Szavak és csend határán – Színes album jelent meg a bakonybéli bencés monostor életéről

Az olasz fordítás Lukácsi Margit, az angol Tóth Péter Benedek nevéhez fűződik. Az albumban Oláh Gergely Máté fotóihoz Hidas J. Zakariás írt elmélkedést. A könyvben szereplő valamennyi fénykép a Szent Mauríciusz Monostorban, a monostor arborétumában és Bakonybélben készült.

A könyvbemutatón Osztie Zoltán, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom plébánosa beszélgetett Baán Izsákkal, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjelével és a kötet szerzőivel. 

Kiemelte: a legnagyobb jót kívánja a kötet a sok jó közül. A bakonybéli közösség csöndet tartó, a csöndben elmélyülő, Szentlélekkel ihletett közösség, akik táplálkoznak ebből a csöndből, és találkoznak az Úrral.

Osztie Zoltán emlékeztetett rá: a belvárosi templomot és Bakonybélt szorosan összeköti Szent Gellért személye, aki Bakonybélben remetéskedett, onnan szólította ki a Gondviselés, hogy Szent Istvánnak társa legyen a missziós munkában.

Baán Izsák OSB felidézte: a bakonybéli monostort I. Szent István király és felesége, Gizella alapították 1018 körül, a Bajorországból érkezett szerzetes, Szent Günter kérésére, és azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal élnek itt bencések, 

„a magas Bakonynak ebben a szép festői völgyében”.  

A szocializmus megpróbáltatásait követően 1998-ban térhettek ide vissza a szerzetesek. Pannonhalmáról alapították újra a monostort, azzal a szándékkal, hogy ne csak a magyar bencés tanító iskolát működtető bencéseknek legyen egy új helye. Ezért olyan atyák, testvérek csatlakoztak hozzájuk, akik vágytak a szorosabb értelemben vett monasztikus, szemlélődő életre, amely Magyarországon a felvilágosodás óta kiveszett a bencésségből a sok feladat – így az oktatás, plébániai szolgálat – miatt, amit a társadalom, az uralkodó a bencésekre bízott.

Jelenleg kilenc testvér alkotja a közösséget. Az utóbbi évtizedekben „talán a magyar Egyházban is láthatóbbá váltunk, a közösség természetközeli helyen, az imádság, a közösségi élet és a munka ritmusában él” – fogalmazott Baán Izsák OSB. 

Fontos számukra a zsolozsma, a liturgia, a személyes imádság. Lelkigyakorlatokat tartanak, imádkozni tanítanak embereket. Művelik a helyet, ahol élnek. Van egy szép gyógynövénykertjük; műhelyük, ahol kegytárgyakat, kereszteket készítenek. Az utóbbi években elindultak az önfenntartás irányába – zöldségeskert, állatok tartása kapcsolódott a korábbi tevékenységekhez. Ezek mellett van egy vendégházuk is, ahol mindenkit szívesen látnak, aki szeretne megismerkedni az ő életformájukkal.

Oláh Gergely Mátéhoz fordulva Osztie Zoltán megkérdezte, mi indította arra, hogy a kötet gyönyörű képsorozatát elkészítse. A fotóművész válaszából kiderült: ötödik éve fényképez rendezvényeket – koncerteket, szentmiséket – Bakonybélben. Lassan összeállt egy albumnyi anyag.

Közben a kilenc testvér megszavazta, hogy a jövőben legyen kevesebb rendezvény a monostorban. Ennek ő örült, mert

ekkor nyílt ki igazán a szemem, hogy miért is vagytok ti itt tulajdonképpen. Mit jelent nektek a csönd, mit a bezártság, amiben éltek?”

Természetesen ez pozitív értelemben értendő: a visszahúzódás és az ebből származtatható lelkiélet.

Ekkor kezdte el igazán érdekelnia fotóst a bakonybéli közösség, és egy elnyert NKA-pályázat révén belepillanthatott „Izsák atyáék hétköznapjaiba”.

Hidas J. Zakariás elmondta: a szövegek régiek. Megemlítette a tatabányai lelkiségi Élesztő Házat, amely Baán Izsák perjel szerint „a bakonybéli monostor előretolt helyőrsége”.

A kötet szerzője a szemlélődő imádságot szeretné megismertetni másokkal és megtanítani. A katekizmus tanítása alapján igyekeznek évek óta átelmélkedni a szövegeket, és a csöndben megmaradni.

Közben a teológián is sikeresen abszolválta a vizsgáit, szakdolgozatát is a szemlélődő imádságból írta. Ebből kikerekedett a Zsámolyok című könyv, amely a Lectio Divina (Isteni olvasás) sorozatban jelent meg.

Ezt követően vetődött fel Zakariás testvérben, hogy egy mindenki által könnyen megközelíthető fényképes kiadványt is lehetne készíteni. Az ötletet támogatta Izsák atya. Összehozta őt Oláh Gergellyel, hogy hangolják össze a szöveget és a fotókat. Így megszületett a kötet.

Baán Izsák szerint ha az albumban „Gergő a csont, és Zakariás a hús”, akkor „a kötőszövet és a bőr” Bethlen Júlia, a kiadvány grafikai tervezője, aki szintén jelen volt a könyvbemutatón.

Ráadásul olyan élethelyzetben vállalta el a feladatot, amikor lehetett tudni, hogy mire elkészül a borítótervvel és a tipográfiával, megszületik a kisbabája is. A könyv tehát együtt született a gyermekkel.

