Szalézi pedagógiai konferenciát rendeztek Szolnokon

Megszentelt élet – 2015. november 11., szerda | 10:42

November 6-án Szolnokon tartották a Don Bosco Szaléziak az ez évi szalézi pedagógiai konferenciát. A helyválasztásban jelentős szerepet játszott az, hogy a 2013-ban boldoggá avatott Sándor István szalézi szerzetes testvér Szolnok szülötte.

A konferenciának a Szolnoki Főiskola 460 fős nagyelőadója adott helyet. A termet megtöltötték a szalézi intézmények pedagógusai, valamint az aktuális témák és a szalézi pedagógia iránt érdeklődők.

A bevezetőben Ábrahám Béla tartományfőnök és Molnár Iván önkormányzati képviselő üdvözölte a pedagógusokat, majd elsőnek Görföl Tibor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára kapott szót, aki Milyen jövője lehet a kereszténységnek? (Kereszténység a modernitás európai kultúrájában) címmel tartott előadást. Az előadásban felvázolta a kereszténység jelen állapotát, kitérve sok elgondolkodtató körülményre, végül pedig rámutatott, melyek a kereszténység jövőjét meghatározó tényezők.

Ábrahám Béla tartományfőnök előadásában Boldog Sándor István életútját, pedagógussá érlelődésének folyamatát tárta a hallgatóság elé. Hangsúlyozta, hogy a szalézi vértanú rövid életében hirdette, hogy nem a környezet és nem az emberek véleménye számít megítélésünkben, hanem hogy szorgalommal, a hivatást felismerve mivé válhatunk.

Gärtner Julianna, a Boldogasszony Tanító Nővérei rend szerzetese, a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium hitoktatója a lelkiség és a szakmaiság összefüggéseiről beszélt a nevelés-oktatás gyakorlatában. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tanárnak prófétai hivatása van: tanúságot tesz valakiről, aki nagyobb nála. Kiemelte, hogy a pedagógus nem tényeket ad át, hanem önmagát adja tanítványainak, és ha ez hiteles, ha azt adja, amit él, akkor képes Istent is közvetíteni. Nemcsak a szavaival, de személyével és cselekedeteivel is hat.

A konferencia utolsó előadója Vitális Gábor szalézi szerzetes, tartományi vikárius a szalézi pedagógia kihívásairól szólt, hazai és európai kitekintéssel. Kiemelte, hogy a szalézi, illetve vallásos nevelés nemcsak információkat közöl, hanem szüksége van az olyan fiatalokra is, akik ismerik a vallásos értékeket, és át tudják adni azokat. A diákok hitre nevelésének eszközei a fiatalok bevonása, a türelmes meghallgatás, a rejtett nevelés, a közösségi terek újragondolása és fölfedezése. A vallásos nevelés eszköze korunk többrétegű vallásosságában nem a teológiai ismeretek, hanem a hit átadása, a vallásos gondolkodás értékének tudatosítása.

A konferencia elméleti részének befejeztével a résztvevők átsétáltak a szolnoki belvárosi templomba, ahol Máthé György esperes, főpébános fogadta őket és mutatta be templomát, és azt, hogyan ápolják Sándor István és más helyi gyökerű vértanúk emlékét. A jelenlevők a kereszteltek anyakönyvében megtekinthették azt a bejegyzést, amely arról tanúskodik, hogy 1914. október 29-én ott keresztelték meg Sándor Istvánt. A közös imádság után a konferencia résztvevőinek jelenlétében Ábrahám Béla jelenlegi és Havasi József korábbi tartományfőnök megkoszorúzta Boldog Sándor István templom előtti téren álló szobrát.

Az évente megrendezett szakmai fórum célja, hogy erősítse a szalézi identitást az országban működő szalézi intézményekben tanító pedagógusokban, elmélyítse a rendalapító pedagógiájának megismerését és foglalkozzon társadalmi környezetünk lényeges változásaival. A Don Bosco Szaléziak Szent Istvánról elnevezett Magyar Tartománya egy óvodát, hat iskolát és egy főiskolai fiúkollégiumot tart fenn, a Segítő Szűz Mária Don Bosco Nővérek pedig két óvodát és egy főiskolai leánykollégiumot.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria