Szakszerűen, de humorral tanított – Konferenciával emlékeztek Rokay Zoltán professzorra

Gájer László, a PPKE HTK 2. számú Keresztény Bölcseleti Tanszékének vezetője köszöntőjében elmondta, Rokay Zoltán 1947. július 20-án született Szabadkán. Középiskolai éveit a szabadkai Paulinum falai között töltötte. 1968-tól Innsbruckban folytatta tanulmányait, ahol a Leopold-Franzens Egyetem hallgatójaként teológiát, filozófiát és klasszika-filológiát tanult. Zvenaković Mátyás püspök szentelte pappá 1973-ban Szabadkán. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára 1997-ben került, ahol a 2. számú Keresztény Bölcseleti Tanszéket vezette. A Hittudományi Kar dékáni tisztségét 2002 és 2004, valamint 2004 és 2006 között viselte.

Rokay professzor jó humorú ember volt – emelte ki Gájer László –, aki szívesen illesztett be a magas röptű fejtegetések közé valamilyen érdekes történetet. Egyedi módon tette elevenné a filozófiát. A megszokott metódustól eltérően a kora középkori, közelebbről a Karoling-kori filozófiát is igyekezett részletesebben bemutatni. Rokay Zoltán ugyanakkor nemcsak tudós professzor, hanem igazi lelkipásztor is volt.

Glässer Norbert Jelen és múlt című előadásában személyes tapasztalatait is megosztotta a hallgatósággal. Rokay Zoltán mindig figyelt a másik emberre, saját bevallása szerint

a szószéken oroszlán, a gyóntatószékben bárány” volt.

Egy Bács-Bodrog megyei hivatalnokcsalád tagjaként tudatosan fordult a délvidéki magyar katolikus közösség emlékei felé. Sokat mesélt a családi és plébániai emlékeiről, ezekben nem feltétlenül a tények voltak fontosak, inkább a viszonyulások. Glässer Norbert kiemelte,

Rokay Zoltán mindig figyelemmel kísérte a tanítványai életútját, sőt, ha lehetett, össze is kapcsolta egykori diákjait.

Rokay ápolta a tudós pap költő, Szulik József (1841–1890) kultuszát; alapítványt is létrehozott az emlékére. Segítette az óbecsei kutatásokat, például „öreg” Mezey János kántor életútjának feldolgozását. Ezenkívül az Óbecse vallási történetét bemutató kötetben is megjelent egy tanulmánya. A szakrális kisemlékek, mint az útszéli keresztek, kápolnák kutatását is segítette.

Kormos József a filozófia és a teológia kapcsolatáról beszélt. Mint elmondta, Rokay Zoltán mindig lelkesedéssel, szeretettel fordult a filozófia felé, ugyanakkor képes volt egyfajta ironikus, távolságtartó nézőpontra is. Az előadó rámutatott, a szakemberekből sokszor hiányzik az utóbbi megközelítés, ami miatt egyfajta gőg, nagyképűség jellemzi őket.

Rokay professzor képes volt arra, hogy tanúságtevő módon forduljon a filozófia felé,

a közvetítés során pedig saját véleményét, nézeteit sem rejtette véka alá.

Kormos József a filozófia középiskolai oktatása során szerzett tapasztalatai alapján elmondta, a „Mi a filozófia?” kérdésre nehéz hiteles választ adni. A diákok, pedagógus kollégák szerint gondolkodásra tanít, valamiféle agytorna, de van, aki szerint csak amolyan „blablabla”. Egyetemen sem egyszerű filozófiát tanítani, mert egyszerre kell szakszerűnek és érthetőnek lenni, az akadémiai és hétköznapi filozófiát pedig szét kell választani. A filozófiatörténetet ugyanakkor a kultúrtörténethez kapcsolva lehet közelebb vinni a hallgatókhoz. A filozófiai etika tanárának ugyanakkor hitelesnek kell lennie – emelte ki az előadó.

Kormos József élményszerű előadásában arra is rámutatott, hogy a hétköznapi ember számára – legyen az akár jogász vagy taxisofőr – nem könnyű megmagyarázni, mi a filozófia és mit is csinál egy filozófus. A filozófia a „reflexió képessége”,

a „gondolkodás ébersége az öntudatlansággal és az önfeledtséggel szemben”.

Karl Rahner szerint a filozófusnak szellemi kolostorba kell vonulnia, s bár soha nem tudja meg, hogy mi a filozófia valójában, de „kolostorról kolostorra vonulva” keresi annak mibenlétét. A teológia oktatásánál a logika a homiletikához, a kozmológia a teremtéstanhoz, a filozófiai etika az erkölcsteológiához, a metafizika pedig a dogmatikához szükséges.

Orcsik Károly előadásában Bácska 20. századi egyháztörténetéről beszélt. Szabadka ebben az időben katolikus többségű volt, leginkább magyar és bunyevác lakossággal. A városban régóta jelen vannak a ferencesek, akik különféle egyleteket is működtettek. Szent Mihály-templomuk a középkori várost idézi. A város plébániatemploma a Szent Teréz-székesegyház volt. A polgárosodás fontos része volt a városháza, a főgimnázium, a zsinagóga és a „Szálloda Pest városához” felépítése. Utóbbi adott helyet a színháznak is.

Amikor Rokay Szabadkán szolgált, Jugoszlávia a Josip Broz Tito fémjelezte kommunista rendszerben élt. Az előadó elmondta, felmerült az is, hogy Délvidéken is legyen egy város, amely Tito nevét viseli, ez lett volna Szabadka. Hál’ Istennek sikerült ezt megakadályozni. Ebben az időben Jugoszlávia sajátos hely volt: Magyarországról már nyugatnak számított. Rokay Zoltán a városba visszatérve nem azt kereste, hogy mi veszett el, „lelke nem befelé hajolt”, hanem igyekezett a közösségét úgy szolgálni, ahogy lehet.

A konferencia moderátora Vincze Krisztián, a PPKE HTK 1. számú Keresztény Bölcseleti Tanszékének vezetője volt.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír