Személyes határaikról osztották meg tapasztalataikat a pécsi férfitalálkozó résztvevői

Hazai – 2024. február 6., kedd | 18:33

Az életünk biztonságát adó határokról és azok figyelmen kívül hagyásáról vagy éppen feszegetéséről szólt a Pécsi Egyházmegye férfitalálkozóinak idei harmadik szakasza, amelynek pécsi alkalmait február 1-jén és 2-án tartották a Magtár Látogatóközpontban.

A témáról Felföldi László pécsi megyéspüspök, a sorozat ötletgazdája és állandó előadója; valamint Iváncsits Tamás bólyi hitoktató, kántor beszélt.

A főpásztor bevezetőjében a gyermekkorban sokszor elhangzó, emlékezetes és jól irányzott atyai „nem”-re emlékeztette a jelenlévőket. Felföldi László püspök

a határok tudatos és észszerű kijelölését a férfi életének állandó feszültségeként nevezte meg.

Mint mondta, ezeknek a szabályoknak a megtartása és másokkal, olykor épp a családtagokkal történő betartatása, bizonyos területeken pedig a határvonalak kitolása sokszor fájdalmas és nehéz feladatként jelenik meg az életünkben. Ugyanakkor a nem körültekintően kijelölt határok átlépése vagy éppen a meglévő határok át nem lépése életben maradásunk feltétele – figyelmeztetett a szónok.

A találkozó első előadója, Iváncsits Tamás szerint határaink a józan ész fényénél megfogalmazott célokhoz igazított korlátok. Az előadó a való életből merített példákkal szemléltette a személyes határok ismeretének fontosságát, karizmánk és képességeink megfelelő módon történő használatát. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy

saját teherbírásunk védelme érdekében ne váljunk lustává és önzővé, fizikai nehézségek ne képezzenek kifogást vagy akadályt céljaink megvalósításában.

Mint fogalmazott, Jézus is kiterjesztette határait, a szeretet határait pedig a végtelenségig kitágította azzal, hogy magára vette bűneinket: „Isten Fia eljött és magára vette testünket, a bűntől azonban mentes maradt” (vö. Róm 8,3).

Felföldi László előadásában kiemelte, hogy a teremtés rendjében az Isten az embernek szabadságot, szabad akaratot adott, így az embernek lehetősége van saját határainak tágítására.

Ez az akarat a püspök szerint a mai társadalom fiatal felnőttjeinek életéből hiányzik:

a fiatalok jelentős hányada nem hoz önálló döntéseket, nem mernek kilépni a kényelmes életterükből, nem feszegetik határaikat, hogy elinduljanak a családalapítás, a saját életük útján.

A főpásztor Jézus és a tanítványok három éven át tartó kapcsolatára utalva kiemelte,

Jézus három évig feszegette hitük határait.

A legnagyobb határátlépések egyike az utolsó vacsorán történt, amikor Jézus megtörte a kenyeret: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” (vö. Mt 26). Ezzel a cselekedetével átléptette a tanítványokat annak a határán, hogy nem az a lényeges, amit látnak (a kenyér), hanem az, ami mögötte van (Krisztus teste). Ebben az értelemben

a szentmise az ember egyik legnagyobb határfeszegetése

– mutatott rá beszédében a püspök, majd hozzátette, a tanítványok másik nagy határfeszegetése Jézus mennybemenetele volt: Jézus átment egy másik létbe, melyet követően persze mindenhol jelen van, a láthatóságának határaiból lett láthatatlanság a tanítványok és immár a mi számunkra is.

Ezek a határfeszegetések segítették a tanítványokat és segítenek minket is korlátaink és határaink leküzdésében, melyek közepette is Jézus itt van mellettünk, ezért töltse el öröm és remény szívünket, minként a tanítványok szívét is, akik Jézus Krisztus mennybemenetele után megértették, hogy nem kell látni és hallani Jézust ahhoz, hogy érezzék, velük van, hogy emberi korlátaink között is velünk van – zárta előadását Felföldi László püspök.

A találkozóra érkezett férfiak közül többen az Exodus nevet viselő, 90 napon át tartó, világszerte alkalmazott lelkigyakorlat résztvevői voltak, akiket Felföldi László rögtönzött tanúságtételre invitált. A férfiak megosztották, hogy a lelkigyakorlat a Kivonulás könyve nyomán abban segíti őket, hogy megtapasztalják, az életüket befolyásoló korlátok feszegetésével a korlátok nélküli lelki szabadság irányába mozdulhatnak el.

A férfitalálkozó harmadik évada az alábbi időpontokban és helyszíneken folytatódik: Mohács (február 9., 18 óra), Szekszárd (február 16., 18 óra), Paks (február 23., 18 óra), Tamási (március 1., 18 óra), Dombóvár (március 8., 18 óra), Szigetvár (március 22., 18 óra).

A korábbi férfitalálkozókról készült összefoglalók ITT találhatók.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria