Otthontalan fiatalokról gondoskodnak a szaléziak Dublinban

A Don Bosco Care szolgálatot Val Collier és Vincent Diffley szalézi atyák alapították 1978-ban, válaszul arra a sürgető tényre, hogy egyre több fiatal találja magát az utcán egészen ifjú korban. „Amikor elkezdtük, azt gondoltuk, hogy legfeljebb tíz évig fogjuk ezt csinálni, de a dolgok másképp alakultak – mondja Val atya. – Az 1980-as évek nagyon lehangoló évek voltak. A recesszió miatt a fiatalok nagyon nehezen találtak munkát, és sokat szenvedtek. Nem gondoltuk, hogy a család olyan nagy válságba kerülhet, mint ami bekövetkezett. Sok gyermeknek nem viselték gondját a saját családjukban, különböző bűncselekmények áldozataivá váltak, és állami gondozásba kellett őket venni. Így a mi munkánk kiterebélyesedett.”

Egy épülettel kezdték, amelyet 1978-ban a dublini érsekségtől kaptak, most pedig a Don Bosco Care hét házzal működik egész Nyugat-Dublin területén, és a volt gondozottaknak is kínálnak egy utógondozó foglalkoztató klubot, hogy továbbra is tartsák velük a kapcsolatot, és segítsék őket, mint egy igazi jó család, hiszen a szülők alkoholizmussal vagy drogfüggőséggel küzdenek, és nem adják meg a gyermekeiknek mindazt a törődést és figyelmet, amire szükségük volna.

„A Don Bosco Care-ben nagyon nagy hangsúlyt helyezünk a tanulásra” – mondja a szolgálat vezérigazgatója, Brian Hogan. – Az a különbség a Don Bosco Care és az egyéb szervezetek között, hogy mi igen nagy törekvést és igyekezetet várunk el a fiataloktól, akikkel dolgozunk. Miközben elfogadjuk őket olyannak, amilyenek, a mércénk igen magas. A gondozott fiataloknak ugyanolyan joguk van az oktatáshoz, mint bármely más fiatalnak, és mi ugyanolyan lelkesen biztatjuk őket, mint ahogy egy jó szülő teszi. Erősen hiszem, hogy ha egy fiatal személy keresőtevékenységet folytat a nappali órákban, vagy nappali rendszerű oktatásban vesz részt, sokkal jobb esélye van arra, hogy elkerülje a kábítószer-használatot és a bűnözést.”

A szolgálat mentális problémákkal, egészségügyi gondokkal, függőséggel és tanulási nehézségekkel küszködő fiatalokkal dolgozik. Val atya szerint a legtöbben közülük sok traumát és visszaélést tapasztaltak az életükben, és nagy kihívás számukra, hogy felépítsék az önbecsülésüket, és új kapcsolatokat építsenek.

„Elég sok sikert értünk el az évek során – teszi hozzá az atya. – A fiatalok letelepedtek, munkahelyet találtak, házasságot kötöttek és saját családot alapítottak. Néhányan közülük továbbtanultak, és nagyon jól alakult az életük.”

Val atya szerint a szolgáltatás a modern terápiás megközelítéssel ötvözte Don Bosco módszerét. „Ha csak egy szóval jellemezhetném mindezt, akkor ez a szelídség. Don Bosco nagyon szelíd módon közelítette meg a fiatalokat.”

Ez az érzelmi és gyakorlati támogatás nem marad abba, ha a fiatalok függetlenné válnak. A Don Bosco Care házon kívüli utógondozó szolgálatként mintegy 50 fiatalból álló közösséget támogat tanácsadói segítségnyújtással.

Jamie most 23 éves, és 15 éves volt, amikor a nevelőszülőktől idekerült. „Tizennyolc éves koromig laktam a Don Boscóban, de aztán egyenesen az utógondozóba kerültem – mondja. – Diszlexiás voltam, és ők segítettek megtanulni írni és olvasni. Dühkitöréseim voltak, és ők segítettek nekem visszafogni magam. Most a foglalkoztató klubba jöttem, és focizni. Van egy négyhónapos gyerekem a barátnőmmel, és a klub segít legyőzni a gondokat és barátokat szerezni. Itt arról is beszélhetek, hogy mi folyik az életemben. Amikor stresszes vagyok, le tudom vezetni, és amikor focizok, ki tudom engedni magamból a stresszt” – mondja Jamie.

„Ez megváltoztatott. Édesanyám elhunyt körülbelül három évvel ezelőtt, és rossz útra tévedtem, de a klub visszahúzott és segített nekem a gondjaimban. Nem akarok többet rossz úton járni. Még soha sem volt bajom a törvénnyel, és azt akarom, hogy ez így is maradjon. Ez olyan, mint egy család. Nem volt családom, nem volt senkim, akivel beszélhettem volna, de tudom, hogy bármikor felhívhatok telefonon valakit az itt dolgozók közül, aki segít nekem.”

Val atya szerint a kapcsolatok kiépítése nagyon fontos a fiatalok számára, és a munkatársak célja, hogy egyfajta családi vagy közösségi hátteret biztosítsanak számukra.

„Akikkel mi foglalkozunk, azok a leghátrányosabb helyzetű fiatalok az országban – teszi hozzá az atya. – Nagyon negatív élményeik voltak a családjukban. A szüleik, akiknek gondot kellett volna viselni róluk, cserben hagyták őket, és talán anélkül, hogy tudnának róla, a bizalom eltűnt. Amikor bejönnek hozzánk, tele vannak fájdalommal és le vannak törve. Az életük csupa zűrzavar, és nem tudják, hova fordulhatnak. Tehát, egy hatalmas feladat áll előttünk, hogy újjáépítsük az életüket, szeretettel, ügyelve arra, hogy otthon és biztonságban érezzék magukat, és a gondozók minden alkalommal egy pozitív üzenetet közvetítenek feléjük.”

„A mi lelkiségünk arról szól, hogy pozitív üzeneteket közvetítünk a fiatalok felé, mert ez megváltoztatja az életüket, ha kinyílnak, és elmondják a történetüket. Jól érzik magukat itt, mert elfogadták őket és gondoskodnak róluk, talán visszatérnek az iskolába és jobban teljesítenek. Láttunk olyan fiatalok, akik a tanulással megváltoztatták az életüket, és megvalósították a legvadabb álmaikat. Ez a mi jutalmunk, ha ezek a fiatalok érett, boldog emberekké válnak.”

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír