhivatottságát és értékteremtő munkáját tanúsítja. Novemberben a média és a műsorszórás területén végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként Goldmark Péter Károly-díjat kapott Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója.
Szentirmai Ágnes, a Katolikus Rádió szerkesztője a rádió év végi rendezvényén Nívódíjat vehetett át, amely munkásságának kimagasló szakmai színvonalát ismeri el.
„Az ünnepi időszak a háláról szól. Hálásak vagyunk, hogy immár két évtizede töretlenül működhetünk, és ez idő alatt valódi, összetartó közösséggé formálódtunk. Az örömhír hangjaként szólhatunk hallgatóinkhoz, miközben a szellemi és lelki fejlődés fontosságát hirdetjük. Örömmel tölt el, hogy értékőrző és értékteremtő munkát végezhetünk, és napról napra több mint 200 ezer hallgató tisztel meg minket a bizalmával, legyen szó gyermeknevelésről, az időskor és az egészség kérdéseiről, művészetről, vagy éppen zenéről, vallási műsorokról. Célunk, hogy folyamatosan megújulva, ugyanakkor stabil és megbízható iránytűként szolgáljunk hallgatóink számára jövőre is” – nyilatkozta Radetzky András, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese.
A Katolikus Rádió az ünnepi időszakban is fáradhatatlanul végzi szolgálatát, továbbra is hidat épít az emberek között. Teszi mindezt úgy, hogy közben megőrzi a rádiózás több mint százéves hagyományát és máig utánozhatatlan varázsát.
A 2025-ös esztendőre a cél pedig nem más, minthogy a Magyar Katolikus Rádió összes frekvenciája az ország bármely területén egyetlen, osztatlan 24 órás örömhírt tudjon sugározni.
Forrás és fotó: Magyar Katolikus Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria