Száz éve kapta meg Pio atya a stigmákat

Pio atya sebei utat mutatnak, olyanok, mint egy hang, amely két dologról beszél nekünk: Isten szenvedéséről és az ember szenvedéséről. Olyan dolgok ezek, amelyekről nehéz beszélni, de nehéz meghallgatni azt is, ha más beszél róla. Nem szeretjük hallani, mert provokálnak, a szívünk mélyén rejlő kérdéseket feszegetik, amelyek időnként nyugtalanító módon előtörnek, felráznak nyugalmunkból – mondta a száz évvel ezelőtti eseményre emlékezve Maurizio Placentino kapucinus szerzetes, a Kisebb Testvérek Rendje Sant’Angelo e Padre Pio tartományának tagja.

A szeptember 20-ai megemlékezés, amelyen a kapucinus tartomány szinte minden szerzetese részt vett, három helyen zajlott. Először azon a helyen gyűltek össze a régi templom kórusában, ahol Pio atya megkapta a stigmákat. Ezt követően körmenetben vonultak az 1959-ben felszentelt Kegyelmek Anyja-templomba, magukkal hordozva a kórus antik, fából készült keresztjét, a misztikus esemény csendes tanújaként. Végül magukkal vitték a keresztet a szentről elnevezett altemplomba, ahol a szent életű szerzetes aznap viselt ruhájával együtt letették Pio atya teste mellé.

„Az a pillanat nemcsak Pio atya testét és küldetését érintette, nem is egyszerűen a kolostorunk vagy a kisváros történetét, hanem az egész Egyház, az egész világ kapott egy jelet, amely felkelti a figyelmét, kérdéseket ébreszt benne. Olyan misztérium ez, amely az egész világot magába foglalja, de gyakran rejtve marad, nem foglalkoznak vele: ez a misztérium pedig nem más, mint Krisztus szeretete az emberiség iránt. Azok a jelek, azok a sebek egy sebzett világba érkeztek, egy olyan korban, amelyre a háború, a szenvedés nyomta rá a bélyegét, tele volt feszültséggel és újabb baljós események jeleivel” – fogalmazta meg Pio atya száz éve történt stigmatizaciója kapcsán Maurizio testvér.

Forrás és fotó: Famigliacristiana.it

Magyar Kurír
(tzs)