Szennyet nem tűrő szárnyak – Petrőczi Éva A füst vállalása című kötetéről

Az ilyen poétikai ethosz akkor is társadalmat és irodalmat emel, ha sem a társadalmi zöm, sem az irodalmi divatirányok nem tudnak – vagy nemigen vesznek tudomást – róla. Más korszakok levegőjét lélegzik ezek a szavak, az angolszász kultúrkör protestáns közép- és újkora lebeg át a verstan keskeny ablakain. A historikum itt nem muzeális tartomány, hanem eleven, éltető tér.

Klasszikus esztétikum, mégsem klasszikus alaktan a Petrőczi Éváé: egyénien természetes versbeszédét – már a kezdetektől – keresetlenül puha jambusok, finoman elszórt asszonáncok szemérme díszíti. Ezt gyűjteményes kötete, a Könyörgés, márciusi hóban (2021) ötödfélszáz oldalon tárja elénk. Ars poeticái is ennek az öntudatos alázatnak a hangján szólnak: „vers, érted a Holdat / Nappá melengetem” (Ezredvégi vers); „patakparti malmában / megbúvó, / türelmes / vers-ványoló” (A mátrai kallós malomnál); „Én óbeszélül írok verset, / magyarul, Arany János nyelvén” (Stílusom) – fohászos szándékait is innen forrásozó tisztaság fürdeti: „Épüljön Neked / hálatemplom. / Nincs bennem egyéb gondolat” (Könyörgés, márciusi hóban).

Ég felé nyitott, de föld felé adakozó versek csokra A füst vállalása is. Kemény kötés és meditatív borító (a szerző fotója a vedresábrányi református templom átfénylő bensejéről) sugall külalaki komolyságot; s valóban: mintha szakrális térbe lépnénk a kötetet föllapozván. A szerzői előszóból kiderül: egy esztendő lefolyásában, 2021 és 2022 márciusa közt születtek a versek; a koronavírus-járvány és a szomszédságunkban dúló háború tematikusan is átszínezi a költeményeket. Igen sötét tónusokkal. Mégsem komor ez a versvilág (pedig a múltak előtt tisztelgő művek mellett rekviemek is helyet kapnak benne). Nem, hiszen metafizikai létbizalom, hitvalló költészeti tudás és helyet, hazát, kultúrát dicsérő szólamok sugarazzák át; a magyar és angolszász puritanizmus kutatója a saját költői gyakorlatában mintha kegyességi hagyományokat kívánna folytatni, poeta doctusként mutatva példát oltalomkeresésre, oltalomtalálásra.

Köznapi eseményeket, személyes és történelmi emlékeket, kulturális motívumokat és vallási-hitéleti vonatkozásokat elegyít össze költészetté a tartás és kitartás csöndes etikája. A páncél vissza-visszatérő motívuma a védelemnek nemcsak a szükségességét, de a lehetőségét is nyomatékosítja: „Ő nem volt karcsú, / nyalka hispán lovag, / mint a pökhendi Károly, / de egyetlen Urától / míves, romolhatatlan / páncélt kapott: a Bibliát” (Csak nézte Luther…); „a hit páncélja / nem hagy földre rogyni” (Mikesünknek anyja…). A mondattan eszköztelen pátosza, az ajánlások és megszólítások rendje a beszéd méltóságát, egy „öregkori éden” (Kívánság) bölcsességét szegezi szembe a pusztulás mindenkori személytelenségével. E versvilágban traumák után is „egy angyal próbálgatja / szennyet nem tűrő szárnyait” (Kis Eliot-változat) – nem csoda, minthogy a költemények formanyelvét az apácarácsok hálózata jelölte ki: „Páratlan, pontos, / szépek szépe szép, / láthatatlan illesztéseik / sora verseim mintája volt. // (Ne látsszék semmiképp, / az anyag, s formálója / hogyan, s miként kínoztatik!)” (Apácarácsok elégiája).

A harangvirág és a szarvasok példázatos motívuma azt jelzi mindeközben, hogy a versek nemcsak Istentől, de az Isten teremtette élővilág névtelen hőseitől is inkább a gondolkodás előtti reményt, mintsem a gondolat nélküli túlélőképességet tanulnák el: „Harangvirág-gyermekhangok / csengettyűjét várja-várja, / sóvárogja a fülünk: / meg ne szökjön a világ, / s a maradék ifjúság” (Krónika); „Szarvast, őzet / hogyha látok, / remélek egy jobb világot, / nyugtató, zsoltáros békét, / ahol nincs rúgás, tülekvés, / legfeljebb közös menekvés. […] Kifutni magukból / éhséget, rettegést, / ezért a végtelen vágta” (Baranyai szarvasrudli…).

A „sebektől szaggatott anyatest / és lélek” (Tíz napja hurcolom) mariupoli tragédiája felé az irodalom jóvátételi ígérettel nem, csak a mindenekbe vetett, szelíd bizalommal fordulhat. „Mert semmi sem szebb, mint egy olyan arc, amelyet beragyog a bizalom és a szelídség. A szépség misztériumot rejt magában, amely végeredményben Isten szépsége” – írja Olivier Clément (Taizé. Értelmet találni életünknek, ford. Merza Edit, Pechan Szabolcs). Petrőczi Éva költészetének éppen ilyen arca van.

Petrőczi Éva: A füst vállalása. Új versek.
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2022.

Szerző: Halmai Tamás

Fotó: Fekete Sas Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. október 16-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.