A bakonybéli monostor perjele szerint a csend nem negatív előjelű. Nem a zaj hiánya, hanem a meghallás közege. Ahhoz, hogy valaki tényleg keresse a csendet, kell hogy legyen egy pozitív motivációja. Nem elég, ha túl nagy a zaj,

kell, hogy valamivel vagy valakivel találkozni akarok a csendben. A szerzetesi élet is erről a nagy találkozásról, az Istennel való várakozásról szól, az odaadottságról.

A pozitív motiváció mellett a csend önkorlátozást is követel az embertől. 

Bakonybélen adott a fizikai csend. Ám a csendhez ma az is szükséges, hogy ne legyünk elérhetőek, virtuálisan folyamatosan szavak áradatában.

A belső csend keresésében a közösségeknek fontos eszközei a védett terek, védett idők. Ebben benne vannak az internetmentes időszakok is, vagy legalábbis kevesebb időtöltés az internettel.

A kiadvány szöveges részének szerzője, Hidas J. Zakariás OSB kifejtette: az már a közös munka elején eldőlt, hogy mind a kilenc fejezethez készül egy bevezető gondolatsor, amely összefoglalja azt a részt; a fejezeteken belül pedig idézetek lesznek a képekkel összekapcsolva.

A bevezető szövegeket Zakariás testvér a lelkigyakorlatokon elmondott, szemlélődő imádságról szóló elmélkedéseiből vette, melyek a Katolikus Egyház Katekézisének struktúráját követi.

Osztie Zoltán kérdésére, hogyan jelenik meg a pusztai atyáknál, a szerzetesi hagyományban a csönd és annak a hatása, Baán Izsák perjel Szír Szent Izsákot idézte:

A szavak az e világnak az eszközei, a csönd pedig az örökkévalóságnak a misztériuma.”

Az Isten „Fiában, az egyetlen kimondott szóban kommunikál velünk”. Ahogyan ő szól hozzánk, az paradox módon egyszerre szó és csönd. A középkorban pedig Damiáni Szent Péter írja a bibliaolvasásról, a lectio divináról: mint amikor szélcsendben egy tiszta vizű hegyi tóba beledobunk egy kavicsot, a hullámok az egész tó felszínét megmozgatják, és onnan visszaverődve egy mintázatot rajzolnak, így van ez, amikor az ember a belső csendjében engedi, hogy az Isten szava elhangozzék, megszólítsa őt. Ez volna

a Bibliával való imádság lényege, hogy felkaroljon minket, és átrajzolja a lelkünk mintázatait.

A kérdésre, hogyan hatott életére ennek a kötetnek a megszületése, Zakariás testvér elmondta: a legfontosabb üzenet, hogy a csönd az ő számára nem önmagában való dolog. Van a külső zaj és a külső csönd, a világnak a zaja és a csöndje; létezik az eggyel beljebbi csend is, amit én magam tudok megtalálni; van azonban mindannyiunkban a csend, ami az Istennek a bennünk való léte, megmutatkozása, feltárulása.

Isten nyelve a csönd.

Amikor a szemlélődő imádságot próbáljuk megtanulni, akkor Isten nyelvét is igyekszünk elsajátítani. Legalábbis állást kell foglalnunk abban, hogy a mi saját emberi nyelvünkön próbálunk Istennel vagy Istenről beszélni, vagy pedig hagyjuk, hogy megtanítsa a csöndben azt a nyelvet, amellyel értésünkre adja, hogy ő kicsoda, és mi a terve velünk. És ez az imádságon keresztül történhet meg. Zakariás testvér elmondta: még jobban elmélyítette bakonybéli kötődését ez az album.

A kiadvány feltárja a csetlő-botló, istenkereső embert, és rádöbbent bennünket:

Isten úgy szeret minket, amilyenek vagyunk, a magunk tökéletlenségében. Az Istennel való találkozásra mindig a most, a jelen idő alkalmas.

Baán Izsák kifejtette: a mai világban a soktól való szenvedés az, ami az embereket egyre inkább elárasztja. A lehetőségek, a szavak, a képek, az élvezetek olyan szintű túltolása van, ami nem a boldogsághoz vezet. Különösen döbbenetes, hogy a legfiatalabb korosztály az állandó ingerszükséglettől nem tud emberibb emberré növekedni, a tanulmányaikon is látszik, hogy milyen súlyos károkat okoznak azok a kütyük, amiket a kezükbe adunk.

Az emberiség eljutott odáig: az életben maradás záloga az, hogy el tudunk-e hordozni ürességet.

A jézusi esemény döntő mozzanata: Isten azt választotta a megváltás eszközéül, hogy Jézus szeretetből elszenvedi a legnagyobb ürességet, a halál csöndjét.

Ma pedig mindenki menekül az elszenvedett ürességtől.

A könyvvel azt szeretnék üzenni, hogy Bakonybél egyfajta menedék.

„Álljatok meg, és ismerjétek el, hogy az Isten én vagyok” – ahogyan a zsoltár mondja, vagy egy másik fordításban: „Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy az Isten én vagyok.” Az az ember, aki istennek képzeli magát, miközben végtelenül törékeny, és a saját vesztébe rohan, kell hogy találkozzon az ürességgel, a csenddel, ahhoz, hogy emberhez méltó életet élhessen. Bakonybél ezt szeretné közvetíteni az emberek felé, a maga csöndjével, szelídségével.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír