Székely János segédpüspök ezüstmiséjét ünnepelték a Margit körúti ferenceseknél

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az Országúti Ferences Plébánián bemutatott ünnepi szentmise kezdetén Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának és Cigánypasztorációs Bizottságának elnöke szeretettel köszöntötte Erdő Péter bíborost, a paptesvéreket, szerzeteseket, családja tagjait, régi ismerőseit, cigány testvéreit és a Mária Rádió hallgatóit.

Kiemelte, amikor valakit meghív az Isten, nem valamit akar tőle: őt magát akarja; különleges megpecsételtség, amikor az Úristen valakit megérint, betölt. Elmondta, kicsi gyermekként már élt a vágy benne, hogy szerzetes legyen – bár kertész is szívesen lett volna; azt tervezgette, a kert végében lesz egy kicsike cellája.

Hálát adott, hogy igent mondott erre a hívásra, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették az úton; mindenekelőtt szüleinek szeretetükért, hitükért; a ferences atyáknak, tanárainak – köztük Tarjányi Bélának, aki vállalta az ezüstmise szónoki feladatát –, cigány testvéreinek szeretetükért, lelkesedésükért, a bíboros atyának bölcsességéért. Hálát adott érte, hogy nap mint nap jókedvű adakozóként adhat, adhatja magát, szolgálhat.

Tarjányi Béla a homíliában elmesélte, amikor fiatal korában édesapjával a földeken dolgozott, mennyire várták mindig, hogy édesanyja a földek végén belefújjon a sípba, jelezve, hogy itt az ebéd és a pihenő ideje; ilyenkor édesapja mindig azt mondta: „Na, hála Istennek, jól haladtunk.”

Hálát adott Istennek, aki irányította az ezüstmisés lépteit, segítette munkájában; hálát adott Székely János szüleiért, tanáraiért; majd később, a tanítás éveiben tanítványaiért – azt kívánta, amit Székely Jánostól hallottak, az ő arcán láttak, az termést hozzon. Elmondta, különös öröm számára, hogy az ezüstmisés írásba is foglalta a tanítását magyarul és angolul is Az Újszövetség teológiája című könyvében.

Hálát adott XVI. Benedek pápa bölcsességéért, hogy meghívta a pásztorok közé; ettől kezdve százak kapták meg Székely János kézföltétele által Isten lelkét.

Felidézte, milyen sokat tesz az ezüstmisés az egyház különböző közösségeiért, különösen a Szociális Testvérekért, a Cursillo mozgalomért; legyenek ők hegyre épített város, világító lámpás – fohászkodott a szónok. Kiemelte, „csodálatos vonása” Székely János püspöki életének, hogy az elhagyatottakért sokat tesz, köztük a kárpátaljaiakért és a magyar cigány társadalomért, akikkel megértő, elfogadó, ajándékozó szeretettel törődik.

Tarjányi Béla megemlítette, a Mária Rádión keresztül is számtalan ember követi Székely János tanításait – értük is fohászkodott, hogy nyíljon meg szívükben a hit kapuja.

Végül visszatért gyermekkora hétköznapjaihoz, amikor a pihenő végeztével visszaindultak a földekre, és édesapja így fohászkodott: „Isten, segíts!” Erőt kívánt az ezüstmisésnek a további szolgálathoz, és felidézte papi jelmondatát: „Mindenki Őérte él” (Lk 20,38) – hangsúlyozván, hogy Székely János ezt mutatja, erre vezeti a rábízottakat, ráadásul mindezt jókedvűen tudja tenni.

Tarjányi Béla a napi evangélium kapcsán elmondta, ez, a tékozló fiúról szóló példabeszéd a kedvenc példabeszéde; és hogy mindig azt gondolta, valójában igaza van az idősebb fiúnak. Jogos lenne, amit az öccse kér, hogy megtűrt béresként fogadja vissza az apja – de az apja már régóta várta őt... Nincs szemrehányás, csak öröm és ünnep.

A szentmise zárásaképp Erdő Péter bíboros is hálát adott a huszonöt évvel ezelőtti papszentelés kegyelméért. Elmondta, ha az emberéletet 25 éves periódusokra osztjuk, az első 25 év a felkészülés ideje; a második 25 év a munkáé, az alkotásé; a harmadik 25 év a kiteljesedésé, amikor megérik a termés, itt a szüret ideje; végül a negyedik 25 év hozhat még gyümölcsöket, de főleg magát az embert érleli.

A főpásztor beszélt arról, mennyi szín jelenik meg Székely János szolgálatában, köztük a szegények, a romák, a különböző könyvei, a lelkiségi mozgalmak, a katolikus média támogatása, a nemzetközi jelenlét különféle események kapcsán. Elmondta, milyen értékes segítséget nyújtott neki magának is Székely János számtalan esetben. Végül a bíboros egy monstranciát nyújtott át az ezüstmisésnek a főegyházmegye ajándékaként.

Köszöntötte az ünnepeltet egykori szentendrei matematikatanára, Kiss Menyhért OFM is, felidézve azt az időt, amikor még a most ezüstmiséjét bemutató Székely János felől édesanyja érdeklődött az iskolában: „Jánoskával van-e probléma?” Örömét fejezte ki, hogy van náluk végzett püspök is: „veled tudtuk a becsületgólokat berúgni” – fogalmazott. Megemlített egy bizonyos, az Arany Dániel-versenyre szánt dolgozatot, melybe hatványkitevő helyett „hitványkitevőt” írt az ezüstmisés – aki, mint volt tanára elmondta, a rózsadombi ferenceseknél és itt, a Margit körúton is ministrált gyerekként; és Kolos atyával, az akkori igazgatóval nagyon szorítottak, hogy legyen belőle ferences. „Örülünk, hogy a ferences szíved megmaradt” – fogalmazott. Elmondta, régen úgy érezték, „te vagy a miénk”, most meg inkább úgy: „mi vagyunk a tiéd” – a hajdani diák viseli már gondját egykori tanárainak.

Köszöntötték Székely Jánost és hálát adtak érte az egész magyarországi cigányság nevében, s egy Boldog Ceferino képmásával díszített miseruhával ajándékozták meg; majd köszöntötte a Cursillo mozgalom, a Mária Rádió.

Székely János elmondta, szeretné mindezeket továbbítani a szüleinek, valamint mindazoknak, akik segítették – és legfőképp Krisztusnak. A liturgia végeztével ezüstmisés áldást osztott.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír