Autóbuszuk május 2-án, kora reggel indult útnak az érdi Marianum Általános Iskola és Gimnázium elől. Megálltak Székesfehérváron és Móron. Az így immár teljessé vált zarándokcsoport útközben megcsodálhatták a melki apátságot és Maria Taferl kegyhelyen a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére szentelt bazilikát. Ferenc atya részletesen elmesélte nekünk a kegyhely történetét, sok érdekességet is megemlítve. Következő állomások már az úticél, Passau volt.
Vendéglátóik nagy szeretettel fogadták őket. Vacsora után esti városnézésre indultak. A csoport lelkivezetője, Hajdu Ferenc püspöki helynök megmutatta a város főbb nevezetességeit, mindenhez kis történetet fűzve. Az első napot szállásuk tornatermében játékos ismerkedéssel zárták.
Másnap reggel idegenvezető ismertette interaktív módon Passau történetét, majd hajóra szálltak, és a vízről is megcsodálhatták a meseszép várost. Ebéd után megtekintették a dómot. Ezt követően Mariahilfbe, Passau hegyre épült kegytemplomába mentek – egy zarándoklépcsőn. Csendben imádkozva vitték kéréseiket, örömüket, bánatukat, hálákat a mindig Segítő Szent Szűz elé. A kis templom kegykép ismerős volt számukra, hiszen Bodajkon, hazánk ősi zarándokhelyén, a bodajki Segítő Szűz Mária-kegytemplomban e képnek másolata látható. „Mindkét hely különleges nyugalmat és békességet áraszt, ahol testünk-lelkünk megpihenhet, ahol elcsendesülhet minden bennünk dúló vihar, ahol letehetjük minden bajunkat, problémánkat, életünk fájdalmait és kudarcait, mert biztosak lehetünk abban, hogy Égi Édesanyánk közbenjár értünk, hiszen imával minden könnyebb” – írták beszámolójukban a zarándokok.
Kis szabadidő után a Niedernburg-kolostor templomában szentmisén vettek részt, melyet Boldog Gizella tiszteletére mutattak be a jele lévő atyák. Boldog Gizellához imádkozva segítő közbenjárását kérték Magyarországra is. Este, a zarándokházba visszaérve folytatódott az előző napi játék.
Csütörtökön reggel búcsút vettek vendéglátóiktól és Passautól. Útközben megálltak Altöttingben, Bajorország szívében, ahogy a városkát Szent II. János Pál pápa nevezte. A nyolcszögletű kegytemplom, benne a Fekete Madonna hársfából készült kegyszobrával, különleges szent hely. Számtalan hálatábla bizonyítja a Szűzanya segítő közbenjárását. A kegykápolna mellett lévő örökimádás templomban koszorút helyeztek el Wilhelm Schraml egykori passaui püspök sírjánál. Megismerhették Szent Konrád testvér, az egyszerű kapucinus szerzetes életét; láthatták Tilly gróf sírját és lovasszobrát is.
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Fotó: Hajdu Ferenc
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria