Székesfehérváron tartotta országos konferenciáját a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága

Hazai – 2024. szeptember 19., csütörtök | 14:59

Székesfehérváron, szeptember 13. és 15. között Egység és békesség Jézusban címmel tartotta 27. országos konferenciáját a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága (KOMT). Az orvosokat, más egészségügyi dolgozókat és egészségügyi tanulmányokat folytatókat egyesítő szervezet programjára hazánkból és a határon túlról is érkeztek résztvevők.

A KOMT 1989-ben alakult meg. A felekezetközi keresztény egészségügyi szervezethez először orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek csatlakoztak, napjainkban azonban minden, Krisztust követő egészségügyi dolgozó előtt nyitva áll. A szervezet által a különböző generációk is összekapcsolódnak, hiszen tagok lehetnek hallgatók, rezidensek, aktív dolgozók és nyugállományba vonultak egyaránt.

A társaság Székesfehérváron rendezett 27. konferenciája Egység és békesség Jézusban címmel zajlott. A tanácskozás küldetése, hogy a különböző környezetből érkező keresztények egységet alkotva sugározzák Jézus szeretetét, hiszen manapság mindennél nagyobb szükség van az egységre, a békességre – hangzott el a a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott megnyitón.

Spányi Antal megyéspüspök köszöntőjében hangsúlyozta: a keresztény orvosnak a feladata nem csak az, hogy megoldást találjon egy konkrét panaszra, a fájdalmat csillapítsa és elviselhetővé tegyen bizonyos állapotot. Ennél többet kell tennie: gyógyítania kell a beteg lelkét, enyhítenie kell a test nyomorúságait amennyire csak lehetséges, vagy igyekeznie kell elfogadtatni azt is, amin nem lehet változtatni.

A keresztény embernek küldetése, a keresztény orvosnak pedig hivatása van. 

A keresztény orvos számára a test egészségének megtartása párosul a lélek megtartásával, ez a kettő összefonódik a gyógyításban – fogalmazott Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője.

Önök egy olyan hivatást folytatnak, ahol a lelket és a testet is van alkalmuk gyógyítani, szolgálni, és ehhez a Gondviselés támogatását kérik a mindennapokban”

– emelte ki köszöntőjében Cser-Palkovics András polgármester.

Hozzátette, hogy manapság nagyon is aktuális beszélni a kereszténységről, a békességről, az egységről és a szeretet üzenetéről. Az orvosok egy olyan szakmacsoporthoz tartoznak, melynek tagjai mind a mai napig hitelességgel rendelkeznek az emberek előtt, hiszen az egyik legféltettebb értékünket, az egészségünket bízzuk rájuk. „Higgyenek magukban és higgyenek hivatásuk erejében!” – hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere.

Teljesítményvezérelt, elgépiesedett világ felé tartunk, vagy már abban is vagyunk.

A KOMT közösségének feladata, hogy megtalálja az ember, az orvos és a páciens helyét a jelenlegi és a jövőbeni világban.

Ehhez kell a hit, az összetartás és minden, amiről a mostani konferencia szól – mondta a megnyitón Bakos Gábor, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója.

Nagyon fontos, hogy a helyünkön legyünk. Jézus Krisztus a békességünk forrása, és mindenre megadja a választ. Mindannyiunknak terve van Istennel”

– fogalmazott a konferenciát megnyitó köszöntőjében Molnár Márta, a KOMT elnöke. 

A KOMT rendezvényén szó volt többek között a megbocsátásról, a harag kezeléséről, ezek fiziológiai hatásairól, az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók közötti kapcsolatokról, a halállal való megbékélésről és a boldog halál kegyelméről.

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Kiss László

Forrás: Szekesfehervar.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria