Dacolva a közhiedelemmel, amely szerint a vakok karrierlehetősége korlátozott, Carlo Velardo szalézi atya az elmúlt harminc évben arra törekedett Thaiföldön, hogy a vakoknak minél több készség megtanulására teremtsen lehetőséget a masszázstól a dzsúdóig – olvashatjuk a szalézi rend weboldalán.
Velardo atya 1978-ban érkezett Thaiföldre hazájából, Olaszországból, mindössze négy hónappal a szentelése után. „Egy belga pap és én voltunk az első szaléziak Thaiföldön. Nem sokat tudtunk arról, hogy mit is csináljunk, csak sejtettük.” Mára ő lett a Nonthaburi Vakok Készségfejlesztő Központjának igazgatója Bangkokban, és nemcsak képzést, hanem barátságot és törődést is kínál az itt tanuló diákoknak, valamint gyakorlati tudást, amelyre szükségük van, hogy élni tudjanak egy olyan városban, amely még a látók számára is kihívást jelent.
Egy vak ember élete sehol sem könnyű, de Thaiföldön különösen nehéz. A központ megvalósulása körültekintő tervezés eredménye, és a hajlandóságé, hogy megvédje azoknak a jogait, akik a társadalom peremére szorultak. „Amikor elkezdtem a munkát, a vakokról az volt az általánosan elfogadott meggyőződés, hogy csak két dolgot tudnak: sorsjegyet árulni vagy telefonközpontot kezelni. De mi ács- és asztalosmunkára kezdtük tanítani a diákjainkat, és néhányan közülük el is tudtak helyezkedni, bár nehéz volt.” A balesetbiztosítás és a munkahelyi sérülések miatt a gyártulajdonosok tartottak tőlük. „A dolog iróniája, hogy megmutattuk nekik a statisztikákat, amelyek azt bizonyították, hogy a vakok sokkal kevesebb esetben sérülnek meg, mint a látók!” – mondja az atya nevetve. „Ha látó vagy, akkor hajlamos vagy a gondatlan munkára és a kapkodásra, meglátsz egy csinos lányt, aki elsétál melletted, és a végén levágod az ujjad. De egy vak ember figyelmét sokkal kevesebb dolog vonja el, ők szorgalmasak, többet dolgoznak, és jobban összpontosítanak. De mivel nagy volt az ellenállás, így kénytelenek voltunk újragondolni a programunkat. Így jött az ötlet, hogy masszázsterapeutákat fogunk képezni. Sikerült is találni két kiváló oktatót, és a program 1983-ban beindult.”
Velardo atya programját a közelmúltban hagyta jóvá a helyi egészségügyi minisztérium, így azok, akik a központban végeznek, az itt folyó magas színvonalú képzés elismeréseként a hagyományos thai masszázs doktora diplomát kapnak. A legtöbb diplomás rögtön talál is munkát, és sok éven át kamatoztatja az itt elsajátított tudást. A képzési központ Bangkok északi részén található, a Nonthaburi Pakkred kerületben, és mintegy 150 ügyfelet fogad minden nap.Ha körbejárunk az intézményben, betekintést nyerhetünk abba, hogy milyen alapos a képzés. A hagyományos tanulási eszközök mind megvannak – próbababák, ideg- és izomtáblázatok, térképek –, de a testen a szervek nevét és az akupunktúrás pontokat Braille-írással jelölték. A diagramokon, térképeken és próbababákon különböző textúrájú csiszolópapír és textil szerepel, kötelek és korlátok segítik a diákokat egyedül navigálni.
A kétéves kurzusra minden évben 40 elsőéves hallgatót vesznek fel. A campuson van egy tornaterem is, ahol a diákok mozoghatnak, ami javítja önbizalmukat. „Egy vak ember számára elsőre elég ijesztőnek tűnik, hogy baseballt játsszon vagy futóversenyen induljon, de ha egyszer ráébred, hogy jó ebben a sportban is, akkor már azon gondolkodik, hogy mi mást választhatna még mellé” – mondja Velardo atya. Az egyik ilyen dolog a dzsúdó, amit szintén tanítanak az iskolában. „Azzal az ötlettel álltam elő, hogy önvédelmet kellene tanítani a diákoknak, és sikerült meggyőznöm a rendőrséget, hogy ellássanak bennünket oktatókkal. Először durva sportnak tűnt volt, de hamarosan jobb lett a helyzet. Meghívtam néhány újságírót, hogy megosszuk a nyilvánossággal a történetet, és így hamarosan szinte teljesen megszűntek a médiatámadások. Néhány diák nyert is az országos dzsúdóversenyeken” – mondta Velardo atya mosolyogva.
Velardo atya egyszerű ember: egy pap, aki teszi a dolgát, nem bízza a szerencsére, nem keresi a dicsőséget, hanem valódi változást akar. Vajon ennyi év után, amennyit a vakok képzésében eltöltött, mi készteti arra, hogy folytassa? „A megelégedés, ha látom, hogy a tanítványaim a társadalom hasznos, produktív tagjaivá válnak” – mondja. „Ez minden, amire szükségem van.”
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria