Az Opus Dei, a Katolikus Egyház személyi prelatúrája kollégiumot tart fenn lányok számára Budapesten, a Kökörcsin utcában. A tizennyolc férőhelyes Fenyvesliget Kulturális Központ jelenleg egyetemista lányok és Opus Dei tagok otthona, emellett pedig heti rendszerességgel tartott lelkigyakorlatok, előadások, gyerek- és ifjúsági klub, illetve konferenciák helyszínéül is szolgál.
Egy hétfő délután látogattunk el az intézménybe, hogy megismerjük az ott lakók életét. Kik ők, honnan jöttek és hova tartanak, mit ad nekik a kollégiumi lét és az őket befogadó közösség, az Opus Dei? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
A Kökörcsin utcai épületben egy nagyobb csapat fogad minket, vannak köztük Opus Dei-tagok, jelenlegi és visszajáró kollégisták. Az Opus Deire jellemző igényességgel berendezett, családias nappaliban beszélgetünk. Közvetlen, vidám a hangulat, a fiatalok a beszélgetésben megnyílnak, szavaikból sugárzik, hogy szeretik ezt a helyet, a végén pedig már ismerősként kísérnek végig bennünket az épületen, hogy megnézzünk egy-egy szobát, a kápolnát, az étkezőt, a teraszt, a teakonyhát.
Az Opus Dei a Katolikus Egyház intézményeként arra ösztönzi az embereket, hogy keressék Istent, találkozzanak vele a munkában, a családi életben és minden hétköznapi tevékenységben. Szent Josemaría Escrivá de Balaguer (1902–1975) 1928-ban alapította az Opus Deit. Üzenetének kulcsa a munka megszentelése, az imádság és a mások iránti szolgálat, az élet egysége, s mindenekelőtt annak felismerése, hogy Isten és az Egyház gyermekei vagyunk. Az Opus Dei nagy családjához öt kontinensen, 69 országban 93 600 tag tartozik, 98 százalékuk világi, 60 százalékuk nő, 40 százalékuk férfi. A többség (73 százalék) házas, 2–3 százalék pap, a többiek cölibátusban élő világiak.
A statisztikák szerint Európában a legerősebb a közösség, itt él a tagok 54 százaléka, míg Amerikában 36, Afrikában 4, Ázsiában 4,5 százalék. Az alapítót 1992-ben boldoggá, 2002-ben szentté avatták. Az Opus Dei 1990-ben kezdte meg tevékenységét Magyarországon. (Forrás: www.opusdei.hu)
Dér Katalin négy éve gyógypedagógiát tanul, alapvégzettsége szerint közgazdász. Csimma Ágnes a Külkereskedelmi Főiskola után szakfordítói és tolmácsvégzettséget szerzett, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán (ITK) dolgozik nemzetközi koordinátorként. Ők ketten numeráriák, „világi hívőként cölibátusban élve Istennek adták az életüket” – fogalmaz Katalin. Szolgálatuk helye a világ, munkájukban, mindennapi tevékenységükben folytonosan keresik a kapcsolatot Istennel, embertársaikkal, és a megtapasztalt szeretetet igyekeznek továbbadni.
Haála Judit szupernumerária, ő házasként tagja az Opus Dei családnak. Két gyermeke kollégista volt, velük együtt ismerte meg az Opus Dei lelkiségét. A képzések, lelkigyakorlatok segítették abban, hogy felfedezze a hivatását. Judit a kommunikációban segíti a közösséget. Julianna jelenleg művészettörténetet tanul, ő ugyancsak szupernumerária. Még általános iskolásként került a közösség közelébe, s azóta egyre fontosabb része az életének ez a lelkiség.
Borbála két éven át élt a kollégiumban, a Pázmány Információs Technológiai Karán végzett. „Az egyetem oldalán találtam rá a kollégiumra, és fontos pont lett a felnőtt életemben” – mondja. Legutóbb előadást tartott a kollégistáknak és barátaiknak az Ugandában töltött háromhetes önkéntes munkájáról. Anna jogász, nemzetközi joggal foglalkozik. Egyetemi évei alatt végig a kollégiumban lakott, ő is szívesen tart előadást aktuális témákról bármely korosztálynak.
Dóra hittan–magyar szakos hallgató a Pázmányon. Egy albérletben töltött év után került be a kollégiumba. „Olyan helyet kerestem, ahol van egyházi közösség. Itt megfogott a családiasság, és az, hogy aktív a hitélet, és lehetőség van a fejlődésre ezen a téren.”
Mercédesz egy hónappal ezelőtt költözött be. A kollégiumot a programokon keresztül már korábban megismerte. Lelkipásztori munkatárs szakon tanul, éppen a szakdolgozatát írja.
Lili a második évét tölti a kollégiumban, a Pázmány-egyetem joghallgatója. A miskolci Jezsuita Gimnáziumban végzett, belenőtt a rendszeres hitgyakorlásba, és egyetemistaként is kereste ennek lehetőségét. „A közösség szeretete végigkíséri az életemet. Amikor kiszakad az ember az otthoni közegből, hirtelen nem tud hová kapaszkodni, idegenséget él meg. A kollégiumban közösségbe kerültem, gyorsan barátokra találtam” – mondja.
A nagykanizsai Maja elsőéves, az ELTE angol–német tanári szakán tanul. „Nincs testvérem. Budapestre kerülve szerettem volna olyan helyen lakni, ahol nyugodt körülmények várnak, amikor hazaérek, és tudok tanulni. Megnéztem a kollégiumot, megtetszett, úgy éreztem, álom lenne bekerülni ide. És sikerült, felvettek.”
Sarolta szülésznő lesz, ő nem kollégista. Évek óta közel áll hozzá az Opus Dei közösség. Élt már hasonló kollégiumban Kanadában és Új-Zélandon. A budapesti központba a programok és a barátok vonzzák.
A kollégiumban olyanok a körülmények, mint egy szerető családban. Kényelmes itt élni: mindenkinek saját fürdőszobás szobája van, biztosítják a reggelit és a vacsorát is. Az utóbbi közös étkezés, ilyenkor együtt vannak és beszélgetnek a kollégisták és a numeráriák, elmondják, kivel mi történt aznap. A programok egyébként fakultatívak, mindenkire rá van bízva, mire szán időt. Hetente tartanak klubszerű együttléteket, van előadás, társasozás, filmnézés, adott egy kínálat, de a szervezők szívesen fogadják a lányok érdeklődése, ötletei szerinti programokat is. Anna azt mondja, szerette, hogy szóba kerülhettek az aktualitások is, és hogy nem volt tabutéma, jókat lehetett vitatkozni, és sokat tanulhattak egymástól.
A hitéleti alkalmak is nyitva állnak mindenki előtt. Minden reggel van szentmise, rendszeresek a közös imaalkalmak, és beszélgetős hittant is tartanak a lányoknak. Fontos események a közös ünneplések, a név- és születésnapok, a karácsony. Az önkénteskedés is gyakori, már a gyerekklubban is vállalnak szolgálatokat. A kollégisták segítettek Tiszabőn, a máltai Jelenlét program egyik kiemelt településén, és visszatérő látogatók Gödön, a máltai Gondviselés Házában. Nyaranta táborokat szerveznek, együtt vesznek rész országos és nemzetközi ifjúsági programokon.
Katalin és Ágnes szervezik a kollégisták életét. „Örülünk, ha a fiatalokat már a tervezésbe is be tudjuk vonni. A témák tekintetében elvünk, hogy az kerüljön terítékre, ami aktuális, és ami érdekli a kollégiumban élőket. Ez a korosztály most készül a jövendő életére. Törekszünk arra, hogy szép női példákat lássanak különböző életállapotokból és szakterületekről” – mondja Katalin. Ágnes hozzáteszi: „Tudatosságot közvetítünk, azt, hogy lehet egyszerre anyának lenni és a szakmánkban is helytállni. Szeretnénk segíteni abban is, hogy a lányok magabiztosabbak legyenek, és szabadon hozzák meg a döntéseiket.”
Az Opus Dei fiúknak is tart fenn kollégiumot, így adódik a kérdés, hogy vannak-e közös programok, milyen a kapcsolat a fiúk és a lányok között. A numeráriák úgy fogalmaznak, az a koncepciójuk, hogy mindenkinek a személyes fejlődéséhez járuljanak hozzá. Úgy gondolják, az a legfontosabb, hogy az ember egyénileg jól legyen, mert ha jól érzi magát, ha fejlődik, megerősödik, akkor jobb esélyei lesznek egy jó párkapcsolat kialakítására is.
Mint mondják, nagy öröm nekik, ha egy kollégista bemutatja a vőlegényét, vagy ha meghívót ad az esküvőjére, a gyereke keresztelőjére. „Többen innen mentek férjhez, és az is nagyon jó, amikor a kollégiumból közösen megyünk esküvőkre.”
Julianna megemlíti a Személyes küldetés elnevezésű programot, amelyet az esettanulmányok módszertanára alapozva külföldön indítottak el Opus Dei tagok. Ez a fiatalokat megcélzó kurzus a hétköznapi életben előforduló helyzetekkel foglalkozik, a főbb témák között szerepel például a párkapcsolat, a döntés, a család, az állampolgárság, a szakma, a barátság. A középpontban mindig egy problémát felvető eset áll, amit kiscsoportban vitatnak meg, majd az itt született konklúziókat egy moderátor vezetésével közösen tekintik át. „Nagyon izgalmas a vélemények ütköztetése. Az ember rögtön látja, ha valakivel egy hullámhosszon van, és azt is, hogy milyen a másik értékrendje. Itt nincs egyetlen jó megoldás. Remek alkalom ez az ismerkedésre” – véli Julianna.
A numeráriák lelki életében helyet kap a közös reggeli ima, a szentmise, az esti lelkiismeret-vizsgálat a kápolnában. Mivel mindenki dolgozik, így napközben a rózsafüzér-imádságot és a lelki olvasmányt mindenki a maga időbeosztása, ritmusa szerint végzi. „Nagyon jó hazaérni egy nehéz nap után. Mi nemcsak egymás mellett élünk, hanem családként. A kollégisták is részei ennek a közös életnek” – mondja Ágnes.
Amikor arról beszélgetünk, hogy kinek mit jelent a kollégium és az azt működtető Opus Dei, mindenki mást emel ki. Egyvalamit azonban mindannyian megemlítenek: itt valóban lehetőség nyílik a találkozásokra, a beszélgetésekre. „Nem megyünk el szó nélkül egymás mellett, segítünk, amikor valaki beteg, amikor nehezen megy a tanulás. Ha benézek, szeretettel fogadnak, aki ajtót nyit, az, ha dolga van is, beszélget velem néhány percet. Őszinte érdeklődést érzek” – mondják egybehangzóan a lányok.
Judit az Opus Dei alapítója, Szent Josemaría Escrivá de Balaguer tanításában talált rá az útmutatásra, ami folyamatos ösztönzést jelent számára, és segíti az életszentségre való törekvésében. „Az embert könnyen elsodorja az élet, de ez a keret megtart.” Maja azt hangsúlyozza, hogy ide mindig hazajön, a kollégiumban mindig megkérdezik tőle, hogy van, és jó barátokra tett szert. „Nem gondoltam, hogy ennyire megtalálom itt a helyem az albérlet után” – mondja Dóri, Mercédesz pedig a szabadság és a közösség egyensúlyát dicséri. A három évvel ezelőtt végzett Borbála elmondja, amikor jelentkezett ide, nem volt vallásos háttere. A kollégium inspirálta arra, hogy megkeresztelkedjen. Rendszeresen visszajár, tudja, itt számíthat a közösségre. Lili azt szereti, hogy a kollégiumban soha nincs rohanás, nyugalom uralkodik. „A vacsoránál megvárjuk, amíg mindenki befejezi az evést. Örömmel szánom rá az időt erre, aztán folytatom a dolgom.” Anna a következőket mondja magáról: „Kritikára hajlamos vagyok, mindent megkérdőjelezek, ilyen a személyiségem. A kollégiumban megengedték, hogy ilyen legyek. Egyetlen program sem volt kötelező, és mindig feltehettem a kérdéseimet. Olyan emberré lettem itt, aki szeretne hozzáadni valamit a világhoz. Nagy dolog, ha az ember ilyen feltételeket kap és ilyen biztatást. Máshol nem tudtam volna ilyen jól tanulni. A mai napig köszönöm ezt.”
A kollégiumnak, ahogyan az Opus Deinek is, az a küldetése, hogy megtartó kereteket adjon, segítsen fejlődni a választott úton, és azt a szellemiséget közvetítse, hogy ki-ki tökéletességre és mélységre törekedjen az életnek azon a területén, ahová kerül.
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. május 11-i számában jelent meg.
Kapcsolódó fotógaléria