Van-e helye a könnyűzenének a templomban? – Interjú a debreceni Dalárda közösség tagjaival

A Dalárda néhány tagja – Kovács Péter „Hosszúkás” (ezt a „művésznevet” még a hajdani káplántól, Iványi Lászlótól kapta) és felesége, Kovácsné Szabó Judit; Schaff Kálmán és felesége, Schaff Kálmánné Panni, aki egyben a Dalárda vezetője; Foltin Ernő, Baksáné Sára Katalin és Vasváry Zsolt a közösségük nevében mondták el véleményüket, gondolataikat.

Az interjúból kiderül: annak ellenére, hogy viszonylag zárt egy közösség, lehet befogadó. A Dalárda tagjai erőt tapasztalnak közösségükben, és azt, hogy a zene, az éneklés szinte átmossa a lelküket, felemeli őket péntek este a fáradtság ellenére is.

A közelmúltban egy debreceni orgona felújítása kapcsán a Géczy István debreceni kántorral készült interjúban felmerült a szakmában is sokat vitatott és gyakran feszültséget okozó kérdés: van-e helye a komolyzene mellett a könnyűzenének a liturgikus szolgálatban? A könnyűzene egyházzenei el nem fogadottsága abból fakad, hogy a művészi szinten való előadás gyakran megkérdőjelezhető. A mai napig vannak „konzervatívabb” templomok, ahol könnyűzenészek nem szolgálhatnak liturgián. Géczy István kántor osztja azon véleményt, hogy a minőségi könnyűzene méltó e szolgálatra. Mit mond a másik oldal?

Panni: Szent X. Piusz pápa óta tudjuk, hogy a liturgikus zene egyetemes, szent és művészi. Magyarországon vannak, akik szerint nincs helye a könnyűzenei műfajnak a liturgiában. A középkorban még hangszert sem lehetett bevinni a templomba. Van, aki ezt meggyőződéssel vallja most is a kántorképzőkön, és a hallgatók ezt fogadják el. A kántorképzésben lehetne szélesebbre nyitni. De ha elgondolkodnak ezen, akkor megváltozhat a véleményük, hiszen a zene ott kezdődik, ahol az imádság véget ér. Komolyzenészek, kórusvezetők is visszajeleztek már, és megerősítettek bennünket. Akik a zenéért élnek, észreveszik ebben a tisztaságot, a felemelő értéket.

Judit: Véleménye mindenkinek lehet, csak az ne legyen kirekesztő, mindenható. Vannak szakemberek, akik ragaszkodnak a komolyzene, a gregorián liturgikus kizárólagosságához. De az előadás hitelességét tartom a legfontosabbnak. Hittel állunk ki, és adjuk, közvetítjük azt, ami a szívünkben van. Ha ezt megérzi a hallgatóság, akkor igenis van helye a liturgiában ennek a műfajnak.

– Szent az a zene, amely az embert Istenhez emeli.

Péter: A visszajelzések is azt mutatják, hogy van értelme, mert sok hívő ember emelkedett lélekkel tér haza. A fiatalkorúak börtönében is szolgáltunk már Palánki Ferenc megyéspüspök atyával tavaly adventkor. Megtapasztaltuk, hogy a közös ének mennyire megérintette a fiúk szívét. Ha csak két-három fiatalt indít el a jó úton, akkor már van helye e zenének, és megérte a szolgálatot. A komolyzenét is lehet rosszul, a könnyű zenét is lehet jól végezni. Nem szabad kategorikusan kijelenteni a könnyűzene kapcsán, hogy nem méltó a liturgia szolgálatára. Úgy is fogalmazhatnék: nincs „könnyű” meg „komoly” zene. Csak jó (értsd: minőségi és belülről jövő) vagy rossz (gyenge színvonalú és felszínes).

Kati: A Szent Erzsébet Otthon lakóinak is énekeltünk már, és láttuk az elérzékenyült tekinteteket, a megilletődöttséget. Azt gondolom, az idős emberek nyitottsága is igazolja, hogy nem csak a fiatalok zenéjéről beszélünk. Ez a műfaj nem korfüggő. A hétköznapi embert ilyen zenei miliő veszi körül. Az idős emberek is ebben a könnyűzenei világban élték le az életüket, akkor miért ne találkozhatnának ezzel a liturgiában is?

Zsolt: A Dalárda tagjai közül gyakorlatilag mindenki tud valamilyen hangszeren játszani, többen művészi szinten, magas iskolai végzettséggel; zeneművészek, zenészek vannak közöttünk. A minőségi előadásunk így nemcsak a hitelességben, hanem a profi zenében is megállja a helyét. Azt tapasztaltuk, hogy főpásztorunk is örömmel veszi a szolgálatunkat.

Panni: Nemegyszer előfordul, hogy az emberek önkéntelenül tapsolnak, de ez nem nekünk szól, hanem annak az érzelmi reakciónak a kifejezése, amit a zene kivált belőlük. Az a célunk, hogy az emberek lelkét Istenhez emeljük.

Palánki Ferenc megyéspüspök a Dalárda családos közösségének egyik CD-felvételét ajándékozta Ferenc pápának a 2018. október 3–28-ig Rómában tartott, fiatalokról szóló püspöki szinóduson

Ernő: E kérdést lehet szakmai oldalról is megvitatni, de azt gondolom, Istennek szolgálva nem ez az első szempont, hanem a hitelesség. Egyszer volt alkalmam meghallgatni a cigányok énekét a hajdúsámsoni cigánypasztoráció során. Ahogy előadták a dalokat, az rendben volt. Emelkedett hangulatot teremtettek, sokat tanultam tőlük. A lényeg tehát a hitelességen van. Nem muszáj profi zenésznek lenni ahhoz, hogy a zenei szolgálat profi legyen.

Panni: Arra törekszünk, hogy a liturgiának megfelelő szövegeket énekeljünk. Egyfajta válogatás előzi meg a készületeket a több mint kétszáz dalból álló repertoárból. Figyelünk az adott evangéliumi szakasz témájára, mondanivalójára, a zsoltárokra. Az állandó részeket is szigorúan kezeljük. Igyekszünk megfelelni a liturgia előírásainak, ugyanakkor élünk a minimális szabadsággal.

A zeneművészeti főiskolán is pontosan ez a határ érdekelt: az a mezsgye, amely a komolyzene és a könnyűzene határán van. Lehet ízlésesen szolgálni. Konszolidált, konzervatív és visszafogott ünneplést nyújt a zenekarunk. Azt gondolom, sokkal szélesebbre kellene tárni a kapukat. Ezt vallja a Kodály Filharmónia egyik zenésze is, aki tagja a közösségünknek.

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír