Szent Atanáz-nap – Tudományos szimpozion Nyíregyházán a Filioque-betoldás történetéről

Hazai – 2025. január 9., csütörtök | 15:02

A nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola január 17-én tudományos szimpoziont szervez A Filioque-kérdésről címmel. Előadást tart Giulio Maspero, a római Szent Kereszt Pápai Egyetem Teológiai Karának dékánja, Felipe Suárez Izquierdo, az Augustinianum Pápai Patrisztikus Egyetem tanulmányi igazgatója és Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke.

2025-ben az egész világegyház megemlékezik a Niceai Zsinat 1700. évfordulójáról. Ezen és a következő, Konstantinápolyban megrendezett egyetemes zsinaton fogalmazták meg egyházatyáink keresztény hitünk alapjait, a minden egyes Szent Liturgián elimádkozott hitvallást.

A filioque (latinul: ’és a Fiútól’) az Egyház történetében úgy vált híressé mint betoldás a nicea-konstantinápolyi hitvallásba, ahol a Szentlélekről eredetileg az állt, hogy „az Atyától származik”. A nyugati Egyházban a 8. század végétől úgy vallják, hogy „az Atyától és a Fiútól” származik.

Forrás: Magyar katolikus lexikon

Ugyanebben az évben ünneplik a Görögkatolikus Papnevelő Intézet és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola alapításának 75. évfordulóját is. Az 1950-ben Dudás Miklós püspök által csodás módon megalapított intézmény töretlenül végzi feladatát, az Egyház szolgálatára áldozópapokat nevel.

Az évfordulókhoz kötődően az intézmény 2025. január 17-re tudományos szimpoziont szervez a hitvallásba később bekerült „Filioque”-betoldás történetéről és hatástörténetéről.

Az előadások utáni fórumon lehetőség lesz kérdéseket is feltenni. Az ünnepi konferencia vecsernyével és házszenteléssel fejeződik be, melyet Kocsis Fülöp metropolita végez.

Az eseményre mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

A részvételi szándékot a rektorihivatal@szentatanaz.hu e-mail-címen kell jelezni 2025. január 15-ig.

A konferencia programja letölthető ITT.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye/Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria