A szakmai nap szentmisével kezdődött a kalocsai Nagyboldogasszony-székesegyházban, melynek főcelebránsa és szónoka Bábel Balázs érsek volt. Koncelebrált Varga Lajos váci segédpüspök, az OEMT titkára, valamint a rendezvényen részt vevő paptestvérek és a helyi lelkipásztorok.
Homíliájában a főpásztor a mi Urunk, Jézus Krisztus az örök Főpap ünnepe kapcsán Krisztus papságának sajátosságáról beszélt, aki egyben a főpap, az oltár és az áldozat.
Bábel Balázs érsek Krisztus egyetlen, örök áldozatának katolikus hitünk szerinti lényegéről és az annak helyet adó mindenkori templomokról, a templom Istent dicsőítő szépségéről is szólt szentbeszédében.
A szentmisét követően Vörös Márta, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye főépítésze bemutatta az elmúlt években felújított székesegyházat, majd a jelenleg is zajló altemplomi régészeti ásatások eredményeit ismertette az alaprajzok segítségével, majd a helyszínen.
Közös ebédet a Patachich Ádám érsek által 1780-ban alapított főegyházmegyei könyvtár meglátogatása követte, melynek történetét, gazdag könyvanyagát és A gyógyítás története című időszaki kiállítást az intézmény igazgatója, Grócz Zita mutatta be.
Bábel Balázs érsek jóvoltából nemcsak lelki és szellemi táplálékkal töltekezhettek a szakmai nap résztvevői, hanem az érseki borokat is megkóstolhatták.
Útravalóul a 2018-ban kiadott, a főpásztor Mátyás király egyházpolitikája és vallásossága című tanulmányát tartalmazó könyv egy-egy példányát vihették magukkal.
A szakmai nap következő állomása Hajós volt, ahol az 1739–1740-ben gróf Patachich Gábor érsek megbízásából épült – egykori érseki – kastélyba látogattak a résztvevők; itt az enteriőrök és a kiállítások révén a barokk érseki rezidenciát, illetve a korábban vadászkastély-funkciót is betöltött épületet ismerhették meg.
A szakmai nap – az egyházmegyi, egyházi gyűjteményeket, szerzetesrendeket képviselő – résztvevői végül a hajósi kegytemplomba látogattak, melynek főoltárát és kegyszobrát az elmúlt években restaurálták.
Forrás és fotó: Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



















